H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Dienes Erzsébet: Török Imre esperes korképei a kisújszállási reformátusság száz év előtti életéről

Ugyanezen hónapban a lakodalmi epizódok hitelesen Betlehem mezeje, karácsony reggele! villantják fel a hajdani népszokások némelyikét: Boldogsággal van a szívünk telistele. Látod a gerezdet, méz csorog belőle, Tízfokos bora lesz, meglátszik előre. S mire borrá válik egypár hétre mához, Hozzák a menyasszonyt vőlegényes házhoz. Mikor van a hervadt levelek hullása, Akkor van a szívben rózsa virulása. Mikor ember szíve így ősszel szomorú, Vidámít bennünket menyasszony-koszorú, Bokrétás vőlegény, meg pántlikás vőfély, Lobogó keszkenő paripák fülénél. Násznagyuraméknak kendő a zsebébe, Selyem a pamutja, kilátszik a vége. A szárazfájával a more cifrázza, Izzadt fiatalság a táncot újrázza. Rákerül a sor a főző asszonyokra, Sógorral, komával most mennek birokra. Mártogatóst járnak, seregnek-forognak, Ez a napidíja a tenger dolognak! Az elmúlást jelképező novembert elégikus hangvételű, szemléletes képsorok mutatják be: Akácfa levelét hideg leforrázza, A lecsüggő lombot bús őszi szél rázza. Nehéz fellegekből hull az ősz esője, S halottat kísérnek ki a temetőre. Búsan kong a harang az öreg toronyba, S mint az ősznek szele, zokog a zsolozsma. Megyén a gyászsereg, mint a sötét felleg, Recés szemfedelű gyászkoporsó mellett. A gyász képei után azonban következnek a névnapok és disznóölések mozzanatainak reális, hajdani szokásokat is felelevenítő leírásai: De nemcsak szomorú, vidám is november. Nemcsak azt akarja, hogy sírjon az ember. Erzsébet, Katalin, András napot hozza, A szomorúságot örömre fokozza. Szalmalángot is gyújt udvar közepére, Szürke pitymalatkor foly a hízó vére. Hentes uram a kést szaporán használja, Fogy a jó meleg bor, s a hájas pogácsa. Zsíros a kilincse konyhának, szobának, Itt kolbászt töltenek, amott meg abálnak, Savát, borsát adják a tüdős hurkának, S ha András napját is eltölti az ember, Elmúlik e hónap, s beköszönt December. Az utolsó hónap elsősorban a Karácsony bensőséges családi ünnepét jelenti minden ember számára: Szép csillagsugáron, szent angyali szárnyon Leszáll, eljön közénk az üdvös karácsony. Itt friss kalácsot lelsz, jó diós patkóval, Amott karácsonyfát, aranyos dióval. Végezetül a város lakosságához szólnak az őszinte újévi jókívánságok: Menj át, édes népem! Kisújszállás népe! Boldog békességben új év reggelére. Viruló szép város, kívánok én néked Sok-sok új esztendőt, sok száz s ezer évet! Sohse fogyjanak el a te esztendőid, Állj, virulj sokáig, időtlen időkig! A kalendárium formai követelményei szerint így zárja munkáját a lelkész: A százesztendős jövendőmondó diktálása szerint leírta: Török Imre. A Kalendárium a fenti írásmű mellett egyéb korrajzokat is tartalmaz. Török Imre szerkesztőtársai pl. számos helyi, illetőleg egyházi anekdotát közölnek. Ilyen többek között a bölcs lelkipásztor esete, ki a templomkerülő atyafit zsoltárlopással vádolja: „Nekem azt jelentették, hogy kend a templomból zsoltárt lopott. Én, uram! Szól meglepetve az ember. Én nem lophattam, hiszen mióta az iskolát elhagytam, nem is voltam templomban. Ezt akartam tudni csak, monda a nagytiszteletű úr. Most pedig menjen kend ezzel a cédulával Kaszás bíró uramhoz, majd az felmenti kendet a zsoltárlopás gyanúja alól. A cédulába pedig az volt írva: adassék ezen embernek megbotránkoztató vallástalanságáért jó beható 25 pálcaütés. Azonnal deresre húzták az atyafit, és elverték rajta a huszonötöt. " Török Imre beiktatott a Kalendáriumba egy (Szeremley Barna által írt) Arany János Kisújszálláson c. kis értekezést is. Annak gondolataival minden bizonnyal egyetértett. Nem csekély nagykun öntudat nyilvánul meg az Arany Jánosról szóló következő megállapításokban: „Kétségtelen, hogy azok a benyomások, érzelmek és gondolatok, melyek itt lelkébe jutottak, sokszor kifejezésre juthattak később költészetében, ha nem tudunk is ez elemeknek pontosan nyomára jutni. Toldi Miklósnak a magyar ember kiváló típusául megrajzolt alakjában p.o. a kisújszállási nagy kún népből is bizonyára beleolvadt, ha mindjárt öntudatlanul is, egy-egy színárnyalat. S úgy ennek, mint több más költeményének levegőjébe a kisújszállási atmosphaerából is kerülhetett egy-egy atom. " Török Imre e Kalendáriumban részletező ismertetést is összeállított Kisújszállás múltbeli életéről. Bemutatta lelkész elődei pályafutását is. Ezen írását szűkszavú, de egyéniségét tökéletesen jellemző lelki önarcképével zárta le: „ Végezetre következik köztük, utánok a legkisebb, a gyarló szolga, ki leírogatta mindezeket a nagy elődök dolgairól: Török Imre, volt tiszaroffi (1892—1902) és kunhegyest (1902—1904) lelkész, ki hivatalát 1904. július 31-én foglalta el. Addig éljen, míg az ügynek él; míg híven szolgálja a Siont, Istennek országát". Külön jelentőséggel bír a Kalendáriumot befejező Szerkesztői Zárszó. Ez világosan mutatja, hogy a kalendárium műfajának — Fazekas Mihályhoz hasonlóan — 277