H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Dienes Erzsébet: Török Imre esperes korképei a kisújszállási reformátusság száz év előtti életéről

vérem minden cseppjével, idegzetem minden szálával; mint azokat szerettem, kiket sírva hagytam el tiérettetek. Szeretni foglak imádságommal, munkámmal, minden lépésemmel. Szeretni foglak titeket, mint pusztát a délibáb, mely a hegyek vidékét elkerüli; mint harmat a virágot; mint búzakalász Kunság mezejét. És ti viszont, hogy futásomat, munkámat közöttetek legyen erőm s örömöm elvégezni, megkérdezem: szerettek-é engem? ... Szeretni fogtok-é engemet? Oh, kérve kérlek, hogy szeressetek!" — A Beköszöntő emberi-lelkészi önvallomássá alakulva kérdő mondatok sorával tárja fel az elkövetkező évek lehetséges gondjait, nehézségeit is: „Bírom-e majd a küzdés terhét, akadályait átküzdhetem-é? Lesz-e erőm a szakadékokat áthidalni a szívek között? Ha könny szakad, mint a patak: tudok-e gátat szabni annak? El tudom-é hallgattatni a sóhajtást, mely úgy sír, mint hegyek fenyveseiben a szél? És ha zúg az átok vagy panasz, mint szirtek közt az égiháború: lesz-e erőm megállani? Vihar megszűnését nagy Istentől kérni? " — Végezetül érzékletesen megrajzolja a polgárosodó Kisújszállás korabeli fejlődő gazdasági életét, kulturális jelentőségét, bölcs és emberséges közigazgatását, szilárd hitéletét. Egynek érezve önmagát a város népével, vállalja annak további vezetését: „Az Úr fölemelt, hogy e nagy városnak legyek pásztora, hol másfél tízezerén lakoztok, Úrnak népe, ti, hol buzgóságtokat, áldozatotokat nagy intézmények hirdetik. — Elmondom immár énekemet, szólásomat a ti városotokról, mely immár az én városom is. Szép e város, látásom róla ez. Mint drágalátos kő, melyet csiszolnak, szépül e város, virul és halad. Széles vizének helyén felvirult a borág, s nemes gerezdeket terem. Nádfedte kicsi hajlékai helyén magas házak égre szegülnek. Fiainak, leányainak értelmességet, szívét intézmények fejlesztik, hogy tisztán lásson e tiszta hitnek városa, és tiszta legyen minden szív itt, mint a kristály. A józan élet, a munkával egyesült takarékosság folytán hord e város magán jóléti bélyeget. Sionunk, hazánk egyik legerősebb bástyafoka vagytok, Testvéreimi — Az alsórend a felsőt hallgatja, és nincs itt elnyomás, nincs lelki rabság. Nemcsak hogy van itt joga mindenkinek, hanem jól is, bölcsen is használja itt mindenki jogát. Senki se tesped, nincs közöny. Abban a körben, melybe a bölcs Isten helyezé, mindenki megáll és cselekszik ereje szerint. Összekulcsolódtak a kezek imára a családi körben és e szent helyen; s becsületben az Úrnak háza, sátora. —Az éneklés könyvét könyv nélkül tudják nagysokan, s a szent könyvből bőven idéz aggok és ifjak ajka. — Nem emberi ész számításán, mely csalárd, mely olyan, mint a szétfolyó homok, hanem kősziklán épül minden dolgotok; kősziklán, a valláson, hiten; miként hallottam is, hogy tanácskozástok is Isten nevének imádásával, kegyelmének kérésével kezdődik. —Ez az én látásom felőletek, én Testvéreim! Oh, boldogító látás! Úgy-úgy tovább, előre ez úton!" A kisújszállási kalendárium központi része — a kunhegyesihez hasonlóan — a 12 hónapra szóló jövendölés, tanácsadás. A 12 költeményben itt is mesteri módon ötvöződik az olvasók oktatásának szándéka, a helyi szokások rögzítése, a mindennapi élet várható gondjainak és örömeinek megrajzolása, valamint az egyházi és történelmi évfordulók jelentőségének felelevenítése. A szemléletes megjelenítésekben mindenkor ott áll a kisújszállási táj, a változó természet is. A jellegzetes nyelvhasználat kifejezéseinek időnkénti beiktatása még bensőségesebb hangulatot ad a leírtaknak. Mindezekből is megmutatkozik, hogy a lelkipásztor együtt éli a mindennapokat híveivel, ismeri örömeiket, átérzi gondjaikat. A százesztendős jövendőmondó szólása Kisújszállás népéhez az 1905. közönséges évre bevezető soraiban Török Imre a 700 éves Kisújszállás történelmi múltját villantja fel érzékletes harci képekben: Ismerem a Hajdant. Hogy hős apáitok Napkeletről jöttek: előttem nem titok. Hallom dobogását vágtató lovaknak, Látom az apákat, kik kardot forgatnak; A röppenő nyilat, hogy száll ezerszámra, Forog a buzogány, öklel a nagy szálfa, A puzdra zörög és dönget a buzogány, Hősök vállán lebeg a párducz-kacagány. Látom azt is, mikor kétszáz esztendeje A rácz, tatárhad itt mindent fölperzsele. Feldúlta lakhelyét, szállását Kunoknak. A leomlott helyett ők új szállást raknak, A régi nagyobbnak lett ez kisebb mása, így illett rá a név: Kun-Kisujszállása! A téli hónapok jövendölései tökéletes helyismeretet mutatva elénk állítják a város arculatát; megelevenednek a jómódú város téli szórakozásai, s szót kapnak a polgárokat érintő sajátos gondok is: Mesebeli szép így az Erzsébet-liget, Tündérszép koszorút rak rája a hideg. Tükrös jéggé dermed a vizeknek háta, A sok korcsolyázó vágja-hasogálja. Hát a Fűzfás-gáton látod-e, hallod-e? Szánka repül, zeng-bong, cseng a füled bele. Hát a bálteremben ? Ott csak víg a világ. Nem hagyja el magát a tánczoló diák. Hogy ropja a csárdást, a bosztont kerengi, A casinó-terem bizony kicsi néki. Polgármester uram, instáljuk alásan, Ebben az ügyben is törvényt tegyen-lásson; Nincs e nagy városba táncho' való szála, Megmacskásodik a táncos ember lába. S kicsi táncteremben szaporán teremnek Keserves bokrai a petrezselyemnek. 274