H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Szabó László: Magyarországi megyei múzeumok a tudomány sajátos műhelyei

Csak utalok Féja Géza, Németh László, Vekerdi László nevére, az akadémiáról kizárt professzorok egész seregére, akik bibliográfiák, oklevéltárak összeállításával foglalatoskodtak, hogy a szakmában maradva ne kelljen méltatlan vállakózásokban részt venni (pl. Kosáry Domokos, Wellmann Imre, Benda Kálmán, Makkai László). Ez az utánpótlás sohasem apadt el. Kiragadott példaként megemlítem Debrecent a kollégiumi gyűjteményével, ahol Makkai László, Módis László, Für Lajos talált menedéket vagy a Déri Múzeumot, ahol a most 80 éves Módy Gyöggyel, Szilágyi János Györggyel, Julow Viktorral, Balogh Istvánnal, Makkai Jánossal, Kralovánszky Alánnal folytatódik ez a sor. Jól indult egyetemi tanári, nagyra hivatott kutatói pályák törtek meg, szorultak pályaszélre, akadtak el megkezdett munkák, késett beérésük, csökkent hatásuk a szakma örök kárára. Ám amily nehéz helyzetbe kerültek egyénileg ők maguk, annyit nyertek velük a befogadó, a menedéket adó könyvtárak, levéltárak, fordításokat juttató kiadók, s főként a szempontunkból fontos múzeumok. Megemelték a színvonalat. Julow Viktor egyetemi karrierjét kettétörhették, de neki köszönhető, hogy megalapozódott Debrecenben egy irodalmi múzeum. Balogh Istvánt, aki Ecsedi—Zoltay—Sőregi örökébe lépett, ingázásra kényszeríthették Debrecen és Nyíregyháza között '56 után, de az egyetemről kitoloncolt Szabó István—Balogh István-tanítvány Módy György a múzeum falai között vihette tovább szellemiségét, szerkeszthette magas szinten az évkönyvet, más kiadványokat, s állított mércét a fiataloknak.

8 Az új struktúrában lehetővé vált, hogy egy-egy megyei szervezeten belül a muzeológia valamennyi ága kiteljesedhessen (pl. különböző korokkal foglalkozó régészeik legyenek), növekedjék a szakképzett muzeológusok és munkájukat segítő restaurátorok, népművelők, rajzolók, kiállításrendezők, gazdasági szakemberek száma. Jóllehet központi előírások, szabályok voltak, az egyes megyék mégis korábbi hagyományaiknak, adottságaiknak megfelelően alakíthatták ki saját szervezeti rendszerüket. Pl. volt, ahol a régészet csak a megyeközpontban létesített állásokat, másutt egy megyén belül több kisebb centrum is létrejött (pl. Szolnok vagy Békés, illetve Csongrád vagy Pest megye). Egyik helyen a néprajz, másikban a képzőművészet, harmadikban a szabadtéri múzeum vagy a történeti kutatások bizonyultak a legerőteljesebb ágazatnak. Függött ez attól is, hogy hol volt erőteljes a könyvtár, a levéltár, volt-e egyetem, főiskola, kutatóintézet. De nem soroljuk tovább ezeket a különbségeket, mert most nem erről beszélünk. Vele csak azt szerettük volna igazolni, hogy az erős központosítási igények ellenére a helyi sajátosságok, kialakult hagyományok, meglévő adottságok is érvényre juthattak. A múzeum munkatársai úgy érezhették, hogy érdemes tenni valamit az intézményért, dolgozni, küzdeni a munkavégzés szabadságáért. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy magában a központban, a minisztérium Múzeumi Főosztályán is elhi8 Midőn idős korukban munkáik javát egybegyűjtve külön kötetben jelentek meg az amúgy publikálási nehézségek miatt szanaszét szórt munkáik, életmű bibliográfiáik, ámulunk el, hogy milyen fajsúlyú kutatókat igyekeztek félreállítani. 20 vatott szakmabeliek álltak. Az előkészítésben olyan szakemberek vettek részt, mint Balassa Iván (1961-től tudományos osztályvezető),

9 illetve Kovács István, Kiss László, Béni Gyöngyi, Prandler Zoltán, Füzes Endre, Kapusi András. Ok rakták le az alapokat. Elismert szaktekintélyek voltak, és az új rendszer kialakításánál a szakmai szempontokat részesítették előnyben. A későbbiekben ők és utódaik számtalanszor álltak a szakma mellé, védték a tudomány érdekeit a megyei adminisztráció nem egyszer merev, bürokratikus álláspontjával szemben. A múzeumokkal ugyanis a megyei tanácsok hivatali apparátusa nehezen boldogult. Tudományos jellege miatt nem tudta besorolni intézményei közzé. A művelődési házakat, a közkönyvtárakat (leszámítva néhány hagyományosan erős megyei vagy városi központot, ahol tudományos kutatás is folyt) könnyebben utasíthatta, tetszése szerint kezelhette. Ugyanezt nem tehette meg a múzeumokkal. Az ott dolgozó tudományos kutatóknak önálló véleménye, saját akarata volt. Nem érvelhettek azzal, hogy ez így van a megjelent lexikonokban, tankönyvekben, szemináriumokon használt brosúrákban, mert — s ezt meglepetéssel látták —, ezeket a kézikönyveket többnyire ők írták. Sok mégoly nagy hatalmú, nagy tekintélyű tanácsi osztályvezető is óvakodott velük vitába keveredni. Kellemetlennek és tekintélyét rombolónak gondolta a velük való polemizálást. Nagyon sok hivatalnok számára kezelhetetlen volt a múzeumi munkatársi gárda és a múzeum, mint intézmény. Különlegesnek tartották, mint vasak közt a harapófogót. Éppen ezért nem csoda, ha általában nem kedvelték sem magát az intézményt, sem az ott dolgozókat. Persze nem általánosíthatunk, mert mindenütt voltak partnerként viselkedő, művelt emberek az apparátusban is. Az ilyenek, ha kellő pozíciójuk és hatalmuk volt, felvirágoztathattak egy-egy múzeumi szervezetet, vagy kellő támogatásban részesíthették egy-egy vállalkozásukat. Ellenkező esetben a múzeum kevesebb támogatásban részesült, mint más kedveltebb megyei intézmény. Idő múltán azonban a megyei múzeumi szervezet mindenütt megállapodott, kivívta az őt megillető helyet a megyei intézmények között, s egyre nagyobb lett megbecsültsége mind helyben, mind országosan. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy ekkorra már a közigazgatásban dolgozók is csak képzett szakemberek lehettek. Meg kell említenünk még egy fontos tényezőt, amely a muzeológusok szakmai színvonalával, tudományos felkészültségével és szakma iránti elkötelezettségével közvetlen kapcsolatban áll. Magyarországon 1923-ban hoztak törvényt arról, hogy a közgyűjteményekben dolgozóknak egyetemi végzettséggel, szakirányú gyakorlattal, de legalább is tanári diplomával kell rendelkezniük. Ezt minden később keletkezett törvény újra és újra megerősítette. Ehhez a megfelelő képzési feltételeket, tanfolyamokat, továbbképzéseket is mindenkor megteremtették. Nem kerülhetett hát be a múzeumba szakképzetlen, ezeknek a feltételeknek eleget nem tevő ember, s így az intézmény nem 9 A minisztérium e két munkatársa már 1961 -ben mintegy a megyei rendszer előkészítése céljából összegző áttekintést adott a magyar múzeumokról. BÉNI Gyöngyi—BALASSA Iván 1961.