H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)
Bődi Erzsébet: A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatása Lengyelországban
kat oda állította. Mindegyik tartozott vagy jelenleg is tartozik valaki(k)hez. Ugyanakkor másoknak is felkínálják a keresztényi gondolkozást, cselekedeteket. A falusi lengyelek el sem tudnák képzelni azt a helyzetet, hogy ezeket az objektumokat valamilyen okból elmozdítanák helyükről, pl. korhadás miatt múzeumban restaurálnák, s ott felállítanák a múlt emlékeként. Számukra ezek a szent helyek és ott álló szent emelvények nem lehetnek holt múzeumi tárgyak, mert azokat valamilyen okból odaállították, de ha nem is tudják, mert nem is feladatuk számon tartani a konkrét történetüket, azt mindenki vallja, hogy magának Jézus Krisztusnak örök igéjét hirdetik a földön: ha látsz, gondolkodj el és fohászkodj. A konkrét személyes érintettségen és egyben közösségi transzcendens világhoz való kapcsolatteremtésen túl a lengyel nép még a legegyszerűbb út menti keresztben is megérzi és magának tudatosan megfogalmazza azt a rendkívüli erőt, mely hite szerint fenntartja a lengyelséget az egyetemes világban, a világtörténelemben. Hogy ez a hit ilyen legyen, nagyon sok (jeles) ember cselekedett érette. Már régóta széles körben szót emelnek azért, hogy mit is érnek ezek a szabadban álló szakrális kisemlékek a lengyel nemzetnek, hogyan lehetnek tartós oszlopai országukat átölelő, egységbe fogó nemzeti tudatuknak. Csak egy, gyakran idézett és ezáltal közismert példa a sok közül: //. János Pál pápa 1997. június 6-i zakopanei látogatásán a következőket mondta: ,A keresztekről szóló tudomány, mely másoknak lehet, hogy badarság, nekünk maga az Isteni Erő. Nagyon jól tudták ezt maguk a podhaleiek is. Ugyanis, amikor a 19. század véget ért és megkezdődött az új, a jelenkori, az Önök apái a Giewont csúcsán felállítottak egy keresztet. Ez a kereszt azóta is ott áll, kitartóan, némán, miközben a mi időnk legfőbb sokattudó tanújává vált. Ez a századfordulós kereszt Zakopane és Krakkó felé néz. Lehet, hogy még távolabbra is: Varsó és Gdansk irányába, végiglát hazánkon a Tátrától a Balti-tengerig. Az Önök elődei akarták így. Hogy eképpen kereszt uralja Lengyelországnak ezen szép táját. Az akarat valóra vált. Az Önök városa, Zakopane felépült, a dolgok természeténél fogva a kereszt lábánál; Zakopane város és vidéke, Podhale (Tátraalja) létezik és fejlődik a maga útján. Ezt fejezik ki a gondosan ápolt, szépen faragott útszéli kápolnák és keresztek. Jézus 1. ábra. A Tátrában a Giewont-csúcson, 1895 m magasan álló fémkereszt II. János Pál pápa lengyel szavaival ott van Önök mellett hétköznapokon, munka közben és hegyi vándorútjaikon egyaránt. ,A A pápa szavait mindenhol hallhatták országszerte. Az írott sajtó megörökítette, sőt magyarázta, hogy mit is jelent az ország majd legmagasabb pontján, jól látható helyen felállított kereszt. Ez a kereszt nemcsak véd és oltalmaz, fejleszt egy települést, az egész országgal is azt teheti, ha népe folyamatosan a kereszt által kijelölt úton jár az (akkor) még előttük levő új érában is, a 21. században. A lengyel katolikus egyház a szabadban található szakrális kisemlékekről, történetükről, jelenükről tehát úgy vélekedik, hogy azok mint vallási objektumok egyben a haza, a hazafiasság érzésének szimbólumai, a lengyel nép sorsát, kultúráját és hitét tükrözik, a maguk formai, szellemi és érzelmeket kiváltó valóságukban. „Védjük kápolnáinkat, mert benne lakoznak faragott szentjeink, bádoglemezre rajzolt madonnáink, és ott láthatók azok az olajnyomatok, melyek a kis Jézust szoptató Szűzanyát szemből ábrázolják. Ez a mi jelenünk, történelmünk, kultúránk, saját és őseink hite. Ne engedjük meghalni." 5 A fentiekből világosan láthatjuk, hogy a lengyel katolikus egyház és a civil társadalom között nincs eltérés a tekintetben, hogy miképpen vélekednek a szabadban található, legtöbb esetben népi kezdeményezésre állított szakrális kisobjektumokról. Az egyház nem sajátítja ki magának, megengedi, hogy kultuszát az egész nemzet, annak minden társadalmi rétege, tagja szabad akarata szerint alakítsa, hogy rajtuk kívül bárki nézhesse és csodálhassa, használja és hasznosítsa, ha kell az egész múlt, a földrajzi értelemben vett ország, az ott élő lengyelség szimbólumaként. Ezért is van ott mindig az érdeklődés középpontjában, és ezért is tartalmaz már annyi meglevő, de új helyzetekhez igazodni tudó fizikai és szellemi különlegességet. A szabadban álló szakrális kisemlékek kutatását, nyilvántartását, tudományos feldolgozását, népszerűsítését Lengyelországban már régóta több szakterület végzi. Ezek között vannak művészettörténészek, néprajzkutatók, művelődéssel foglalkozók, honismereti történészek, műemlékvédők, teológusok és nem kis számban fotósok, képzőművészek, festők, szobrászok. Az alábbiakban időrendi sorrendben követjük nyomon a szabadban álló szakrális kisemlékekről szóló írásokat, hogy fokról-fokra lehessünk tanúi egy sokoldalúan értelhttp://www.Jczuci.krakow.pl(am)arc ; Az új (20.) évszázad küszöbén, 1900 decemberében a zakopanei egyházközösség egy 12 méteres fakercsztet állított a Tátra Giewont csúcsára, 1894 m magasan. Ezt a fakercsztet azonban a szélvihar egyhamar megrongálta. Helyérc egy év múlva 15 m magas és vízszintben 11 m fesztávolságú 2 tonnás fémszerkezetű keresztet rögzítettek. A hozzávaló szerszámokat, alkatrészeket 500 ember hordta fel a csúcsra. Ez a fémkercszt ma is ott áll a Giewont-csúcson. Erről a keresztről beszélt //. János Pál pápa 1997. június 6-án Zakopanéban, a nevezetes miséjén. L. még: STRAUCHMANN, K.: 1992. 76.; GACEK, Sz. 2002. Továbbá minden lengyel tudja, hogy Zakopane hogyan lett, hogyan fejlődött várossá, világhírű üdülőhellyé a 20. század elejétől. Stanislaw Gron római katolikus pap felhívása: http://www.jczuici. krakow.pl/am/arc/arc01 5.htm, 2003.09.02. 156
