H. Bathó Edit – Gecse Annabella – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 16. (2007)

Ujváry Zoltán: Gulyás Éva köszöntése

zosai. A rendszerváltás évei sajnos nem kedveztek a nagy fáradtsággal és ambícióval kiépített néprajzi oktatásnak. A tanítóképző a Gödöllői Egyetem részeként más profilt öltött, s megszűnt a néprajz oktatása is. Előttünk áll hát a 60. életévét elért Gulyás Éva, a néprajzkutató, a muzeológus, a közművelődés munkása és a pedagógus. Mondanivalómat írásai, múzeumba bevitt és gondosan adatolt gyűjteményi anyaga, a kinevelt gyűjtők és diákok hada és barátok, múzeumlátogatók sokasága hitelesíti. Azt mondhatjuk, hogy egy teljes élet és életmű, amely szerencsére még folytatódik, tovább ível. Ám a teljességről mégsem beszélhetünk. Mert ez csak félig igaz. Mindemellett Gulyás Éva anya, nagymama és feleség is. Ezeket az eredményeket úgy érte el, hogy mellette a legteljesebb és legszebb női hivatásnak is maradéktalanul megfelelt. Felnevelt három gyermeket, útnak indította őket úgy, hogy megállják helyüket az életben. A napi családi gondokkal pedig sokszor maradt egyedül, mert férje, aki két kiskorú, árván maradt gyermeket vitt a házasságba, gyakran hagyta magára. Hosszú gyűjtőutakon, konferenciákon vett részt. Lekötötték a tudományos élet közügyei, elvonta a családtól a Debrecen—Szolnok közötti ingázás, amely épp akkor kezdődött, mikor egybekeltek. Segítette férjét, mögötte állt biztos családi hátteret teremtve, otthonná tette lakásukat, s igaz testvérekké tette fogadott és közös gyermekeit. Nélküle Szabó László sem ért volna el oda, ahol ma a tudományban, a tudományos közéletben van. Egy szakterületen dolgoztak, munkatársakként éltek, és nyilván szakmailag is kölcsönösen segítették egymást. Szabó László eléggé erős egyénisége, tapasztaltabb volta és saját módszere, felfogása nem befolyásolta a feleséget, a munkatársat. Megőrizte integritását szakmai téren. Belülről és szilárdan építkezett mind eszmeileg, mind módszerében. Munkáikat olvasva, egymás mellé téve senki sem kételkedne abban, ha azt mondanók, hogy egyáltalán nem ismerték egymást. Elég ereje és hite volt, hogy saját útját járja. És kívánjuk azt, hogy ezen az úton még sokáig haladjon, legyen ideje és ereje megírni tervbe vett nagy munkáit! S hogy ezzel a kívánsággal és ösztönző reménységgel zárom róla szóló írásomat, úgy vélem, tanítványunk egykori tanárai hírét-nevét is emeli. Ujváry Zoltán 13