H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

BAGDI RÓBERT-DEMETER GÁBOR: A FÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK SZEREPE A KÖZÖSSÉGEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁSBAN ÉS A PEREMVIDÉKEK ASSZIMILÁCIÓJÁBAN SÁROS MEGYE PÉLDÁJÁN

BAGDIROBERT-OEMETER GÁBOR A FÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK SZEREPE A KÖZÖSSEGEK KÖZÖTTI KAPCSOLATTARTÁSBAN ÉS A PEREMVIDÉKEK ASSZIMILÁCIÓJÁBAN SÁROS MEGYE PÉLDÁJÁN Bevezetés Jelen tanulmányunkban három népességösszeírás településekre lebontott etnikai viszonyait rekonstruálva főként az asszimiláció földrajzi, a társadalom térbeli mobilitása által befolyásolt meghatározottságát vizsgáltuk, amely az egyes települések összekapcsoltsága, elérhetősége által is befolyásolt. Kilenc térképünk 50 illetve 30 év különbséggel mutatja be az etnikai viszonyok változását 1830—1910 között, így egyszerre nyílik lehetőség hosszú távú folyamatok és rövidebb, egy generáció alatt bekövetkező változások értékelésére. A tanulmányban etnikai viszonyok stabilitásának szemszögéből vázoljuk fel a centrum és a periféria kapcsolatának erősségét és jellegét, arra keresve választ, hogy egyes esetekben miért következik be a szlovákság előretörése a ruszinok rovására, más esetben pedig ez miért marad el. Mivel a centrum és a peremvidékek kapcsolatát más központok vonzó hatásának eltérő erőssége is befolyásolja, így a vizsgálatba — a közlekedésföldrajzi meghatározottság és kulturális jelentőségtöbblete miatt — részben Szepes megyét is bevontuk. Az etnikai viszonyokat sok esetben folttérképeken, a közigazgatási területnek színkulcsot adva ábrázolják, esetenként kördiagramon, ámde egy homogénnek tűnő tömbön belül is lehet megszakítottság (amennyiben az egyes települések közötti kommunikáció a földrajzi viszonyok miatt nem megfelelő). Ilyenkor összefüggő településterületről beszélni nem helyes. Más esetekben viszont az orográfiai akadályok sem jelentenek gondot, sőt a fő közlekedési vonalaktól való elzártság inkább erősíti a (például hegyvidéki) közösségek közti kapcsolatot és az önálló etnikai arculat fennmaradását. A kedvezőtlen vagy egyoldalú mezőgazdasági adottságok miatt viszont az elzárkózást feltételező önellátó gazdálkodás nem minden esetben fenntartható, életképes stratégia, ilyenkor az árucsere nélkülözhetetlen. Sáros megye esetében tehát azt is vizsgáltuk, mennyire tekinthető mobilisnak és nyitottnak egy település közössége, amely viszont új hatásokra teszi fogékonnyá, és ez a tény hogyan befolyásolja az asszimiláció esélyeit. 1. Az etnikai viszonyok Sáros térségében a XYI-XYIII. században A megye etnikai képét röviden, főleg Kniezsa István kutatásai alapján kívánjuk felvázolni. A XVI. századi oklevelekben előforduló családnevek névelemzési adatai alapján elkészített térképén Kniezsa Héthárstól délre jelölte ki a magyarság elhelyezkedésének északi határát, mely a szlávsággal keveredve egészen a Csergő és a Branyiszkó-hegységig terjedt, keleten pedig Tapolyhanusfalváig. E térség azonban Kassától északra etnikailag igen heterogén jelleget mutatott. Ez az állapot aztán nem is változott meg jelentősen a XVIII. századig (1.1. ábra).

2 1 Térképeink Fényes Elek adatai (Magyar'országnak 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geographiai tekintetben. I—VI. Pest, 1836—1840) illetve az 1880-as és 1910-cs népszámlálás adatai alapján Smart Sketch szoftver segítségével készültek (A Magyar Korona Országainak 1910. évi népszámlálása, 1912. Magyar Statisztikai Közlemények, 42. és 46. kötet. Budapest). 2 Kniezsa István 1941. 42—55. és Dávid Zoltán 1995. 145—180. 207