H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)

BAGI GÁBOR: BESENYSZÖG TÖRTÉNETI VÁZLATA A TÖRÖK HÓDÍTÁSTÓL A XVIII. SZÁZAD KÖZEPÉIG

A szatmári békét követően a Rákóczi javakat az udvar végérvényesen elkobozta. így az újra néptelenné vált Szög és Fokorú fokozatosan a Kamara birtokává vált, de inkább csak a korábbi adományok felülvizsgálatáig, illetve az újabb eladományozásig. Birtokigazgatási szempontból ezek a Budai Districtus (Budai Kamarai Kerület) szolnoki provizorátusa igazgatása alá kerültek. Mivel Szolnok egyébként is határosa volt e birtokoknak, még a mezőváros kapcsán is gyakorta esett szó a besenyszögi határ pusztáiról, azok bérleteiről, illetve hasznosításáról. E források szántóföldi müvelésre egyáltalán nem utalnak, kizárólag az árendások legeltető állattartására. 1718/19 táján Fokomról megjegyezték az összeírok, hogy bérlői nem művelték, s csak legelőnek használták. Két telek volt rajta, amit a Kincstár 20 forintért adott bérbe. Szentivánon a szolnokiaknak 14 puszta telke volt, amit szintén legeltetéssel hasznosítottak. Ekkor a szomszédos Szászberket is leírták, melynek egyik fele az Eszterházyaké, a másik pedig — a Rákócziak után — szintén a Kincstáré. Ez utóbbi részt évi 30 forintért adták ki legeltetésre. Egy ekkortájt született másik kamarai összeírás szerint Szöget 50, Fokorút és Szászberket pedig egyaránt 30—30 forintért adták ki marhatartóknak árendába.

13 A Rákóczi szabadságharc végére bekövetkezett pusztulás méreteiről nehéz reális képet adni. A vidék ugyan kétségkívül védettebb volt, mint a Nagykunság, ám az elkövetkező évtizedekben a községgé szerveződés mégsem ment végbe. Szögre és Fokomra mindazonáltal még érkeztek lakosok. Az egyes települések közül Szög Donkó Márton kőtelki lakos 1738-as vallomása szerint 1687/88 tájban néptelenedett el. Ekkor Kristóf Balázs, Tóth János, Tóth Bálint (Nagykörűről) és Farkas Márton (Jászladányról) osztoztak a templomi kasszán. Utóbb még Egyed Györgyöt és Tolvaj Gáspárt is említik innen. 1700-ban Almásy János, a Törökszentmiklóson és környékén uradalmat kialakító Nagy vagyonszerző nyerte el a Bekényi Gábortól és Szuhay Mátyástól már több évtizede elkobzott pusztát, s a család 1732-ben ezt az adományt meg is erősíttette. Szög lakói 1711 után sem tértek vissza, noha temploma 1712ben még állt. 1738-ban a volt szögiek közül Cseh György, Orosz István, Nagy István, Darabócs (Drávuc ?) András, Szabó János és Tolvaj Péter Jászladányon laktak, Tóth Mihály Tiszapüspökin, Donkó Márton, Basa István és Sárosi István Kőtelken, míg Oláh Lukács, Mózsik János és Tolvaj Miklós ismeretlen helyen éltek. 1713/14-ben a visszaszállingózó szentiváni nemesek a Szöghalom déli oldalának tövében betelepültek a szögi határba. A lépés ellen már hiába tiltakoztak a Jászladányon élő szögiek, sőt Gulyás Márton szögi pásztor és Czakó János fokorúi lakos is. A puszta szentivániak által nem használt részét a Magyar Kamarától és Almásy Jánostól évtizedeken át a jászapátiak árendálták, bár kisebb részeket a szolnokiak és szentivániak is haszonbérbe vettek. 1716/20 között a pusztát a jászapátiak szolgálatában Szaniszló János gulyás, valamint Gaál István és Török István 12 BÁNKUTI

I. i. m. 133., BENEDEK Gy., 1989. 308., 312—313., SIH. Fokorú, Szög, Szentiván (HML IV-l/b. 1700: 105, Uo. XII-1/all köt. 1042.) 128 járták, a szentiváni nemesek és Telek András göböly marháit Zámbory János rékasi lakos legeltette. 1723-ban a később nemes birtokossá vált Csomortányi család egyik tagja, Csomortányi Ferenc jászapáti plébános is itt tartotta sertéseit.

14 Fokorú régebbi lakói közül 1712-ben Czakó János a lányával Szolnokon, Cseh Jakab a fiaival Jászladányon, Sóti János pedig Jászapátin lakott. Jellemző, hogy a templom egyik harangja is Jászladányon volt, míg egy másikat újraöntöttek a ladányiak. Az elköltözött lakosok között említették még Nagy Mátyást, Sati (?) Jánost, régi egyházbírájaként pedig Nagy Jánost. 1714-ben Bemáth István nevezik meg földesúrként, akitől Czakó János és Tamás 1—1 puszta telket bírt, majd 1715 táján nemes Szalóky Mihályt és Czakó Jánost említik itt, tehát némi népesség azért megtelepedhetett. Igazából jelentős lakosság csak Szentivánon jelent meg. A régi lakói közül 1712-ben Sati János (?) Jászapátin, Kovács Péter Ónodon, Gulyás György Egerben, Egyed György Kőtelken, Czakó János és Kálmán János nemesek Jászladányon laktak. Ugyannakkor viszont ebben az évben Dömsödy János szolnoki lakos szolgálatában Zombory János már szántott itt egy földterületet. Lakosai állítólag 171 l-ben kezdtek hazatérni, és a következő évtől kezdték szántani az Ásotthalom környékét. 1715-ben tért haza Jászladányról Czakó János és Kálmán János, kik már előzőleg is kijártak ide, földet művelni. Mindazonáltal a házasságokat, újszülötteket még ekkor is Jászladányon anyakönyvezték. A visszatérők között volt nemes Tarjányi) István, ki 1736-ban már Zaránkon lakott. A betelepülés eredményeként az egykori falu kisnemesek által lakott kuriális község lett, ahol csak a bérlő nemes birtokosok és néhány általuk szegődtetett személy lakott. 1717ben Szentivánon 8 dicafizető kisnemesi soroltak fel, Tarjány(i) Istvánt és Mártont, Czakó Jánost és Tamást, Hegedűs Andrást és Demetert, valamint Bottyán Mártont és Kálmán Jánost. Ezek együttesen 131 forintnyi dicamegváltást fizettek. Jellemző, hogy ebből a két Czakóra 35 és 20, míg a két Tarjányra 25 és 18 forint esett. A gabona, a széna és az állat mellett megjelent a gyümölcstermesztés is (főképp a szilva), de a pusztának így is csak elenyésző részét használták. 1721 -ben Czakó Márton, Péter és János, Telek György és Mihály, Tarjány(i) István és Kálmán Mihály nemeseket, valamint Csomortányi Ferenc és Kiss György libertinusokat sorolták itt fel. 1725-ben tűntek fel Lajkó István és János, Bobor István, Nagy János és Mihály, valamint Telek György nemesek. A nemesek és a szolgálatukban álló szolgaelemek vándorlása egyaránt Nagy mértékű volt. Ezek jórészt északról érkeztek, az Alföld betelepítésére indult Nagy vándormozgalom részeként. A Nógrád megyei Tamócról Telek Mihály 1713-ban, Nagyszellőről Borik János 1719-ben jött ide, míg a Heves megyei Adácsról 1717-ben László János, 1718-ban Szentmiklóssy Mihály (valamelyik Orosziból), míg Alatkáról Tarjány István 1721 előtt érkezett. A Jászságból, Jászladányról Túri Mátyás 1717-ben, Mihályte13 FÜLÖP É., i. m. U. et C. 55:49., 55:50. számú összeírások. 14 ALMÁSY D. i. m. 120—3.; BENEDEK Gy., c.n. 178—179.; LcskóJ. i. m. 512—514.