H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG
4. Az 1715. évi 8. törvény az állandó katonaságról A magyar haderő hatékonysága — mint láttuk — a XV. századtól egyre inkább az országos hadszervezet állandó elemeinek megerősödését és tartósságát kívánta meg. Ez az elvárás csaknem minden időszakban igen ellentmondásosan (pl. időszakos zsoldosok, hiányzó költségek), de döntően a honi sajátosságok keretei között valósult meg. A magyar hadszervezet „változatlanságában" is haladt az állandó katonaság kialakulásának irányában. Az átalakulást — az említetteken kívül —jól példázza az is, hogy a XVI. század elejétől egyre több főpapi méltóság és báró a kamarának befizetett összeggel váltotta meg a reája eső bandériumtartást. Ezek a tételek is fedeztek valamennyit a többnyire csak a hadakozások idejére felfogadott, ún. „fél-állandó katonaság" országos költségeiből. Alapvető változást az 1715. évi 8. te. hozott. A magyar rendek — az addigi telek- vagy portális katonaság, a királyi bandérium s a várak védelmére tartott csapatok helyett — ekkortól vállalták az állandó katonaság eltartását. A reguláris haderő költségeit — az összeg megállapítása uralkodói felségjog volt — az országgyűlések biztosították és osztották el törvényhatóságonként, hadiadó címen 61 A törvénycikk a reguláris katonaság mellett arról is döntött, hogy a nemesség személyes felkelése s a főurak bandériumai továbbra is a haderő részei maradnak. Valójában mindez a király és a rendek közötti finomodó hatalmi megosztottság kifejeződése volt a honvédelem területén. így annak ellenére, hogy már a XVI. századtól mind nyilvánvalóbbá váltak ÁGOSTON Gábor 1988. A szolnoki szandzsák 1591—92. évi összeírása. In: Zounuk 3. (szerk.: Botka János). Szolnok BAGI Gábor 1993. Katonáskodás, katonai szolgálat a magyarországi jászoknál a XIII— XIX. században. In: Tisicum 8. Damjanich J. Múzeum Évkönyve (Szerk.: Madaras László—Tálas László). Szolnok 66 RÉVAI II. 1911.536—537.; —BÁN P. 1980. 59., 635. 67 A hadiadó (constributio) — mint jobbágyi jellegű teher — többször említődik munkánkban, ezért összegezzük fontosabb jellemzőit: — a) A hadiadót — rendkívüli adóként — már Zsigmond uralkodásától szedték. A rendek szavazták meg a mindenkori adóegységgel (porta) és az arra eső adótétellel együtt. A rendszeressé váló hadiadóba a XVI. századtól beleolvad a kapuadó (a királyi, ül. állami adó), s annak a kivetés és beszedés módjához kapcsolódó elnevezései (portális, dicalis vagy rovásadó) átkerülnek a hadiadóra is. — b) Az adóegység, a portaalap többször változott. Kezdetben — mint ismert — egy telkes jobbágyházat, a XVI. század közepén pedig földesúri ccnsust fizető, 6 forint értékkel bíró jobbágyot jelentett egy porta. Az 1574. évi országgyűlés egy családfőt, az 1609. évi már 4 jobbágyházat vagy 12 parasztházat vétetett egy portaszámba. Az 1647. évi 36. te. újra módosított, egy porta alá 6 igás ökörrel bíró 4 jobbágyot vagy 2—2 ökörrel bíró 8 jobbágyot, vagy igával nem 118 különösen a nemesi hadfelkelés fogyatékosságai (szervezésének nehézkessége, korszerűtlenedő fegyverzet stb.) léte ezúttal is konzerválódott, mert őrizte tovább a nemesi jogok féltése és a hozzájuk való ragaszkodás. Az állandó hadsereg kodifikálásával azonban az insurrectio szerepe erőteljesen visszaszorult, s bár törvényileg egészen 1848-ig létezett, inkább csak elvi jelentőséggel bírt. 68 Az 1715. évi törvénykezés arra irányult, hogy erősebb s képzett katonaság legyen, amely „bennszülöttekből" és külföldiekből áll. Többet arról, hogy milyen legyen ez az állandóan készenlétben tartott katonaság, nem mondott. Nyilván úgy gondolta az uralkodó, hogy a katonai ügyek részletesebb és világosabb megtárgyalása nem tartozik a rendekre, az állandó hadsereget neki kell megszerveznie. S így is történt: ő maga, valamint illetékes hatóságai teljesítették ezt a feladatot. Az országgyűlés részére a hadsereg felállítása körében csupán a hadiadó és az újoncmegszavazás jogát tartották fenn, a haderő irányítása a király kezében összpontosulhatott. A szükséges létszámot és a csapatokat önként jelentkezőkből, toborzással (verbunk) biztosították, de a birodalomban történő elhelyezésük az udvar akaratától függött. (A katonaállítás toborzási formáját végérvényesen az 1868. évi 40. te. szüntette meg az általános személyes védkötelezettség elrendelésével, valamint a sorozás bevezetésével.) 69 BÁN Péter 1980. Magyar történelmi fogalomgyűjtemény I— II. Eger BÁRCZAY Oszkár 1895. A hadügy fejlődésének története II. Bp. BENDA Kálmán 1979. A magyar korona regénye. Bp. rendelkező 12 jobbágyot rendelt. 1696 után a porta — mint adókivetési mérték — az ország különböző megyéiben, területein — a föld minősége szerint — eltérő nagyságú földterület lett (nádori porta). — c) 1696-ban a Jászkunságra pl. 61,7 portaszám jutott. Heves-Külső-Szolnokra 74,5; minden portára 593 forint 82 dénár hadiadót számítottak. (Kiss J. 1979. 32.) A contributio összege csaknem évenként változott. A Jászkun Kerületek helységeire cső portaszámot a Kerületek Közgyűlésén osztották fel, a települések adómennyiségét a helyi testületek bontották tovább. — d) Nemcsak a hadiadó összegét vetették ki a nádori porták alapján, hanem a városokban és a falvakban elszállásolandó katonai létszámot is. A katonáknak természetbeni portioval és forsponttal tartozott a helyi lakosság. 68 MTT. (1657—1740) Bp. 1900. 441:1715. decr. (I.) 8. cikkely;— MOLNÁRÉ. 1964.334. 69 Uo.; — EMBER GY. 1989. 399.; — BÁRCZAY O. 1895. 547.; — MTT. (1836—1869) Bp. 1896.470.
