H. Bathó Edit – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (2006)
BOTKA JÁNOS: A MAGYAR BANDERIÁLIS HADSZERVEZET 1715-IG
kötelezve. Ezeket a csapatokat a megyénként rendezett szemlék után az országos főkapitányságok irányítása alá kellett bocsátani (Tiszán túli, Tiszán inneni részek, északi bányavárosok főkapitánysága, nyugati vármegyék stb.). Például 1555-ben minden 100 jobbágy után (fekvő javak) 2 jól felfegyverzett lovast rendeltek el tartani, s a török alatti minden 200 jobbágytól is elvártak 2—2 lovast. 1578-ban mindezt megerősítették azzal, hogy az állandó katonaság beosztása a királyt, a főkapitányokat és az alispánokat illeti, s hogy ehhez a kapuk pontos lajstromba vételét is el kell készíteni és a kamarai nyilvántartás számára megküldeni. A katonaság zsoldjáról pedig azt határozták: az urak és a vármegyék három hónaponként hiány nélkül küldjék meg állomásaikra, nehogy ezek a lovaskatonák is — a többiek módjára — rablásokat kövessenek el. 1601. évi adat szerint egy lovas havi zsoldja 6 forint, egy gyalogosé 3 forint volt. 47 A fenti alakulatok alkották a magyar haderő állandó részét. Az 1593. évi decretum (V.) 16. cikkelye igen szigorúan rendelkezik, hogy ezen csapatok a véghelyeken tartósan jelen legyenek, kinyilvánítván — „minthogy... az állandó katonák tartása körül igen nagy mulasztások tapasztaltattak —, a hanyagok ellen, még akkor is, ha maga O felsége és a főkapitány, valamint ... az egri püspökség" stb. lenne, a főispán az ilyen urak és nemesek fekvő jószágaiból a tartási költség kétszeresét vegye. Továbbá előírja, hogy a katonák kóborlása elkerülésére (miképpen az eddig történt) a zsoldok megfosztásával és „szorgalmatosabbak" alkalmazásával kell élni. 48 Az 1601. évi országgyűlés is kéri a véghelyek katonai őrségének teljes számban tartását, ill. további szaporítását, erejének egy-egy adott helyre történő összpontosítását, azzal együtt, hogy „ a királyi zászló alatt álló katonák és a többi hadak ideje korán, tudniillik május hó első napjára " kerüljenek táborba, mielőtt az ellenség Ázsiából és a többi helyről összejönne. 49 Hiszen a „ végveszélyt" ezen seregek jelentették, annak ellenére, hogy a török jelentős katonaságot tartott magyarországi váraiban is. így 1577-ben pl. Budán 2325, Pesten 1800, Esztergomban és Párkányban 1902, Székesfehérváron 1647, Szolnokon 905, Szigetváron 560 katonája szolgált. Ebben az időben a 48 magyar várban 16.612 katonát regisztráltak. 50 A magyar haderő állandónak számítható egységeivel kapcsolatos változások röviden a következők voltak: — 1. a rendi hovatartozástól függetlenül érvényesülő, szabályozottabb katonai létszám meghatározása (fekvő jószág); — 2. a stratégiailag legfontosabb várakban történő elhelyezés; — 3. a hadi szemlék szerepének és a fenntartás ellenőrzésének fokozása. — 4. Mindazonáltal elsődleges kérdés a királyi zsoldosok erejének növelése lett. Mindezt azonban többnyire a szükség, a változó idők parancsa csikarta ki. 47 MTT.(1526—1608) Bp. 1899.385:1555. évi dccr. (XVII.) 4. és 7. cikkely; 673—675:1578. évi dccr. (I.) 7—9. cikkely; 901:1601. decr. (XII.) 8. cikkely; — Az 1545. (IX.) 17. cikkely szerint az egyházi személyektől a fekvő jószágok utáni katonákon felül a dézsma minden 100 forintja után 5 lovas összeírását követelték meg. (Uo. 133.) 48 MTT. (1526—1608) Bp. 1899. 739:1593. évi decr. (V.) 16. cikkely. Tudjuk, törvényeink a személyes, az általános felkelésről is igen gyakran rendelkeztek, fő kritériumként mindenkor a nagy-, ill. a végszükséget jelölvén meg, azaz azt a körülményt, amikor az állandó haderő már elégtelennek mutatkozott. 51 Igen tanulságos, ahogyan az 1601. évi decretum fogalmaz az általános insurrectio módjáról és rendjéről: „hogy 0 felségének fenséges testvérei közül egyiknek vagy másiknak személye mellett, ha táborba szállnának, főpap, báró és mágnás urak és nemesek mindegyike személyesen fölkeljen, és a maga személye mellett minden 20 ház után 1 jól felfegyverzett lovast táborba vigyen, és egy egész hónapon át ő fenségeik mellett a táborban maradjon. A királyi család tagjai nélküli felkelésre minden 3 kapu után 1 puskával és fegyverrel felszerelt gyalogost küldenek, ugyancsak egy hónapra. " (Azaz, ők sem ülnek fel.) A törvényben a rendek kérik a királyt, hogy általános felkeléskor a segítségül adott hadakra ő fenségeik nagyobb figyelemmel legyenek, „ nehogy a nemességgel úgy bánjanak el, mint az minapában Buda alatt történt, hanem hogy nekik az illő tiszteletet megadják. " A szegényebb nemesek hárman küldjenek 1 gyalogost, avagy öten 1 lovast. A vagyonosabbak lóháton szálljanak síkra. A szolgálatban álló nemesek kötelesek maguk helyett más személyt küldeni. A személyes felkelést időben kell meghirdetni — rendelkezik tovább a dekrétum —, amelyet őfelségéék vagy az ország magyar főkapitányai adnak tudtul. Az insurrectionál azt is szem előtt kell tartani, hogy az országlakókat a távolabb eső helyekre ne vezessék, hogy otthonaik védtelenül ne maradjanak. S a felkelő hadak „tisztán csak is őfenségéiknek és a magyar főkapitányoknak a parancsnoksága alatt álljanak.'" A hadcsapatok szemléje minden vármegyében egy és ugyanazon időben történjen. Akinek az urak közül 50 lovasa nem lenne, az a vármegye közös zászlaja alá álljon, és pedig abban a megyében, ahol lakása van, vagy tisztét betölti. 52 Ugyanilyen határozottsággal szól — még korábbról — az insurrectios jogok védelmében az 1553. évi törvény 4. cikkelye is a részleges felkelésre vonatkozó készület kapcsán. Kimondta, hogy egy-egy nagyobb vidék veszélyeztetett helyzetekor Magyarország illetékes főkapitányai vagy azok egyike személye mellett a veszedelemhez közelebb levő urak és nemesek — ugyanezen főkapitány parancsára — kötelesek legyenek saját személyükön kívül minden összeírt 25 jobbágyuk után 1—1 jól felfegyverzett lovast és ugyanannyi gyalog katonát küldeni. Az egytelkes nemesektől saját maguk és minden öt egész nemesi udvartelek után 1—1 lovas katona szolgálatát és azok élelmezését várja el, míg a veszedelem megkívánja. „Külföldi tiszteknek — ha kik vannak —fölkelésre szólítani és azoknak a hadjáratban bármi tekintetben parancsolni, az ország szabadságainak, 49 MTT. Uo. 899:1601. decr. (XII.) 5. cikkely. 50 PACH ZS. P. I. 1985. 426—427. 51 Például: 1498. dccr. (III.) 18. cikkely 2. p.; 1622. dccr. (I.) 21. cikkely; 1659. decr. 7. cikkely; 1662. decr. (II.) 5. cikkely; 1681.decr. (III.) 46. cikkely. 52 MTT. (1526—1608) Bp. 1899. 901—903:1601. decr. (XII.) 9—13. cikkely. 114
