Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Szabó László: Gömör és Kishont vármegye paraszti társadalmát meghatározó tényezők

9. kép. Szlovák faházak egységes sora. Felső-Garam mente, 1981 így komolyabban, különösen pedig politikai éllel fel sem vetődött.

28 A döntő ekkor ugyanis a vallási hovatartozás volt. Kétségtelen tény, hogy a nagybirtok telepítései (Koháryak, Semseyek, Csákyak, Andrássyak, Kubinyiak) megváltoztatták a vidék nemzetiségi képét, mert birtokaikon belül telepítettek jobbágyokat egyik helyről a másikra, főként a szlovákoknak biztosítva új lehetőséget. Több falu ekkor vált vegyes etnicitásúvá. A déli övezet kisnemesi (kuriális) falvaiban ilyen telepítés nem volt, illetve több helyütt maguk alkották a magyar közösséget, úgyszólván jobbágyok nélkül. Fényes Elek 1837-ben a megye népességét nemzetiségi tekintetben így jellemzi: „Nyelvökre: 86.158 magyar, 91.493 tót, 3427 orosz, 2400 német, külön nem számlálván a mintegy 1600 czigányt. A magyarok a putnoki és serkei járást egészen lakják, a többi járásokban is feles számmal találtatnak, sőt a tótoknak és németeknek nagyobb része szinte ért magyarul...Megjegyzést érdemel az, hogy itt a reformátusok közt vannak egynehány helységek, hol az emberek maguk közt tótul beszélnek, p.o. Alsó és Felső Vályon, stb., de az isteni tiszteletet magyarul hallgatják. Ellenben a lutheránusok közt egész tiszta magyar ekklézsiákat lehet találni. A' tótok eredetükre nézve öt részre oszlattnak. Úgymint: 1) német tótokra, kiknek elődei németek voltak, de később eltótosodtak. Ezek főkép a' betléri, csetneki, és murányi uradalmakban laknak. Másodszor következnek azon tótok, kik a' németekkel össze nem egyveledtek. Harmadszor a' cseh-tótok, vagy is a' hussiták maradéki. Negyedszer a' rusnyákok vagy oroszok. Ötödször a' magyar-tótok, kikről fentebb 10. kép. Szlovák házak a betléri kastélyhoz vezető utcában említést tevénk. Németek, most csak Dobschinán, és Rozsnyón laknak vegyest, s' az utóbbiak magyarul még jobban tudnak, mint németül. A' dobschinaiak' nyelve megegyez a' barsi, thuróczi, nyitrai, továbbá a' szomolnoki németek' nyelvével. Czigány, legtöbb lakik a' putnoki és serkei járásban."

29 E leírásból az ellenkezője derül ki annak, amit ma a szlovák történészek és néprajzosok hangoztatnak. Fényes Elek szerint ugyanis a megye északi térségében a szlovákok asszimiláltak németeket, cseheket (morvákat), ruténeket és magyarokat. A magyarság Rozsnyón a német, a déli részeken pedig a cigányságot tette magyar nyelvűvé, s természetesen néhány szlovák szórványt, olyan közösségeket, akikről itt nem esik szó. Csínján kell hát bánnunk az adatok visszavetítésével, a magyarosítási törekvésekkel, s az olyan politikailag éles, s mára kizárólagossá vált hivatalos szlovák felfogással, amit Masaryk tett az első világháború után. T.i., hogy a csehek törvényesen és jogosan „magukhoz csatolják a magyarok által brutálisan elnyomott szlovákokat.. ."

30 Hunfalvy János Fényes Elektől kissé eltérő módon csoportosítja a megye szlováknak — akkor tótnak — mondott lakosságát. Úgy véli, hogy a honfoglalás előtt itt talált különböző néptöredékek maradványairól van szó, amely utólag kiegészült csehekkel, majd cseh huszitákkal, ruténekkel vagy kisoroszokkal, lengyelekkel is, majd szól arról, hogy a legutolsó huszita Gyubákón 1864-ben hunyt el, s addig tartotta vallását. Megjelöli a körzeteket is, ahol 27 Nem csupán a magyar kisebbség, hanem a többségi szlovákság szempontjából is. Szlovákia, Románia gazdasági haladásának szerintünk egyik legnagyobb gátja, hogy hatalmas erőket kötnek le c kérdés végleges megoldására, a nemzetiségek beolvasztására. A diszkrimináció (nemzetiségi területek kikapcsolása, korlátozása és ezzel visszafejlesztése, az alkotó tehetségek visszaszorítása ugyanitt) súlyos gazdasági nehézségeket okoz az egész államnak. 28 Itt szeretnék utalni arra, hogy a szlovák származású Bél Mátyás vagy a szintén szláv Csaplovics János, amikor a szlovákokról ír mindig igen nagyra értékeli őket, elsődleges ittlakóknak mondja a szlovákokat, akiket a magyarok visszaszorítottak. Bél Mátyásnál ez még a szimpátia szintjén jelenik meg, Csaplovicsnál már erősebb a hang, s bár a magyarokat sok tekintetben elmarasztalja, nem pánszlávizmus beszél belőle, hiszen a legalacsonyabbra a ruténeket értékeli. Vö.: Bél M., 1984. 294—295. — Csaplovics J., 1990. 80—81.; 92—97. 29 Fényes E., 1837. III. 134—135. 30 Szarka L., 1995. 27. — Niederhauser E., 1995. — Szabolcs O., 1995. — Egyébként a magyar honfoglalás külföldi megítélésével kapcsolatban lásd a Magyar Tudomány 1995. 12. számát. Mindez nemcsak erre a korszakra vonatkozik. Sőt a későbbieket méginkább érinti. 329