Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Szabó László: Közösség és nemi élet
asszonyt Ádám testéből, hogy annak is párja legyen miként a teremtett állatoknak, Ádám így szólt: „ 23.... Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. 24. Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik a feleségéhez: és lesznek egy testté. " (Móz. I. 2.) A kiűzetés után is az emberre hagyja a világot, ám a feladatuk betöltéséhez, amely az életük értelmét is jelenti, a kínkeserves munka és a fájdalmas szülés társul kinekkinek neme szerint. Még az eggyé levés is küzdelemmel jár a bűnbeesés miatt: „és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. " (Móz. I. 3. 16.). Amikor az Úr özönvízzel pusztítja el a bűnös világot, Noéhoz így szól: „ 18. De veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkában te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. 19. Es minden élőből, s minden testből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek " (Móz. I. 6.) Az élet fennmaradásának biztosítéka tehát az, hogy mindkét nembeli élőlény, így az ember is, életben maradjon, s később az utódok érdekében eggyé legyenek. A nász, a házasság tehát az Úr által megszentelt dolog, s nem véletlen, hogy az egyház a szakramentumok közé iktatta a házasságot. S szentségére egyaránt vigyáz az egyházi és világi közösség. Természetesen ez nemcsak a keresztény vallás felfogása szerint van így, hanem a legkülönbözőbb vallásoknál, népeknél. Erről, amelyet a mitológia kutatói szent nászként tartanak számon, tengernyi irodalom szól, s minden közösségben, a közösségek szokásaiban központi szerepet tölt be, s kiterjedt rítusok, hiedelmek övezik, olykor ez határozza meg a kultúra egész arculatát. E kérdésről azonban itt nem tisztünk szólni. Fontos kiemelnünk, hogy az Úr előbb az embert, a férfit teremti meg, de nem sikerül az embernek tetsző társat találni. Ezért nem egy másik lényt teremt, hanem az alvó Ádám bordájából és húsából alkot neki immár tetsző párt. Azaz egy egészet oszt két részre, és ruházza fel az Ádámétól különböző nemi jegyekkel, sajátosságokkal. Új utód csakis úgy jöhet létre, ha e két fél újból eggyé lesz. A magyarság őseinek szemléletével a keresztény teremtés mítosza tökéletesen egybevág, és ezt pontosan tükrözi nyelvi szemléletünk. A magyar nyelvszemlélet szerint az egy két félre, illetve több részre osztható. Páros testrészeink hiányát a fél szóval fejezzük ki: félszemű, félkezű, féllábú és nem egy szemű, egy kezű, egy lábú az ilyen ember. Az egy jelentése tehát 'egész'. A rokonsági terminusok szerint a magyarban a házastárs neve feleség, feletárs. Az egy egész voltát, több részből való eggyé állását vagy több részre oszthatóságát éppen a családi terminusok és a velük összekapcsolódó szimbolikus cselekmények is igazolják: Egy kenyéren vannak (élnek); Egy fedél alatt élnek; Egy karra dolgoznak; Egy kasszára dolgoznak; Egy ágyban hálnak; Egy asztalnál esznek mindazok, akik egy életközösséget, egy családot alkotnak. Akik, ha szétválnak megszüntetve a család egységét, azok között Kenyértörésre kerül sor; Válakoznak; Szétválnak; a házastársak külön élnek; Elválnak egymástól. Az egységet a két fél között az egyesülés, a nemi aktus teremti meg, amelynek eredménye a megszületett utód. A férfi és a nő kapcsolata révén születik meg egy új társadalmi sejt, a család (nagycsalád esetében egy új családmag, amely külön egységet alkot a nagycsaládon belül). A férfi és a nő bármily szoros kapcsolata, tartós együttélése a magyar felfogás szerint nem tekinthető családnak. A család kritériuma a gyermek. család férfi nő Az ország legnagyobb részében a család szavunknak 'gyermek' jelentése is van: Egy családom van. Öt családom van. Családos vagyok, azaz 'van gyermekem'. Az önálló család megalapításával telik be az isteni törvény, valósul meg az emberi lényeg. Az egyén ezáltal válik a közösség teljes jogú tagjává. A férfi ekkor lesz emberré, apává, a nő asszonnyá, anyává. S ez az új állapot egy sor külső jegyben (pl. a viselet megváltoztatása, a magatartás és a szokások átalakulása, a régi fiatalkori kapcsolatok módosulása) is testet ölt, s egyben a közösség elé tárul. A házasság célját, az isteni parancsnak betöltését Jung Károly fogalmazta meg legtalálóbban a gombosi népszokásokat tanulmányozva: „A házasság célja a gombosiak szerint — miként azt a születés fejezetben említettük — a családalapítás, vagyis hogy „családjaik" szülessenek. A gyerekkel ugyanis „folytatódik a családnév", s egyáltalán azt tartják a faluban az élet rendjének, hogy mikor eljön annak az ideje, akkor kell nősülni, illetve férjhez kell menni. Persze a házasság, illetve a fiúk megnősítése az előre való gondoskodást is jelentette a szülők részéről. így fogalmazta ezt meg az egyik adatközlő: „Az öregek azért szorgalmazták, hogy a fiuk megnősüljön, hogy legyen aki róluk Öregségében gondoskodjon. Ezért rendezik a nagy lakodalmat. " Ebből a pár mondatból kiolvasható, hogy a házas embert tartották komolynak, vagyis olyannak, aki képes lesz gondoskodni családjáról, meg szüleiről is, ha azok munkaképtelenné válnak. Jól szemlélteti továbbá ez az indoklás a nagycsalád intézményének egykori, részbeni továbbélését is, hisz a fiatal házas régen nem költözött el feleségével a szülői háztól, hanem szüleivel, nem ritkán nagyszüleivel együtt élt a családi házban, és gazdálkodott a családi birtokon." (Jung K., 1978. 62-63.). Ez a tömör bemutatás a paraszti közösségekben általános, rendes felfogásnak tekinthető, mind a szakirodalom, mind saját gyűjtési tapasztalataim szerint. A házasságot minden ép, működő közösségben ekként ítélték meg, s az élet természetes velejárójának, rendjének tartották, s egyben időtlennek, amely „mindig volt és mindig lesz". Ahhoz, hogy ez a természetesnek tartott állapot örökké fennmaradhasson (az isteni parancs beteljen) a családnak és a közösségnek az együttműködésére, az egyén vágyainak korlátozására volt szükség. Ezt biztosította a családi és közösségi nevelés. S ez nem engedte, hogy az egyén egyéniséggé, indivi318
