Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)

Kocsis Mónika: Egy rontáseset fázisai

asszonynak. Zsörtölődő, szitkozódó volt. Az idősebb nemzedék, Sz. P. szülei azt tartották róla, hogy „boszorkány", ugyanis a szőlőjüket levizelte, minek következtében az kiszáradt.

21 A böjtölő asszonyt K. Piroska nem minősíti semmilyen speciális megnevezéssel. Nem nevezi boszorkánynak, csak szopornyikásnak, de erről a minősítésről nem árul el többet. Nem tudtam meg, hogy mire értette.

22 K. Piroska egy következtetést is levon: „nem jó az ilyesmi". Aki nem úgy jár el, ahogyan a közösség (vallás, etika) elvárja, annak rossz véget érhet az élete. Bajt hoz az ilyen cselekedet, legalább is ez derül ki K. Piroska szavaiból: ,Még most is élnek, van neki két lánya, de az asszony itt vót a nyáron a tüdőkórházba, tüdőbajos. Az ember meg szegény kínlódik, ahogy tud. Az egyik lánya epilepsziás, a másik meg elvált. Az ilyennek ügyi nincsen szerencséje a családjának.'''' Az „összerontott" házaspár élete nem kapja meg a családi boldogsághoz szükséges alapot: a „szerelmet", a szerencsét, valamint a házassághoz valami tisztátalan kötődik (túlvilági/ ördögi segítséggel rontották össze őket). A bajok folytatódnak a családi genealógiában: a gyerekeik sem „normálisak", a sorsesemény még az utódok életét is befolyásolja, őket is esetté teszi a közösség közvéleményében. Az egyik epilepsziás, nincs egészsége. A másik pedig elvált, nem tudott megmaradni a családi kötelékben, amely egyetlen elfogadott formája az életnek, a falu normarendszere szerint. Összefoglalásként megpróbálom szakaszokra bontani e szerelmi rontást a szövegekből rekonstruált „időrendi" sorrendben: 1. konfliktus: nagymama és unokája között (ki legyen a feleség) 2. a szomszéd lány böjtölésének híre (pletyka?) 3. a nagymama böjtje (sorsesemény) 4. a fiú deviáns viselkedése (figyelmeztetés, hogy valami nincs rendben) 5. a nagymamát böjtöléssel vádolják (a közösség állást foglal) 2002. dec. 27., Szatmárnémeti Sz. Piroska (1933): Sz.P.; K Piroska (1952): K.P.; K Károly (1943): K.K.; Kocsis Mónika: KM.; (12) K. P.: Na, mosmán eszembe jutott nekem is egy. Még Kakon laktunk, a szomszédasszony Mari néni vót, özvegyasszony vót, és vót neki majorságja, és elloptak egy szép, kedves tyúkját. Hát nagyon sajnálta, várta két-három napig, jöjjön elő, nem jött elő. Gondolta ő ezt nem hagyja annyiba, me' mán többet is loptak tőle, hozzáfogott bűtölni. Kilenc pénteket fogadott fel, hogy ő megbütöli, és 21 Szomszédsági vagy társadalmi boszorkány. Osztályozás: Pócs 1993. 6. a hozzá-rontani vágyott lány terhessége 7. a fiú házassága (a rontás elérte célját) 8. a nagymama halála (a rontó megbűnhődik) 9. az összerontott családban tovább folytatódnak a szerencsétlenségek (az asszony tüdőbetegsége, a gyerekek betegsége, válása). A történések sorrendjében a 2.-hez és az 5.-höz kapcsolhatjuk a hiedelemtartalmat: ráböjtölés egy személy döntésének megváltoztatására. Konfliktushelyzetben tehát életbe lép egy magyarázó formula, amely a hiedelmet mint a szocializáció során elsajátított értelmezési keretet aktualizálja.

23 Egy kivételes jelenséget a mentálisan felépített ismeretrendszer és a kollektív emlékezet által közvetített tudással magyarázzák meg, teszik megérthetővé, emberivé, ezáltal kevésbé félelmetessé, legyőzhetővé. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg létezett a nagymama ráböjtölése, vagy csak annak „látták" a viselkedését, de biztosan reálisnak gondolták azt, amit láttak. A gyűjtési helyzetben többször hangzott fel nevetés, amiből arra lehet következtetni, hogy a hiedelem elveszítette funkcióját. A család városra költözésével megszűnt az a tér (fizikai valóságában is megszűnt például a két nő szülőfaluja, Kak), amelyben tétje volt a hiedelem szöveg ismeretének. Nem kell éjnek idején a városba indulni tejet cipelve gyalogosan, nincsenek már vízimalmok. Sőt a család már nem tart szarvasmarhát, nincs minek a tejhasznát félteniük. Ezek a hiedelemszövegek funkciót váltottak, és most már egyértelműen a szórakoztatást szolgálják. A család mint mikroközösség emlékezetében, szerintem, nagyon fontos szerepet kaptak ezek a történetek. A két asszony számára a szülőfaluról szóló történetek „közös helyekként" működnek. Ezek tartják számukra életben a falu emlékét. Ha a mindennapokban nem is ezekkel a történetekkel emlékeznek az elmúlt időről, akkor is arról árulkodnak ezek a történetek, hogy a hiedelmek milyen fontos szerepet játszanak az életünkben, önmagunk megteremtésében. meglássa mi lesz a vége. Hát mindig végigbűtölte, mindent csinált, bűtölt is meg imádkozott is, meg amit kell olyankor csinálni, nem is mosott, olyan nagy dogokat nem csinált, me hát, na, bűtölt. Hát mikor a kilencediket bütölte, szóval a kilencedik napra fordult vóna a bűt, a kilencedik péntekre, de mán csütörtök este valaki a tyúkot a kerítésre rátette. Hogy mán annyira bántotta az ördög, hogy mán annyira zavarta, hogy aki ellopta, hogy visszadta. Szerencsére le nem vágta, me' ha levágta vón, azt mondta Mari néni, akkor biztos meghalt vóna. Tiszta lisztes vót a tyúk, azt mondta szegény, meglett másnap, két nap múlva 22 A szopornyikás szó Szatmár környéken egy többnyire halálos macska- és kutyabetegséget jelöl. E vonalon nem tudom közelíteni az elemzett esethez. 23 Soós2002. 106. Szövegtar 284