Benedek Csaba – H. Bathó Edit – Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 14. (2004)
Cseh János: Római kori telepleletek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
I. Kengyel-Baghymajor-„Bódi-Kovács-tanya" A lelőhely a falutól délnyugatra, több mint két km-re található, a halastó belső partján, szemben Baghymajor kisebb településével (1. ábra). Az egyik legközelebbi tanya a Bódi-Kovács-tanya úgy 300—400 m-re, így ezt választottam lelőhelynévként. A szóban forgó régészeti leletek 1981—1982-ben kerültek elő földmunkák nyomán, a halastó mellett futó ún. szivárogtatócsatorna rézsűs partfalában. A lelőkörülményekről semmiféle följegyzés nem készült, úgyhogy csupán emlékezetből mondhatom, hogy minden valószínűség szerint (egyetlen?) gödör anyagáról, nyilván annak töredékrészéről van szó. 1. Nagyobbik hombár. Tiszta, kövér, ,jól iszapolt" agyagból gyorsan forgó korongon készített. Középszürke színű, kissé kékes árnyalattal. A felület — kisebb szakaszoktól eltekintve — vízszintesen elsimított, tapintásra facettaszerű sávokban. Ez az eljárás enyhe fényt, polírozáshoz közelítő jelleget kölcsönzött az edénynek. A felszínen hosszú, horizontális karcolások és kisebb-nagyobb likacsok is megfigyelhetők. Az agyagkészítmény egyenes, meredek vállrészen rovátkolt sor található, mely azonban nem futott körös-körül. A díszítmény 1 cm méretű, sűrűn egymás után elhelyezett, keskeny-ovális behuzigálásokból tevődik össze. Tizenegy cserépből egy összefüggő edény1. Hombár. Finom, tiszta agyagból készült gyorsan forgó korongon. Világosabb, illetve középszürke (galambszürke) színű. Lekerekedő élű, fölül vízszintes pereme éles szögben, közel horizontálisan törik kifelé. A szájrészből igen meredeken, ívelődve indul lefelé az oldalfal. Ezen, lényegében a vállon föltűnően mélyen bekarcolt díszítés helyezkedik el. Három árok fut vízszintesen körül, melyek két hullámvonalat vesznek közre. A perem fényezett, s a díszítés széleinél is fölfedezhetők polírozásnyomok (mintegy lesorjázás formájában, a neolit kerámia terminológiájából kölcsönözve). A perem szélessége: 3,8 cm. A szájátmérő belül: 17 cm. A falvastagság: 1 cm. A hombár magasságára nem tudunk következtetni (habár rajzban készítettem egyfajta rekonstrukciót) (4. ábra). 2. Csésze (nagyobb csésze vagy mély tál). Kaviccsal és egyéb kisebb szemcséjű (cserép)-törmelékkel dúsabban kevert agyagból lassan forgó korongon? készített. Kívülbelül feketés, füstös-kormos. (Eredetileg barna árnyalatú volt.) Egyszerű, egyenes oldalfalú kónikus forma, lekerekedő peremmel. Egyenes aljrésze profilált, azaz az oldal a fenéknél kiszélesedik. Az edény fala lefelé fokozatosan vastagodik. Az agyagkészítmény a teljes profil alapján pontosan rekonstruálható. Magasság: 8,5 cm. Szájátmérő: 15,5—16 cm. Talpátmérő: 8 cm (5. ábra 1). 3. Fazék. Az edény finom agyagból készült fazekaskorongon. Középszürke (szürkésbarna) árnyalatú. A szögletes perem éles szögben, vízszintesen kihajló; tövénél fidarab volt összeállítható; a tárolónak száj- és aljrésze hiányzik. Az 50 cm-es méretből arra lehet következtetni, hogy a hombár 60—80 cm közötti magasságú volt. Legnagyobb kiszélesedése nagy vonalakban 30—35 cm-re tehető. Magát a formát legjobban talán fordított tojáshoz hasonlíthatjuk. Az oldalfalvastagság 0,5—1,5 cm (legvaskosabb az edény középső részénél) (2. ábra). 2. Kisebbik hombár. Jó iszapolású, kövér, tiszta agyagból készítették, fazekaskorongon. A belső oldalon viszonylag élesebb korongolásnyomokat találunk. Világosszürke színű. Külső felülete horizontális húzásokkal simított-„polírozott", mely sávok lágy fényt adnak. Az edénydarabot tizennégy cserépből sikerült összeállítanom. Ennek segítségével a fazekaskészítménynek legalább egyötöd része rekonstruálható. Egy, a fölső harmad táján kiszélesedő, öblösödő forma áll előttünk vízszintesen kihajló, csak távolról gallérosnak mondható peremmel. A nyak alatt határozottan behúzott horony megy körül. Az edény méretadatai a következők: szájátmérője 12—15 cm, átmérője legnagyobb kiszélesedésénél 27—29 cm volt. Töredékünk magassága 35 cm, ebből kiindulva eredeti magassága 50 cm körül lehetett. Oldalfalának vastagsága 0,4 cm és 1,2 cm között váltakozik (3. ábra). nom borda fut körbe. Az oldalfal meredek vonalban indul lefelé, polírozott bordával korongozva. Az edénynek ez a része összességében matt felületű. A falvastagság (átlag) 0,6 cm körüli (5. ábra 2). 4. Fazék (nagyobb méretű, esetleg hombárszerű. „Jól iszapolt" nyersanyagból korongozott és középszürke tónusú. A lekerekedő, vízszintes tetejű perem horizontális kihajlású. A töredéken fényezés nyomai figyelhetők meg. Az oldalfal vastagsága 0,7 cm körüli (5. ábra 3). 5. Korsó(?). Jó minőségű agyagból készítették gyorsan forgó szerkezeten. Barnás-téglaszínű, koromfoltos. Erőteljesen ívelődő, alul finom bordával tagolt oldalfal, leginkább nyak-, illetve vállrész. A felület függőlegesen polírozott. Az oldalfal vastagsága 0,4 cm (5. ábra 4). 6. Edénytöredék. „Jól iszapolt" nyersanyagból korongon készült, világosabb árnyalatú szürkésbarna színű. Un. talpgyürűs aljrész. Ez a „láb" kifelé vont, mintegy kifelé támasztott. Az oldalfal vastagsága 0,7—0,8 cm (5. ábra 5). 7. Edénytöredék. Viszonylag jó minőségű agyagból korongozták. Középszürke színű. A felület meglehetősen durva, rücskös, lepattogzott. Egyszerű, profilálatlan fenékrész. Az oldalfalvastagság: 1 cm (5. ábra 6). 8. Edénytöredék. Finom, kövér agyagból készítették gyorsan forgó korongon. Világosabb árnyalatú szürke színű. Un. talpgyűrűs aljtöredék, amely, mint az előbbinél, kifelé támasztott és egy szakaszon „leélezett" szélű. A gyűrű és az oldalfal csatlakozásánál két oldalról (tehát II. Jasz-Nagykun-Szolnok megye, ismeretlen lelőhely A 14