Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Gulyás Éva-Szabó László: Az emberi élet fordulóinak szokásai a Jászságban

21. 20. kép. Árokparton tanyázó asszonyok (Tarnaőrs, Heves m., 1971, Szabó L. felvétele, DMNF: 2743 konyharuhába is. Régebben derékaljat is szőttek, többnyire piros és fehér csíkozásúak voltak. A rongypokrócok szintén igen szépek, változatos színösszeállításúak, de a piros-fehér egyszerű csíkozás is gyakori. A kendermunkák eszközanyaga általában díszített, szép. A fonóba járó leányok a szeretőjüktől díszes guzsalyokat kaptak, a szülők eladó leányaiknak pedig szép cifra rokkát vettek. Szerelmi ajándék volt a mángorló és a mosósulyok is, köztük sok a díszített, monogramos darab. A fatárgyakat helyi mesteremberek faragták (pl. a jászsági csörgős guzsalyt), de tudunk arról, hogy Mátra vidéki, bükki fafaragók is házaltak vele. Ezeket a szépen díszített tárgyakat aztán nemzedékről nemzedékre hagyományozták, találni közöttük XVIII. századi darabokat is. A leány megtanulta a szövés-fonás tudományát, maga szőtte meg - bár anyja segítségével - a stafírungját. Ám igazán szép darabot csak asszonykorban tudott szőni, a mesterművek erre az időszakra esnek. Ilyenkor híre ment egy-egy jól szövő asszonynak, vagy annak, aki pontosan, jól tudta felvetni a fonalat. Az ilyen aztán másoknak sző, vagy segít a mintát, csíkot elkészíteni. Az imakönyv, biblia belső üres leveleire jegyezték fel az egyes minták szövésének leírását, pl. hogy a rozmaringos, madaras, sodort minták milyen szálszámolással készülhettek. Ebből az is kiderül, hogy a ma fellelhető daraboknál sokkal bonyolultabb, szebb mintázatúak is készültek valamikor. A leány 16 éves korára készen kellett állnia a stafírungnak, mivel a Jászságban is ismeretes a mondás, hogy „Akkor kell adni a lányt, amikor viszik!", nehogy szégyenben maradjanak, ha idejekorán megkérik a lány kezét. Jásztelken a századforduló előtt a következő hozományt kapta a lány: 1 menyasszonyi láda, 6 párna, 2 dunyha, 2 ágyhuzat, trézsák (szalmazsák), 6-6 konyharuha, kenyírruha, 2 hátalóabrosz, 2-4 törülköző, néhány zsebkendő.

21 A házasoknak kijárt a díszes ruhadarab: a cifra ködmön, a suba, a gallér, a főkötő, a csizma. Már a jegykendőt és selyemkendőt is közvetlenül esküvő előtt kapta a leány, s ez asszonykorában is öltözékének dísze. Új, önálló életükben használták először a hozományba kapott bútort, tehát ennek használata, új tárgyi környezetbe kerülése is a felnőttkorral, a házassággal kezdődött. A leánykorban megszőtt stafírung is ekkor került használatba az esetleg megvásárolt cifra tányérokkal együtt. Ekkor vették elő és használták először a sütőabroszt, a törülközőt, a konyharuhát. A vénlány talán élete végéig őrizte, s nem vette elő megszőtt holmiját, szüleiéből halt ki, rokonokra hagyta érintetlenül. Ez az asszonyi élet tartozéka volt. Tehát a felnőttkor gazdag és színvonalas tárgyi környezetet alakított ki és követelt meg. Ez adott rangot, kifejezte a társadalmi státust. Ám nemcsak saját készítésű darabok ezek, hanem a kézművesek munkái, a helyi ipar vagy a vándoriparosok rangos készítményei. Gyakoriak a tanyán való télesti összejövetelek. A szomszédok összejöttek, s itt az asszonyok fontak, hímeztek vagy kukoricát morzsoltak. A férfiak pedig külön ülve kártyáztak, beszélgettek. Alkalom volt ez a munka eredményeinek, kudarcainak s ezek tanulságainak levonására. Visszaemlékeztek egy-egy jó mulatságra, egy szépen felnevelt állatra, annak teljesítőképességét dicsérték, egy-egy szerencsés esetre, amikor jó vásárt sikerült nyélbeütni vagy valamiből szokatlanul jó vagy rossz termés volt. Az esti tanyázások alkalmával, előkerülnek megformáltabb történetek is: anekdoták, igaz történetek, hiedelemtörténetek, s természetesen neves emberekről, legényvirtukép. Fonás guzsalyon, Jászdózsa, 22. kép. Vászontörülköző szövése 1971, Szabó L felvétele, (Jászdózsa, 1971, Szabó L. felvétele, DMNF: 4050 DMNF: 4015) sokról, katonaságról szóló elbeszélések, a front, a fogság történetei, távoli tájakon tapasztalt dolgok. A huszadik században már Budapesten és más városokban való munkavállalások esetei. A helyi és országos politika eseményei is egyre inkább foglalkoztatták a felnőtteket, csakúgy mint a földvételi lehetőségek, terményárak, utóbb pedig a termelőszövetkezet körüli helyzet, az árak alakulása. Néhány helyi anekdotát közlünk itt Molnár István (Jászszentandrás), Miklós József (Jászapáti) és Ördög Emánuel (Jászárokszállás) gyűjtéseiből:

22 Még egyet a Sanyi gyereknek Augusztusba még járja a csíp/és az árokszállás/batárba a tanyákon. De szombat este mindig leállnak a gépek. Mennek a gépesek haza a faluba tisztákonnyi. Mennek errüfis, arru/is, toronyiránt, kinek hogy közelebb. Géci Sándor is megy, vállán egy üres zsák, jó lesz az valamire, aszongya. Kukorica fődeken kell keresztűmennyL Az is jó lesz majd. Szípek a kukoricák, jó megvannak csöveive, mondogattya Géci Sándor. Kerű ott jó gyenge főznyivaló. Beír a kukoricába, tagold Gulyás Eva, 2001.20.1. 22 Néprajzi pályázatok a Damjanich Múzeum Adattárában: Molnár István: A Jászság szellemi néprajzából. 1976. DAMNA: 1310-76. Ördög Emánuel. Derű. 50 anekdota Jászárokszállásról. DAMNA: 3085-89. Miklós Anekdoták, tréfás történetek című pályázata Jászapátiból (kézirat). József: 259