Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
kitartással lecsökkentheti a minimumra, de megszűntetni sohasem tudja. A gyermekei már az új környezetben befogadást nyerhetnek a faluközösségbe, de előfordulhat, hogy konfliktushelyzetekben generációkon keresztül felhozzák a felmenők idegen származását. Minden közösség idegenektől való félelme egyben természetes emberi magatartás is, mivel az ismeretlen gyakran válhat veszélyforrássá. Ma már sehol sem szabályozzák írásban rögzített falutörvények az idegenek beáramlását 70 , de a közösségek mentalitásában ez a magatartás máig kitapintható. 71 Az idegenek megítélésében esetünkben is az a legfontosabb szempont, hogy a közösség tagjait mennyire erős szálak fűzik egymáshoz, és ez egyben a közösség hagyományos jellegének is fokmérője, mert „ (...) az igazi közösségeket a tagok közösen vallott és követett értékei, normái és tapasztalatai fűzik össze. Minél mélyebbek és erősebbek ezek a közös értékek, annál erősebb a közösségi összetartozás érzése." 72 IRODALOM Balassa Iván 1985. Az aratómunkások Magyarországon. Budapest 1989. A magyar falvak temetői. Budapest. Balázs Lajos 1986. Az én első tisztességes napom. Csíkszereda Bánkiné Molnár Erzsébet én. Jászkunok a XVIII-XIX. században. Történelmi és néprajzi tanulmányok. Debrecen Bárth János 1997. Kalocsai kontraktusok 1997. Szeremlei vallomások. In.: Cumania 11. Kecskemét Dr. Bartha Tibor (szerk.) 2000. Keresztyén Bibliai Lexikon. Budapest Bartos Miklós 2000. Havad múltja. In: Nagy Olga (szerk.): Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon. Berecz Gyula 1893. Háromszék vármegye Népoktatási intézeteinek története. Brassó Biblia 1992. Magyar nyelvre fordította a Magyar Bibliatanács Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága, Budapest Bodó Julianna—Oláh Sándor (szerk.) 1996. Elmentünk? Székelyföldi életutak. Csíkszereda Bodó Julianna (szerk.) 1996. Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. Csíkszereda Dankó Imre 1976. Vásártörténet, hídvásár. Debrecen 1992. Régi vásáraink világa. Debrecen Dankanits Ádám 1983. A hagyományos világ alkonya Erdélyben. Budapest Deák Ferenc 2002. Temetők és sírjelek Csernátonban. In: Deáky Zita (szerk.): Ünnepi kötet Faragó József 80. születésnapjára. Budapest. 360-371. Dimény Attila 2000. Oroszfalu változó társadalma a 20. század első felében Szakdolgozat. Kézirat 2002. Oroszfalu demográfiai képe In.: Kézdivásárhely képes kalendáriuma (Kocsis Károly szerk.) Kézdivásárhely Egyed Ákos 1981 Falu, város, civilizáció. Bukarest Faragó József—Nagy Jenő-Vámszer Géza 1977. Kalotaszegi magyar népviselet. Bukarest Ferenczes István 1994. Székely apokalipszis. Csíkszereda Fukuyama, Francis 2000. A nagy szétbomlás. Budapest Geszti Zsófia 2001. „Mi és a másikok" Felekezetek közötti konfliktus és vallási identitás Tiszabökényben. In.: (Fejős Zoltán főszerk) Tabula 2001/4 (1). Gecse Annabella 2001. A terek használatának etnikai sajátosságai Baracán. In: Gömörország 2001/3. Rimaszombat GyöngyössyJános-Kerny Terézia-Sarudi Sebestyén József 1995. Székelyföldi vártemplomok. Budapest Huseby Éva Veronika 1983. Fogalmak és élettörténetek az identitás vizsgálatához Cserépfaluban. Debrecen Imhof, Arthur E. 1992. Elveszített világok. Budapest Imreh István 1973. A rendtartó székely falu. Bukarest 1983. A törvényhozó székely falu. Bukarest Jankó János 1993. Kalotaszeg magyar népe. Budapest Kelemen Lajos 1944. Kalotaszeg történelmi és műemlékei. Budapest. In.: Ódon Erdély Matolcsy Ildikó—Sebestyén Lajos—Szalay Károly (sorozatszerk.) Keményfi Róbert 1994. Etno-kultúrgeográfiai vizsgálatok két román-magyar faluban. Debrecen Köpeczi Béla 1986. Erdély története l-lll. Budapest Kunt Ernő 1987. Az utolsó átváltozás. A magyar parasztság halálképe. Budapest Lajos Árpád 1979. Nemesek és partiak Szuhafőn. Borsodi Kismonográfiák 8. Miskolc Móricz Zsigmond 1960. A boldog ember. Budapest Nagy Jenő 1984. Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok. Bukarest Nagy Olga 1989. A törvény szorításában (Paraszti értékrend és magatartásformák). Budapest 1990. Világgá futó szavak : Havadi beszélgetések Nagy Ödön 2000. A havadi család. In: Nagy Olga (szerk.): Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon. Orbán Balázs 1869. A Székelyföld leírása. Ill.kötet. Pest 70 Márkosfalván pl. a következő intézkedéseket hozták: „Tapasztaljuk azt is nagy kárunknak, (...) hogy némely szegények a ma(gok) gonosz cselekedeteik mián az eddig lakott helyekből kibodorgani kénteleníttetnek, Márkosfalván pedig helyet találván, mindenféle gonosztevő, sőt semmijek nem lévén más jámbor tartván tőlök, praedominálnak (túlsúlyban van, uralkodik) s mortificálják (sanyargatás, keserítés, gyilkolás) a más jámborokat, s a falut is sok kárban hajtják..." Imreh István 1983.48. 71 Még abban az esetben is, ha az idegenek száma meghaladja a helybeliekét. Szabó László 1995. 306. 72 Fukuyama, Francis 2000. 73. 302