Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Bagi Gábor: Besenyszög határának történeti vázlata a honfoglalástól a török hódítás koráig

daroké, majd 1423-ban elkobzott Szécsényi jószágként a Rozgonyiak nyerték el, és Bene várának tartozéka. Rövid időre a berzevici Pohárnokok zálogosították, de 1435-ben Zsigmond király Rozgonyi Péter egri püspököt és Rozgonyi István temesi ispánt felhatalmazta a visszaváltásra. Ekkor fele a benei uradalomhoz tartozott, a másik rész a Salgóiaké. 1437-ben Habsburg Albert király Rozgonyi Istvánnak adta a hűtlen Salgói Miklós más birtokaival Szászberek másik felét. A Salgóiakkal rokon Szécsényiek azonban eredménnyel léphettek fel ez ellen, és a király még 1438 őszén utasította az egri káptalant, hogy ossza meg Szászberket Rozgonyi Péter és István, valamint Szécsényi László között. A felosztás hamar meg is történt. Szászberekre a Rozgonyiak mindkét ága jogokat szerzett, ami pereskedésekhez, hatalmaskodásokhoz vezetett. A Szécsényi birtokrész utóbb az Országhok és a Losonciak kezébe került. A Rozgonyiak idősebb ági része 1497-ben Kanizsai Györgyé, majd Drágffy Bertalanhoz, illetve 1518ban 8000 forintért Perényi Imre nádorhoz került. 1519-ben ez szerződött vejével Báthori Andrással. A Rozgonyiak ifjabb ágának részében 1491 után annak kihaltával a nőági rokonokat (Frangepánok, Csákyak, Gyulaffyak) és Bakócz Tamás érseket találjuk. Utóbb a Morék is feltűnnek itt.

39 A terület dél-délnyugati határa a bizonnyal a korban többször is változó medrű Zagyva volt. A túloldalon Rékassal és Szolnokkal érintkeztek közvetlenül az itteniek. Rékas neve a szláv „reká = folyó" szóhoz kapcsolható, bár a „szennyes, mosatlan" jelentésű „rékas" is hathatott rá. Külső-Szolnokhoz, néha Pesthez sorolták, sőt talán még Heveshez is. 1323-ben Egudházával együtt szolgálatai jutalmául Berend fia Márton veszprémi ispán nyerte a királytól, ekkor határait is leírták. 1347-ben Berend fiai Márton és Gergely közt osztották fel. 1402-ben talán Losonci László özvegye és fia, János birtoka, ahol 230 ménesbeli lovat lefoglaltak. Részben talán a Pásztóiak is birtokoltak itt. A XVI. század elején a váci káptalan birtokában találjuk.

40 Szolnok - nem lokalizálható földvára révén - a XII. századtól várispánsági és vármegyeszékhely volt. A XIV. században királyi és magánbirtokként egyaránt említik. A királyi vármegye, illetve Szolnok megye felbomlásával igazgatási funkciói egy részét utóbb elvesztette. Ez átmeneti hanyatláshoz vezetett, olykor faluként is említették. Új fellendülés a gazdasági élet fejlődésével és mezővárossá alakulásával, a XV. század elejétől következett be. Előbb királyi birtok, majd Brankovics szerb fejedelem kapta meg, szerbiai várakért cserében. Ennek árulása nyomán a Palóci család nyerte el a század közepén. A fellendülést elősegítette, hogy az egykori Szolnok megye tiszai részeiből 1427 táján szerveződött Külső-Szolnok vármegye székhelye lett, és hogy a sószállítás is mind jelentősebbé vált a település életében.

41 A Szolnoktól DK-re a Tisza partján fekvő Alcsi neve török eredetű, s „alch= ács" jelentésű. Feltehetően a királyi szolgálónépi szervezet ácsaira, szekérkészítőire utal. 1075-ben talán a garamszentbenedeki apátság Mélyér víznél lévő, 15 családos birtokával egyezhetett. 1324-ig Csák fia Jánosé, aki Csák Máté híve volt. Ennek elkobzott birtokát Hosundorfer Ulveng nyerte, akinek fiától a Szécsényiek örökölték. Eztán rendre Szászberekkel, Fokorúval, Szentivánnal és Kölkessel együtt említik, Hollókő tartozékaként. 1461-ben a Szécsényiek kihaltával Országh Mihály nádor és Losonci Albert szerezték meg, majd három évtized múlva a Dóciak, s végül a Morék.

42 A török hódítás századában Területünk a Mohácsot követő hatalmi harcok után 1529-től jó egy évtizedre a török hűbéresévé lett Szapolyai János hatalmi övezetéhez került. A környéket már ekkor is érték török támadások. A hagyomány szerint 1531-ben Nagykörű is csodával határos módon menekült meg a pusztulástól, 1536-ban pedig a Jánoshida és Alattyán körüli településeket mondták feldúitnak. A helyzet Buda 1541-es elestét követően vált még kedvezőtlenebbé. A tiszai megyék urai a Habsburgok lettek, mire Szulejmán szultán a vazallus Magyar Királyság gondolatát elvetve a hódoltság kiszélesítését határozta el. E vidéken a tényleges török fennhatóság kezdeteit 1544-től számolhatjuk, amikor a török bevette Hatvant, és az ekörül szervezett középfokú igazgatási egység (szandzsák) első bégje azonnal be hódoltatta a Jászságot és a környező településeket. A hatvani szandzsák 1550-esnek tartott, valójában pár évvel korábbi összeírása (defteré) már az itteni falvakat is felmérte. A keresztények a szolnoki vár 1550 es felépítésével megkísérelték a hódítást megállítani, ám az erőd az 1552-es török hadjárat során elesett. Szolnok központtal a török új szandzsákot hozott létre, és ezzel a vidék végérvényesen idegen megszállás alá került. A török hódoltság szervezete az idők folyamán nem sokat változott. A besenyszögi határ mindvégig a hatvani szandzsák része maradt, bár 1550 előtt annak hevesi, 1570-ben viszont már a szolnoki körzetéhez (nahije) tartozott. A hatvani szandzsák egészen 1596-ig, Eger várának elesteig a budai török tartomány (elajet) része volt, majd utóbb az újonnan létesített egri tartományhoz került. A török előretörés idején a vidék magyar földesurai is váltakoztak. 1529 után a Habsburg párti Morék javait martonosi Pöstényiek szerezték meg. Utóbb a magát rablólovagként hírhedtté tevő Móré Lászlót I. Ferdinánd is törvényen kívül helyezte, és 1543-ban birtokaiban Pöstényi Gergelyt erősítette meg. Pöstényi örököse kiskorú korán elhalt - fia lett, akinek gyámja Fráter György volt. Az 1550-es évek végére a a Pöstényieknek magva szakadt, birtokaik a Koronára szálltak. 1559. december 6-án Bécsben I. Ferdinánd csömöri Zay Ferenc naszádos kapitánynak a követjárásokban szerzett érdemei, valamint Liszthy János királyi titkárnak, és Viczmándy János zempléni adminisztrátornak adta (1/2-edét Zaynak, 1/4-1/4-edét a két másiknak) a magtalanul elhalt martonosi Pöstényi András és János birtokait, közte Hevesben Szentivánt, Szászberket. 1560. április 11-én az egri káptalan jelentette a bevezetést, de pár nap múlva azt is, hogy 39 Kiss L, 1983.597., Gyárfás I. i.m. III. 601. Csánki D. i.m. 1.56., Bártfai Szabó L. é.n. (Dl. 10333., 10335., 12725., 13253.), Benedek Gy.-Z. Zsoldos M. i.m. 170-171.; Draskóczy István: Bene vára és a település története a XIII-XIV. században írott források tükrében. Agria, XXIV. Eger, 1990. 70., 74-75., Bártfai Szabó L, 1938. 173., 185., 191., 193., 313., 318., Soós A., é.n./a. 14., BO. I. 682-3.; Bártfai Szabó L, 1911.19., Soós A., 1935. (Dl. 20406.) 40 Kiss L, 1983. 712., Csánki D. i.m. I. 670., AO. (1991.) VII. 65., 120. (Dl. 2158.); MTA. Rl. Dl. 1828., 9921., 3937.; ZSKO. 11/1.256-257. (Dl. 43634.); Benedek Gyula: Iratok és oklevelek Külső-Szolnok vármegye XVI. századi történetéhez. In. Zounuk, 8. Szolnok, 1993. 248. 41 Bagi Gábor: A város története a honfoglalástól 1848-ig. In.: Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Szerk.: V. Szász József. Budapest, 2000.11-14. 42 Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás eló'tt és az Árpád-korban. Budapest, 1986. 298-9.; Gombocz Zoltán: Régi török jövevényszavaink. Magyar Nyelv, 1907. 1. szám. 22.; Knauz Nándor: A garammelléki szent-benedek rendi apátság., 1890.

1. 241. Lásd még a birtokosokról szóló fejezetet! 121