Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Egri Mária: Chiovini Ferenc
Windisch tanyán lakott. November 12 körül változás állt be a vezetésben, mert ChioviniFerenc Budapestre távozott főiskolára... ,A Chiovini Ferenc művészeti tanulmányait 1919-ben kezdi meg a Képzőművészeti Főiskolán Balló Ede, majd Rudnay Gyula tanítványaként. Tanulmányi évei alatt négy nyarat tölt Vágó Pál Jászapátiban szervezett főiskolai nyári művésztelepén, akit meg is örökít Vágó Pál fest címmel 5 . Itt kezd udvarolni a szintén főiskolás Wégling Irénnek, akivel 1927-ben kötnek házasságot. A jászapáti nyári telep történetére nemcsak azért szükséges kitérni, mert itt került kapcsolatba először Chiovini Ferenc a szolnoki kolónia vezető művészeivel, hanem azért is, mert a főiskolások nyári studírozását szolgáló alkotó telep egzisztálását egy művészetkedvelő közösség társadalmi összefogása biztosította. A telepre vonatkozó adatokat néhány volt művésznövendék, Chiovini Ferenc, Gecse Árpád, Korda Béla, Sárközy Elemér, Schwarz Antal festőművészek visszaemlékezéséből ismerjük. 6 A kolónia az állam részéről semmiféle támogatásban nem részesült, a főiskola csupán a minimális modell költséget térítette. A nyári telep megalakítását a Jászapátiban élő Vágó Pál festőművész és a Főiskolán tanító Bosznay István festőművész ösztönözték. Jászapáti közönsége a művésztelep részére menzát létesített, amelyet teljesen díjtalanul a sporttelepen állítottak fel. A menzának 3 éven keresztül átlag 35 kedvezményes résztvevője volt, ebből 15 diák teljesen ingyen étkezhetett. Az étkeztetés liszt és főzőanyag szükségletét a szomszédos Kísér község közönsége fedezte. A lelkes patrónusok ezen kívül hús, zöldség és gyümölcs ajándékokkal, valamint sorkosztoltatással segítették a művésznövendékeket. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a diákok a hét minden napján más-más családnál kaptak reggelit, ebédet, vacsorát. Lakásra a közigazgatási vezetőség és a közösség megállapodása alapján minden növendék 80 ezer koronát kapott, a szegény sorsúak azonban a lakást is ingyen kapták. Hús, élelmiszer, gyógyszer, papír, festékanyagok vásárlásánál a telep résztvevői mindenkor 10% kedvezményben részesültek. Mind az orvosi ellátás, mind a sport lehetőségek ellenszolgáltatás nélkül, vagy csekély térítés ellenében álltak a művészpalánták rendelkezésére a telep időszaka alatt. Ugyanígy az iparosok is vállalták, hogy az igényeknek megfelelően kedvezményes áron kiszolgálják a városukban dolgozó fiatal művészeket. Tegyük hozzá, hogy mindez a korona értéktelenedésének inflációs időszakában történt, egyre rosszabb gazdasági helyzetben. A nyári munka végén kiállításon számoltak be a résztvevők eredményeikről. Ezeket a számadó tárlatokat általában a szolnoki művésztelep művészei is megtekintették, s nem egy esetben az itt látottak alapján ajánlották a tehetségesebb fiatalok vendégtagságát. Ez történt Chiovini Ferenc esetében is, aki tanulmányai befejeztével Szolnokon kívánt letelepedni. A szolnoki kolónia vonzását azok a gyermekkori esztendők is meghatározták, amikor édesapja behozta a „városba", ahová igyekezve minden esetben a művészkert mellett vezetett el útjuk. Gimnazista korában már be-bemerészkedett a kolónia parkjába, hogy áhítattal megfigyelje egy-egy szabadban született vázlat készülését. Jászapátiban már módjában állt összeismerkedni az akkor törzstag művészekkel: Fényes Adolffal, Szlányi Lajossal, Zombory Lajossal, Pólya Tiborral és Pólya Ivánnal. Az ő rábeszélésükre pályázta meg egyik 4 BENEDEK Gyula 1970.138-139. 5 Vágó Pál fest 1925 o.v. 57x45 cm Móra Ferenc Múzeum tulajdona 6 A Jászapáti Művésztelep története. Szózat 1929. november 11.11. 1925-ben festett képével a szolnoki művésztelep vendégtagságát. 1926-tól vendég, 1936-tól törzstagként dolgozott a kolónián folyamatosan 1981-ben bekövetkezett haláláig. A szolnoki művésztelep, amely hazánk egyetlen száz esztendeje folyamatosan működő alkotó telepe, történeti előzményeit illetően a 19. század közepéig követhető. Az 1849-es szabadságharc osztrák seregében menetelt ugyanis egy festőművész katonatiszt, August von Pettenkofen, akinek feladata volt, hogy a csatajeleneteket, harctéri eseményeket rajztömbjében megörökítse. Szolnokon olyan mértékig megragadta festői fantáziáját az akkor még falusias város környezete, színes vásárai, a két folyó természeti szépsége, az Alföld síkjai, állattartása, a vágtató ménesek, az országúti cigánykaravánok, hogy már 1851-ben hosszabb időre visszatért. Ezt követően három évtizedig kapcsolódott festészete Szolnokhoz. A hetvenes években festői sikereinek hírére, baráti ösztönzésére először osztrák, német festőművészek keresték fel plein air témáért a Tisza parti várost, majd ide jöttek palettájukkal a Münchenben, Párizsban dolgozó, Pettenkoffen ismeretségi köréhez tartozó magyar festők is. 7 A század utolsó évtizedében már elég sokszor megfordultak Szolnokon azok a művészek, akik között sikerült elhinteni egy mutermes művészkolónia felépítésének vágyát. így 1899-ben Olgyay Ferenc festőművész; Bihari Sándor, Boruth Andor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Katona Nándor, Kernstok Károly, Mednyánszky László, Mihalik Dániel, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos és Vaszary János festőművészek nevében memorandumot nyújtott át Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek, amelyben támogatását kéri egy szolnoki művésztelep létrehozásához. Ennek érdekében alakult meg 1901-ben a Művészeti Egyesület, amely felépíttette és 1902 Péter Pál napján már át is adta a holland stílusú, 6-6 mutermes művészházakat. Bihari Sándor, Fényes Adolf, Hegedűs László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos és Zombory Lajos festőművészek foglalták el a műtermeket. A Tisza-Zagyva találkozásánál, a régi szolnoki vár helyén, hatalmas park ölén épült kolónián napjainkig alkotó munka folyik. Természetesen az épületeket több ízben renoválták, a második világháború után szinte teljesen újjá kelletté építeni, volt diákszálló is egy ideig, majd 1956 után nyerte vissza eredeti funkcióját a két épület. A Művészeti Egyesület 1901-től 1950-ig volt a telep gazdája, ügyeinek szervezője. Gyakorlatilag azonban már a második világháború után újjáalakult művészeti közéletben nem volt gyakorlati jelentősége az egyesületi struktúrának. Az addig nyári művésztelepből az újjáépítés ütemében átadott, mutermes tanácsi kezelésű bérlakások lettek. Chiovini Ferenc mint doyen megkapta az első rendbe hozott műtermet. A művésztelep történetének első négy évtizedében a szigorú pályázati rendszeren, közgyűlési határozaton alapuló törzstagvendégtag konstrukció elsősorban művészi eredményeken alapult. Erről így emlékezik Chiovini Ferenc egyik rádió interjújában. „A szolnoki művésztelepre a Tűz 6 című képemmel kerültem. Ez egy Tiszapüspökiben történt tűzesetet mutat, ahogy a tűzesetnél a községházán már megtöltött lajtba fogott lovakkal vágtatnak a tűz helyére. Cséphadaróval, villával kísérik a lajtot. Ezért van ebben a képben a tűzriada/om dinamikája is. Ezzel a képemmel pályáztam ide a művész7 A 19. századi Szolnokhoz kapcsolódó művészeti előzményekről lásd Szabó István: Művészeti előzmények Szolnokon a XIX században és a Művésztelep megalapítása. Tisicum XIII. 8 Tűz a faluban o.v. 75x 100 cm DMLt.sz.: 70.40.1 Szolnoki Képtár. A történelmi jelentőségű mű kalandos tengerentúli utazás után néhány éve került dr. Bíró Zoltán ajándékaként a Damjanich Múzeum gyűjteményébe. 404
