Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Möndölecskék
6. kép. Könyvdíszek a Művészet 1906-1910. évi számaihoz esztendőben élete végképp összekapcsolódott a Szolnoki Művészteleppel. A kapcsolatot a Szolnoki Művésztelep legjelentősebb támogatójának, dr. Kohner Adolf bárónak 1905-ben tett alapítványa teremtette meg. A három, egyenként ötszáz koronából álló festészeti ösztöndíj egyikét az 1905/1906-os esztendőre ugyanis JÁVOR Pál nyerte el. Az ösztöndíjnak az volt a célja, „... hogy a fiatal és tehetséges magyar festőknek, akiknek vagyoni viszonyai ezt nem engednék meg, alkalom nyújtassák arra, hogy Szolnok tősgyökeres magyar vidékén megfelelő körülmények közt dolgozhassanak. A pályázatot, mely természetesen kizárólag magyar honosságú fiatal festők számára szó/ott ...a művésztelep tagjaiból álló öttagú pályabíróság döntötte el... fsa nyertesek)...a pályázati hirdetés rendelkezései értelmében Szolnokon hat hónapra lakást és műtermet kapnak s az ösztöndíjakat...hat egyenlő részben kapják és ennek fejében kötelesek az említett hat hónapot Szolnokon tölteni és a szolnoki művésztelep vendégjogát élvezvén, kötelesek magukat a telep házi szabályainak — melyek a művészi munka zavartalanságát biztosítják - alávetni".™ JÁVOR Pálnak 1911 -re, mikorra a főváros vezetőségétől a már említett illusztris társaság újonc tagjaként freskómegbízatását kapta, az eddig feltárt dokumentumok szerint tökéletesen sikerült beilleszkednie az ekkor még különösen jól csengő, húzó neveknek számító szolnoki művésztelepiek erős közösségébe. Elsősorban művészi teljesítményével, amely minden megítélés alapját képezte. De emberileg is. Egy 1910-ből származó helyi lap hangulatos írásában például azt olvashatjuk, hogy művésztelepiek kezdeményezésére a festők a város polgáraival közösen vidám farsangi maszkabált rendeztek az Úri Kaszinóban, s az estélyre az épület egyik szobájában éppen fiatal művészünk, „...JÁVOR Pál az egyiptomi termet csinálja, saját tervei szerint...": vagyis lécekből, vásznakból, drótokból alakítja, gipszeli, festi, rakja tele műsziklákkal az est egyik színhelyét, hogy látványos 19 LYKA K. (szerk.): 1905. 201. p. mastabának hasson. 20 JÁVOR Pál ekkor még ifjú művésznek számít. Különösen a tekintélyes arriváltak körében. De már így is figyelmet kelt, - tudjuk meg egy korabeli műkritikus, Luttor Ferenc 191 l-es művésztelepi látogatása alkalmából papírra vetett alábbi soraiból: „...Egy tehetséges ifjú művésznek, JÁVOR Pálnak műtermében voltam. Azaz voltunk. Mert az asztal körül és az asztalon törökülésben a legkényelmesebb pózokban elhelyezkedve diskurált 5-6 fiatal művész. Természetesen ingujjra vetkőzve hollandi pipákkal a fogak között, s amint az a bohém jelleghez illik, a legkisebb meglepetés nélkül fogadtak. Előttük néhány sült csirke csontmaradványai s néhány üveg szódavíz... Hamar barátságot kötöttünk s szívesen bemutatták a műtermet. Bizony ott csak néhány falnak fordított kép volt, (talán, hogyha megfordítják, így nagyobb a hatás), kezdő művész, de erős tehetség munkái..A telep mai lakói: Zombory Lajos, Olgyay Ferenc, Fényes, Szlányi, Jávor, Pongrácz, Pólya, Illés és K/éh mind olyan művészek, kiket a kiállítási tudósításokból előnyösen ismer a nagyközönség is...". 2] JÁVOR Pál életre szóló kapcsolatot kötött a szolnokiakkal, s 1923-ban bekövetkezett korai haláláig törzstagja maradt a Szolnoki Művésztelepnek. Ám ez korántsem jelentette azt, hogy egyéb kapcsolatai, más irányú kötődései ne lettek volna. Tudjuk róla, hogy 1907-ben nemcsak csatlakozó tagja lett a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köreinek, hanem kiállításaik színhelyének, a Műcsarnok helyett bérelt Nemzeti Szalonnak választmányi tagja is volt; Hermán Lipót szerint a „nagy öregek" körül kialakult fiatal csoport (Falus Elek, Pólya Tibor, Hermán Lipót, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Mester Jenő) tagjaként hozzá tartozott a Japán kávéház asztaltársaságához; több, Szolnokhoz is kötődő művésszel (Iványi-Grünwald Béla, Falus Elek, Olgyay Ferenc, Pólya Iván, Pólya Tibor) együtt megfordult az 1912-ben alakult kecskeméti művésztelepen, s kapcsolatban állt a Gödöllői Művészteleppel is, miként azt már fentebb, a Művészet 1913. évfolyamában közölt rövid életrajzi összefoglaló adatsorából szükségesnek tartjuk másodszor is szó szerint idézni, „...miután tanulmányozgatva bejárta Nyugat-Európát, hazatérve...Gödöllőn festett egy sor képet, amelyeket gyűjteményes kiállításon mutatott be a Nemzeti Szalonban, ahol Gál Gyula arcképére megkapta a Nemes Marcell díjat". Azért látjuk a szószerinti ismétlés szükségességét, mert szerintünk ebben lelhető fel a magyarázata annak, hogy a fiatal, ámbár jelentős tehetségnek tartott, de addigi teljesítményét a nagyokéhoz (Körösfői, Nagy Sándor, Faragó, Kernstock) ekkor még jelentőségében alig mérhető munkássága alapján hogyan eshetett JÁVOR-ra a főváros vezetőségének választása a Soroksári úti iskola falainak kifestésé esetében. Ez véleményünk szerint csakis úgy eshetett meg, hogy működni kezdtek ezek a fentebb említett kapcsolatok, s akár egyik, akár másik művésztelepen dolgozó már elismert, befutott tekintélyek, akik hogy mai szóhasználattal éljünk „testközelből" is ismerték, támogatták, jó szívvel ajánlhatták e munka elvégzésére, szólhattak az érdekében, s felelőséggel maguk közé emelhették. „...Tudtuk előre, — írja a Független Magyarország "V" szignót használó munkatársa — hogy a fiatal művész, akinek a legjobb hangzású neve van a magyar festőgárdában, kiválót fog alkotni és mégis meglepődtünk a két freskó láttán. JÁVOR Pált a küzdelem emberének ösmertük, egy forró talentumnak és itt egy egészen kiforrott tehetség áll előttünk. Mindkét freskója tökéletes, ami igazán csodálatraméltó korban oly fiatal embernél, mint JÁVOR...". Aki tehát az előlegezett bizalmat nemcsak teljes mértékben megszolgálta, de elkészült murá20 SZABÓ B., 1938. 52. p. 21 KAPOSVÁRI Gy., 1977. 8. p. 396
