Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Szabó István: Möndölecskék

SZABÓ ISTVÁN MÖNDÖLECSKÉK Az 1867-es kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchia jóllehet, fenntartotta és konzerválta az abszolutizmus hatalmi tényezőit: a dinasztiát, az udvarhű polgári és katonai magas rangú bürokráciát és a feudális eredetű nagybirtokos osztályt, ám ugyanakkor a Habsburg-birodalmat polgári alkotmányos monarchiává alakította át. Az államhatalom gyakorlásának döntő részét a polgári állam alapvető intézményei (a parlament és az ennek megfelelő miniszteriális kormány) számára biztosította, és ezzel megnyitotta az utat a polgári átalakulás további feltétlenül szükséges jogi és szervezeti intézkedései előtt.

1 A kiegyezés után kialakuló polgári Magyarországon a friss alakulatok közül az egyik legmérhetőbb és leglátványosabb változás a települési és társadalmi struktúrában ment végbe. Az ország urbanizációja jelentősen előre haladt, annak ellenére, hogy mindössze egyetlen igazi, európai szemmel nézve is nagyváros tudott csak kifejlődni, Budapest, amely különösen a Duna két partján fekvő, s egymással már a korábbi évtizedekben is szorosan összefonódott három testvérváros: Pest, Buda és Óbuda 1872. évi egyesítése után az ország forgalmi és politikai központjává vált. Talán egyetlen európai országban sem koncentrálódott annyira a modern gazdaságot meghatározó nagykereskedelem, bankrendszer és nagyipar, mint a kiegyezés e látványosan fejlődő újszülöttjében. Budapest ugyanis néhány év alatt nemcsak a gyorsan fejlődő magyarországi vasúthálózat központja lett, de a világ első malomvárosa is, s gépiparának termelése az 1880-as években meghaladta a cseh- és morvaországi gépgyárakét együttvéve. Az egymást váltó, ekkor már magyar kormányok jelentős anyagi áldozatokat hoztak Budapest igazi európai nagyvárossá tétele, a magyar gazdaság és kultúra valódi központjává, Európa egyik figyelemre méltó fővárosává fejlesztése érdekében.

2 A szándékkal fokozottan fejlesztett város népessége is gyorsan növekedett. 1850-ben még csak 156 ezer fő lakta, 1869-ben ez a szám 271 ezerre emelkedett, s 1890-ben 492 ezer főt tartottak nyilván. Vagyis negyven év alatt a lakosság létszáma megháromszorozódott. Ezzel a rendkívüli gyarapodással természetesen sem a lakásépítés, sem pedig a közművesítés nem tudott lépést tartani, jóllehet 1867 és 1890 között több mint 200 millió forintot fektettek budapesti építkezésekbe. Ám szerencsére a város élére került, egymást követő, kitűnő képességű és a település fejlesztésének önzetlenül elkötelezett, agilis polgármesterei: Kamermayer Károly, Márkus József, Halmos János és Bárczy István dr. mába nyúló jelentőségű támogatásaikkal, intézkedéseikkel végül is beteljesülést hoztak: Budapest egy, csak Berlinéhez hasonlítható XIX. századi látványos fejlődés eredményeként beilleszkedett a nagy múltú és neves európai fővárosok közé. Az imponáló helyzet kialakulását - mint említettük - az új, polgári szellemű magyar kormányok meghatározó jellegű és mértékű támogatása tette lehetővé. Ám tudjuk azt is, hogy a nyújtott, felkínált lehetőség megvalósítása mindig embereken múlik. Jelen esetben a várost irányító polgármestereken. Akik a város szerencséjére egészen az első világháborúig valamennyien hivatásuk magaslatán állottak. Mondandónkkal elsősorban Bárczy István dr. működési időszaka áll kapcsolatban. Akinek életútja ugyanakkor magát az említett, a kiegyezéstől az első világháborúig tartó félszázadot is átíveli. Az 1866. október 4-én, Budapesten született Bárczy István ugyanis egyidős a kiegyezéssel. Egész élete a kiegyezés utáni történések része. Nemcsak megélője korának, s benne Budapest fővárossá válásának, de felnőttként annak tevékeny alakítója is. Iskoláit a fővárosban és Egerben végezte, s a budapesti egyetemen szerzett jog és államtudományi doktorátust. 1889-ben, harmincöt éves korában lépett a főváros szolgálatába, s idejének legnagyobb részét a közoktatási és a pénzügyi osztályon töltötte. 1901-ben tanácsnok lett, és átvette a közoktatási ügyosztály vezetését, majd amikor Halmos János polgármester nyugalomba vonult, 1906. január 19-én a székesfőváros törvényhatósága polgármesterének választotta meg. Beiktatását megelőzően különféle közigazgatási tanfolyamokon évekig adta elő a közjogot és közigazgatási jogot, s számtalan hivatalos javaslatot dolgozott ki a főváros fejlesztése érdekében (a város pénzügyeinek gyökeres rendezése, városi tűzkárbiztosítás, iskolai felügyelet, a népiskolai tanítás tervének reformja, stb.). Polgármestersége évei alatt kezdeményezte a közérdekű üzemek városi kezelésbe vételét, üdvös szociális reformokat valósított meg (népháza; az új, nagy, közművelődési könyvtár létesítése).

3 Az egykor közoktatási ügyekkel hivatalból foglalkozó szakember polgármesterként is külön figyelmet fordított a népiskolai tanítással kapcsolatos kérdésekre. 1911 októberében több budapesti napilap közöl híreket „...a székesfőváros nagyszabású programjáéról melynek „...megvalósításában jelentős szerephez jutnak az egymás után emelkedő új iskolák. A szó 1 KOVÁCS E. (főszerk.); 1848-1890. II. k. 1979. 777. p. 2 Uo. 1140. p. 3 Révai Nagy Lexikona, 1911. 391