Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette
81. kép. Zádor István: A régi Szolnoki Művésztelep nyörködve néz végig a kottákba meredő fejeken. A zenekar remek pianissimója elhaló sóhajként búg a fenyők közt. A hegedűk kacagó örömet, égő vágyódást dalolnak az éjbe. A közönség felfigyel. Közelebb tódul. Egyszerre villám hasít a szívekbe. A koromfekete ég sírni kezd. Nagy égi könnycseppek rémisztik a közönséget. A karmester idegesen kopog. Víg Bandi hóna alá vágja a csellót. Zúg, dörögazég... -Eső lesz! Jancsó Lajos izgatottan szaladgál, Pólya Iván sopánkodik. - Pont ma van ilyen idő! A közönség egyre ömlik befelé. A bárban mosolygó arccal nézik a képeket. - Né, Zombory Lajost kergeti a bika! A bár miliője hatásosan elsőrangú. Minden vonal elárulja, hogy a szülők igazi művészei a színeknek. Valaki kiabál kint. - Kijött meg Pestről? Senki sem tudja. Közben az ég megembereli magát. Letörli könnyeit. A torony előtti hatalmas nézőtér megtelik. A színpad körül villanyszerelők serege izzad lázas munkában. Reflektorok villognak. Lámpák fénylenek. A tűzoltók fáklyákat készítenek. Díszruhás városi hajdúk szorgoskodnak mindenfelé. És egyre ömlik a közönség befelé. Az aranysárga úton egyszer feltűnik Rózsahegyi Kálmán alakja. Fiatal színésszel jön. Méltóságteljesen ballag. Tempósan szívja kurta pipáját. - Szervusz édes Kálmánkám! Jó estét méltóságos uram, köszöntik. Pólya Tibor, bár beteg, mosolyogva siet elébe, Jancsó Lajos megöleli, meg is csókolja az „öreg tekinteteset, kit láthatóan meghat az őszinte és szeretetteljes fogadtatás. - Van-e dohány? ez az első kérdése. - Van, van, légy nyugodt, édes öregem, olyan dohányt hoztam neked, mint az álom. Előadás után megkapod, - magyarázzák a bennfentesek. Rózsahegyi elvonul. Öt perc sem telik bele, sallangos koszacskóval, prádéskocsis pipával a szájában, mint egy tényleges állományú paraszt, kisétál. Sokan a szemüket meresztik rá a közönség közül. - Hogy kerül ide ez a bugris?, Hogy eresztenek be ide parasztot? A nagy művésznek még van egy kívánsága. - Hozzatok egy görbebotot! Kell a szerepemhez! 82. kép. Pólya Tibor szolnokiakról készített karikatúrái előtt Öten is ugranak. Sörény telén, fiatal művészek tárgyalnak az öltöző előtt. - Te kísérsz, te pedig a kottát fogod. Én meg majd téged kísérlek. Hol a zongora? A zongora nincs sehol. De már hozzák. Igaz, újra elviszik a nagy izgalomban, de a végén csak visszahozzák. A zenészek tanácskoznak. Az öltözőben a táncosnők mezítláb úgy ugrálnak, mintha a karjukat, lábukat, nyakukat egyszerre csavarná a görcs. Próbálnak. Szemtelen fiatal urak leselkednek be rájuk. A sötét nézőtéren feldördül a taps. A színpad körül embergyűrű. - Hogy álla világítás? Mi lesz már? Lehet kezdeni. Hol van Tibor? Tibori! - kiabálják. - Mehetsz, mondhatod a prológot! Megkezdődik az előadás. A konferancier konferál. Az énekesek énekelnek. Egy aranyszínűre mázolt, mezítlábos művésznő misztikus táncot lejt lila fényben. Minden mozdulata őrjöngő indulat, égő szenvedély. Újabb ének után egész csoport táncol. A mozdulatok harmóniája némán glorifikálja, hogy a táncművészetben is van líra, ballada, dráma, a táncnak is van lelke. A zene tompán búg, vadul örvénylik. A nagydob ijesztően pufog szólóban. S a nuditás elvész valahol a szimbólum és a művészet összecsapódó ködében. Rózsahegyi hadonászik később a görbebottal. Remekül alakít egy parasztot. Áriák röppennek a felhők felé. Alig vesszük észre, egyszer vége az előadásnak. Mindenki a pavilonok mögötti térre siet. Vakító fény van ott, virágok, színek orgiája. Tündérkert, közepén csodálatos tánchely. A jazz felbőg. A képzelet lángra gyúl. A színpompa szinte kábít. A nézőt a káprázat forgószele rózsaszín felhők közé emeli s a régi békeévek kábulatába ringatja. A vakító asztalok közt pincérek rohannak. Urak rohannak. Hölgyek vitatkoznak. Kevés a hely. Kevés a szék. - Kérlek alássan, Westher (a „Tisza" szálló éttermeinek bérlője) csak hatszáz emberre számított, nem kétszer annyira - mondja valaki. Izgalom, láz, izgató illatok. Zsongás. Szerelmes párok. Hátul a kirántott kecsege prózai, de igen barátságos illata csiklandozza az orrokat. 83. kép. Pólya Tibor: Zombory esete a bikával... 358
