Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette
illetve fejlesztettek. Az új építkezések elsősorban a belvárost érintették, ahol ekkor létesültek az említetteken kívül a fa- és fémipari szakiskola, a felsőkereskedelmi iskola, a főposta, szegényház, a szegényházi és a gyárvárosi templom, rendezték a tiszai rakpartot, hajózhatóvá tették a Tisza Szolnok feletti szakaszát, s az 1933-as úgynevezett Széchenyi-emlékhajóúton született meg a gabonatárház és gabonakikötő kiépítésének gondolata, amely 1934-ben meg is valósult. E lendületes fejlődés eredményeként 1940-re a statisztikai adatok szerint a vidéki városok sorában Szombathely és Újpest után, ami akkor még nem tartozott a fővároshoz, Szolnokon emelkedett a legtöbb emeletes épület: vagyis 111 egyemeletes, 25 kétemeletes és 5 háromemeletes épületet tartottak nyilván. Eredetileg a külföldi kölcsönt 1960-ig kellett volna kiegyenlíteni. A kiváló gazdasági érzékű polgármester és segítői azonban kihasználva a korona inflációját, már az 1920-as évek elején letudták adóságukat, s ezzel a céltudatos pénzügyi manőverrel a névérték százalékáért visszavásárolták Speyer-kölcsön kötvényeiket, amely által Szolnok csaknem tehermentessé lett. Ezt a merész pénzügyi műveletet a város elektromos áram ellátásának előnyös feltételek mellett történt bérbeadásával hajtotta végre. 118 A Művészeti Egyesület próbálkozásai a művésztelep folyamatos működtetése érdekében A telepet működtető Művészeti Egyesület pénzforrásai - mint alább bemutatjuk - igen szerények voltak már alapításuktól kezdve. A következőkből tevődtek össze: a miniszter által engedélyezett segély; a tagsági díjak (eredetileg évi 12 korona, amely azonban az első világháborút követő infláció idején számszerű összegében többször módosult); az egyesület által rendezett kiállítások, irodalmi és művészeti ünnepségek ellenértékeként befolyó jövedelmek; a művészeknek a műtermekért és mellékhelyiségekért fizetett évi lakbére, (melynek összegét az egyesület műtermeinek házi szabályzata 1902-ben 160 koronában állapította meg); az egyesület alapító tagjainak hozzájárulási összege 200, azaz kettőszáz Korona, amivel kötelezettségüket egyösszegű, vagy legfeljebb három éves részletbefizetéssel egyszer s mindenkorra letudták, és a rendes évi 12 Korona tagdíjak. Ezekből a pénzügyi forrásokból tartotta fenn magát a Művészeti Egyesület. Hogy mindez különösen válságos időszakokban hogy alakította a telep sorsát, az kiderül az 1929-es egyesületi közgyűlésről adott beszámolóból, amiben azt olvashatjuk, hogy „...a jelenlegi nehézségek leküzdésére a kultuszminisztérium hat éven át évi 6.000 P, a város pedig 5 éven át évi 2.000 P. szubvenciót szavazott meg az egyesület segélyezésére. " m Majd 1938-ban egy másik lap azt írja, hogy : „...Szegény Pólya Tibor nem tudta már megérni (hogy)... hosszú vajúdás után...rendbe jön a súlyos anyagi gondokkal küzdő művésztelep ügye... a kultuszkormány a Szolnoki Művésztelep szanálására, az egyesületet terhelő tartozások kiegyenlítésére, valamint az épületek tatarozására a folyó évben 2.000 pengőt, az 1938/39-i költségvetési évtől kezdve pedig 4 éven át 5.000 pengőt folyósít. Ezzel szemben elvárja Szolnok városától, hogy 1938. évtől 2.000 pengő támogatásban részesítse a Művészeti Egyesületet, 118 SCHEFTSIK György (Szerk.) 1935.336. 119 Szolnok és Vidéke, XI. évf. 1929. november 14. 3. p. gondoskodjék a művésztelep világításáról, te/kének kertészeti fenntartásáról és ápolásáról, továbbá mentesítse a művésztelepet a közüzemi díjak fizetés alól..."' 20 . Egy esztendővel később az egyik hírlap munkatársának, a Művészeti Egyesület alelnökével, Lippich István ny. főispánnal folytatott beszélgetéséből azt tudhatjuk meg, hogy „...a kultuszkormány... megértéssel sietett segítségünkre és a megszavazott segélyt pontosan folyósítja. Ennek köszönhető, hogy a telep egyik épületének 64. kép. Istókovits Kálmán: Irgalmas szamaritánus (rézkarc) kijavítására és modernizálására már tavasszal sor kerül. Tervbe vettük, hogy az átalakítás során egy olyan termet létesítünk, amelyben állandó kiállítás lesz. Itt helyezzük el a Művészeti Egyesület tulajdonát képező, nagy értékeket képviselő képeinket, melyek ez idő szerint megfelelő helyiség hiányában részben a Tiszában (Tisza Szálló), részben pedig a városházán vannak. Szeretnénk, ha a jövőben a város is nagyobb megértést tanúsítana irányunkban, mint eddig. Lássa be végre mindenki, hogy a szolnoki művésztelep nemcsak az egyetemes magyar képzőművészetnek, de magának Szolnok városának is hatalmas, szinte felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Éppen erre való tekintettel már a most meginduló építkezés alkalmával segítségünkre kell jönnie a városnak. Ha már anyagi segélyt nem tud ez idő szerint juttatni, legalább az építkezési munkálatokat végeztesse el ínségmunka keretében. Örömmel számolhatok be arról, hogy az egyesület új elnöke, br. Urbán Gáspár lelkes érdeklődést tanúsít a művésztelep iránt. Most, amikor tudomást szerzett a küszöbön álló építkezésekről, ígéretet tett, hogy a segély felemelése ügyében el fog járnia kultuszkormánynál. Ha ez a jóindulatú szándék sikerrel jár, úgy még ebben az évben sor kerül a második épület átalakítására is. " m A Szolnoki Művésztelep monográfusát idézzük, amikor az 1925-1944 közötti Szolnok költségvetési előirányzataiból kigyűjtött adatokkal igyekszünk megvilágítani a Művészeti Egyesület két világháború közötti anyagi nehézségeit, „...figyelmen kívül hagyva a reálisan nem értékelhető inflációs korszakra eső 32 millió koronát, pengőben 1927-től kezdve kereken 37 ezret kapott az egyesület, illetőleg a művésztelep segélyként. Vagyis évi átlagban 2.000 pengőt. Ebből 1939-től 1944-ig oly módon, hogy azt a mozikból származó bérjövedelem 50%- a biztosította. A helyzetre jellemzőnek kell tartanunk az 1939. évi költségvetés két, a fenti összegben is bennlevő tételét, mely szerint a művésztelep villanyszámlája címen 715 P-t, és a Víz120 Nemzeti Jövőnk, VII. évf. 1938. január 22.1. p. 121 Nemzeti Jövőnk, 1939. VIII. évf. január 14.1.p. 349
