Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Benedek Csaba: Idegenek a faluban
- Azért, mert átjött? - Hát azér. Átjött, mikor a táncterem itt vót, a református templom mellett az alvégesieknek. És oda felvégesinem tehette be a lábát, mer akkor hétszentség vót akkor, ott verekedés vót belőle. A Kocska Bányi azért kocska, mert idevágták neki a baltát és úgy maradt a keze." A megkülönböztetés már gyermekkortól végigkísérte az embereket egészen halálukig, hiszen felekezetüknek megfelelően külön temetőbe temetkeztek. A gyermekek nem egy osztályba jártak, és nem ismerkedhettek egymással sem. A szülők és a faluközösség pedig vigyázott minden lépésükre. Ez a jelenség nem kizárólag Salánkra jellemző, a 18. században általános jelenség volt minden faluban: „...ebben tükröződik az az állandó kontroll is, amit a falu lakosai fölött gyakorolt. A falu szigorúan számon tartotta, ha valaki idegen portára tért be, és ha bezárkózott a házba, a szomszédok máris indultak leselkedni. A tanúk sohasem tartották szükségesnek, hogy mentegetődzenek, megindokolják, amiért leselkedve vagy hallgatódzva értesültek az elmondottakról. A mai szemmel nézve sokszor visszataszító képet festenek magukról a hasadékokra tapadó vénasszonyok vagy társaikat intim helyzetben megleső férfiak. A 18. században azonban természetes volt ez az állandó kollektív ellenőrzés. '*' Egy esetben az egyik negyedikes általános iskolás görög katolikus fiú 1955-ben arra kérte az egyik református lányt, hogy az iskolai tánckör alatt csak vele táncoljon. Adott is neki egy almát ajándékba. Mikor a lány otthon megmutatta az ajándékot s elmondta, miért kapta, a nagyanyja elverte, és azt mondta rá, hogy büdös kurva. Később is odafigyeltek a fiatalokra, de nem kizárólag a szüleik: 22. kép. A református „magyar falu" „Elkísértek a bálba a szüleim, itt az iskola próbatermében volt a próba. Ilyenkor, mikor leáldoztunk, már nagylányoknak számítottunk. Akik aztán továbbmentek tanulni, de az is, aki itt maradt, azok is férjhez is mentek, mindenkit kísértek a szülők. (...) mindenkinek megvót a saját partnere vagy esetleg lekérte vagy táncolt vele egész éjjel. Es akkor a vénasszonyok hát nem jöttek be, az ablakon leskelődtek. Kisszéketis vittek és a próba ablakán így leskelődtek. Vajon kivel táncol? Aszongya a szomszéd asszonyom édesanyámnak, úgy senki sem tud táncolni, mint a te jányod. Olyan csárdást ropott, azzal a ... jaj Istenem azzal a felvégesi fiúval I Na le voltam tiltva a bálból 61 Tóth István György 1990.47. 298 egy ideig, hogy mertem én azzal a felvégesi fiúval táncolni, mikor az görög katolikus!" (1950-es évek vége) Az erős társadalmi kontroll, a falu rétegződése a szovjethatalommal kezdett el felbomlani. Kezdetben a vallást szorították háttérbe (betiltották a görög katolikus felekezetet, de a reformátust sem pártolta az államhatalom), illetve elvették a magántulajdont, ami a differenciálódás, a korábbi mérték adója volt. Ennek köszönhetően lazult a hagyományos falu szorítása, ám egyáltalán nem tűnt el. Salánk lakossága korábban teljesen a földhöz volt kötve. Senki sem akart elmenni, továbbtanulni, szakemberek nem voltak, mindegyiket „be kellett hozni". Legtöbbjük aztán a faluban maradt, „elsalánkiasodott". Kezdetben nem szívesen látták őket, nehezen fogadták maguk közé. Az igazán zárt, hagyományőrző közösségek jellemzője, hogy idegennek tartanak mindenkit, aki nem a településen született, és a faluközösséghez nem kötődik szoros rokoni szálakkal. 62 Hasonlóképpen az értelmiséget is idegennek tartják a faluban, ez elmondható a korábbi lelkészre és a jelenlegi lelkészasszonyra is. Minden olyan cselekedetet elítélnek, amihez nem szokott hozzá a falu, vagy nem úgy csinálja. Az előző református lelkész, Kárpátalján élte le életét, 41 évet szolgált a településen. Rögtön bekerülése után nézeteltérése akadt az egyik görög katolikussal: „Mikor idekerültem, a legelső szolgálatom volt, hogy egy özvegyet eskettem. Akkor kerültem ide Salánkra. Úgy érdeklődtek, hogy hunnan jöttem, ki vagyok, mi vagyok? Hát azt mondom a gyülekezetnek, hogy én a magyar papnak a fia vagyok Fancsikán. Magyar papnak hívták a reformátust. És a görögöt? Úgy hívták, hogy orosz pap, hát így hívták. Egy ember, aki felszolgált, hozta az ételeket, rácsapott teljes erővel az asztalra. Aszongya megölöm, aki énrám azt mondja, én nem vagyok magyar! Én salánkigörög katolikus, de magyar ember vagyok! Megölöm! Hát mondom, pajtásom hát csak ne öljél meg, hát mondom én nem tudtam, hogy maga kicsoda. (...) Tehát ilyenek a salánki oroszok. Ez itt mind egy szálig magyarnak vallja magát." Salánkon mindenki jól tudja, hogy a magyar pap a református és a görög az orosz, a népnyelv így hívja, általános ez Kárpátalján, de azt nem tűrték el, hogy egy bekerült mondja ezt, még akkor sem, ha történetesen az a református lelkész volt. Salánkon a betelepültekre a bekerült szót használták és használják ma is. Ez a kifejezés a Kárpát-medence északkeleti részében általános. „- Egybekerült vállalhatott magasabb tisztséget a faluban? - Annak idején nem lehetett, kimondottan a falu bírája csak református, nagybajuszú, nagy szarvú ökrökkel lehetett. A szovjethatalom idején összekeveredettkavarodott minden. Aztán lehetett bárki. Ugye bejöttek az oroszok, akkor Szűcs Janit megtették kolhozelnöknek, Rákosit megtették bírónak, akinek soha semmije, rongyos gatyája vót csak. Vagy hogy fejezzem ki. Hát itt megfordult a dolog teljesen. Aki senki vót, abból lett minden és így tovább. Ez lett. Azé vagyunk ott, ahol vagyunk, mer ilyen kolhozelnököt, meg ilyen szakemberek lettek itten." A kommunista idők polgármestere nem salánki születésű volt, nem is tisztelték a helybeliek akkor sem, most sem. Inkább a hibáira emlékeznek ma is. Azoknak, akik annak idején belesegítettek a kulákok kitelepítésébe, el is kellett hagyniuk a községet. Ma a polgármester salánki születésű, de görög katolikus vallású. Elő is for 62 Nagy Olga 1989. 20-22.
