Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Vas Béla: Nem mese ez, gyermek. Igaz történetek a néprajzkutatásban

Viera Gaspariková tartalom szerint csoportosította a gyűjtött prózákat, az altípusokat az azokra jellemző motívumok szerint osztályozva. Tartalmi csoportjai a következők: 1. Prózai betyárhagyományok 2. Munkásfolklór 3. Bányászélet 4. Első világháborús események 5. Második világháborús események, partizánharcok 6. Szervezett mezőgazdaság, tsz-ek

26 Ez a fajta felosztás a gyűjtendő igaz történetek egy olyan speciális ágát segít rendszerezni, ahol a társadalom egy bizonyos foglalkozási rétegével kerül a gyűjtő kapcsolatba. A városi élet már nem ad alkalmat a hosszú történetek elmondására, a szórakozási lehetőségek elvonják a hallgatóságot. A történetek ma is ott a legnépszerűbbek, ahol az olvasás és a televízió nézése még nem megszokott időtöltés. Napjainkban társas összejöveteleken, baráti társaságok élménybeszélgetésein találkozunk velük. Persze nem zárható ki, hogy olvasni szerető és sokat tévéző emberek ne mesélhessék el átélt élményeiket vagy ne hallgassák meg másét, de hogy ebben a kultúrkörnyezetben hamarább elhal egy-egy történet, az bizonyos. Újabb és újabb élmények tolakodnak életünkbe, erőszakosan, kevés állja ki az idő próbáját. A régi történetek letisztultak annyira, hogy a népélet kimeríthetetlen dokumentumait jelentsék, és így az etnográfia, a szociológia, a történelemtudomány, a pszichológia számára egyaránt hasznosak, fontosak. Az ilyen történetekkel szolgáló adatközlők kora általában nagy, esetleg középkorúak. Az elbeszélők zöme sokat tapasztalt, próbált ember. A történetek elmondásakor újraélik azokat, visszavágyódásukat is kifejezheti egy már elmúlt világba, ahol esetleg jobban érezték magukat, anyagi helyzetüktől függetlenül. Ezért alakítottak is egy kicsit a történeteken, nem beszélve a pletykáról, ami egy-egy eset után is fenyegetett, egyenesen szükséges volt a változtatás. A változás folyamat, nem pedig egyszeri váltás. Az igaz történeteknek a népköltészethez való tartozása problematikus, hiszen a legtöbbnél - így például az élménytörténetek nagy csoportjánál - hiányzik térben és időben a továbbmondók formáló, csiszoló szerepe, amely a tradicionális folklór egyik legfőbb ismérve.

27 Ezeken túlmenően egyes átélt élmények igazságtartalma is megkérdőjelezhető, sok esetben a hiedelemmonda tárgykörébe sorolható. Az átélt események hatására megváltozhat az egyén kapcsolata környezetével, ha mindez látványos természeti jelenséggel párosul, akkor hitében is változás állhat be. A katarzis, a megrendítő élmény táptalaja a hiedelemmondáknak, amely szintén kedvelt műfaja az anekdotázó embereknek. És mivel az egyes hiedelemmonda típusoknak keletkezési formája az igaznak átélt esemény, nagyon nehéz meghúzni a határvonalat igaz történet és hiedelemmonda között. A hiedelem és a tudás kapcsolata bonyolultabb, mint első hallásra látszik. Mivel nem kell, és nem is lehet mindent magunknak megtapasztalni a világban, elég, ha másokét elhisszük, arról tudomást szerzünk. így aztán a tudást számos forráson keresztül beszerezhetjük, amennyiben feltétel nélkül elhisszük annak tartalmát. Ennek viszont az a következménye, hogy a tudás saját tapasztalat híján 26 VIERA Gaspariková 1988. 93-116. 27 S. DOBOS Ilona 1986. 210-213. 28 SZÁLAI Sándor 1980. 32-38. 29 HOPPAL Mihály 1982. 559-566. elvész tudásnak lenni, s már csak hiedelem lesz. A babonás hiedelmektől a teljesen jogos emberi meggyőződésekig és tudományos megalapozottsággal vallott igazságokig a hiedelmek hosszú és finoman árnyalt skálája vezet.

28 Mert a hiedelem tulajdonképp nem más, mint olyan tudatállapot, amely cselekvésre indít anélkül, hogy meggyőződnénk igazságtartalmáról. Azok a mindennapi hiedelmek, amelyek meghatározzák hétköznapjainkat, olyan „tudáskörökben" élnek, amelyek megerősítést nyernek igaz történetek által, s cselekvést indukálnak. A hiedelmek viszont akkor kapnak megerősítést, amikor cselekvésünkben olyan hagyományrendszeren keresztül befolyásolnak, amelyek kulturális belső programunk részei a népi verbális folklórból.

29 A fentebb már említett Viera Gaspariková arra a következtetésre jutott ebben a kérdéskörben, hogy a hiedelemmondákat gyakran, olykor túlnyomórészt valóságos történetként mondják el, pontos helyhez kötődnek, közeli személyek, gyakran a legközelebbi családtagok vagy elődök nevéhez kapcsolódnak, s a szájhagyományban való fennmaradásuk olykor azzal magyarázható, hogy a családi hagyomány szerves részét képezik. Alakjukat és tartalmukat tekintve a demonisztikus elbeszélések közel állnak az életrajzi elbeszélésekhez. A verbális folklórkutatás éppen ezért: 1. Nem foglalkozott az életrajzi elbeszélésekkel, mert azok tulajdonságuknál fogva - miszerint hogy nem ismétlődnek és hamar elhalnak - nem tekintendő a népi folklór részének. 2. A hiedelemmondák közé sorolták őket.

30 Villányi Péter kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a hiedelemmondák között a mondaképződés különböző fokán álló szövegek találhatók. Ő is azt tapasztalja gyűjtőkörében, hogy többségében vannak a memoratként élő - egyéni élményként előadott történetek, de minden csoportban találunk fabulátokat, már letisztult, költői formát kapott történeteket is. A Magyar hiedelemkatalógusba több általa gyűjtött mondát nem tud beilleszteni, ezeket Egyéb hiedelemmonda címszó alatt közli. Például az „ördög hiedelemmondák" közé sorolt „Találkozás az ördöggel" címűt később már ál-hiedelemmondának nevezi. Okaként megjelöli, hogy a mesélő még ördögként adta tovább a jelenség főszereplőjét, az adatközlő viszont már tudni véli, hogy ez egy taxi lámpája volt. (137. sz. monda).

31 Az egyéb hiedelemmondák közé sorolt „Különös égi tárgy" című történet a manapság megszaporodott, divatossá vált UFO-leírások sorába illeszkedik csakúgy, mint a „Vakító fény a fán". A történet alapján nem tudta megállapítani, miféle lénnyel találkozott a vándor, így ezt a szöveget a hiedelemmondák egyik csoportjába sem tudta beilleszteni. (201. és 202. monda).

32 A kutatások során bebizonyosodott, hogy a nép oktató célzatú történetei valós, legalábbis vélhetően valós „igaz" történetek. Ilyen példát hoz fel könyvében Dobos Ilona is, mikor egy bizonyos Molnár bácsi esetét meséli el, de Krupa Andrásnak, a műfaj másik jeles kutatójának, mindegyik ilyen irányú gyűjtésében név szerint szerepel az események főszereplője,

33 de legalábbis társadalmi rangját említik, már ha nem egyes szám első személy az elbeszélés előadásmódja. A népi adomázás magasabb fokán, amikor (Dömötör Tekla szavaival élve) a mondai tipizálás és sűrítés egyértelmű,

34 megjelennek az 30 GASPARIKOVÁ, Viera 1988.155. 31 VILLÁNYI Péter 1992. 13-14. 32 VILLÁNYI Péter 1992.185. 33 KRUPA András 1981. 209-255. 282