Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Gulyás Éva-Szabó László: Az emberi élet fordulóinak szokásai a Jászságban
18. kép. Tréfálkozó násznép: a vacsora közben a vőlegénynek éjjeli edényből kell bort innia (Jászberény, Szent Imre tanya, 1980, H. BathóE felvétele) „Most a szűrujjasoknak muzsikálunk!" - mire azok táncra kerekedtek. Ilyenformán a közvetlen család, a rokonság és a násznép, de még az idegenek is részesei voltak a lakodalomnak. Egy-egy sikerült lakodalom hosszú ideig beszéd tárgya volt a faluban. Az új házasok másnap mentek az avatásra a templomba. Az újasszony ekkor tette fel először a díszes menyecskefőkötőt. Az ifjú házasoknak bizonyos jogaik és szokásaik voltak a közösségben. Ebből emeljük ki a disznótori kántálás szokását, amelyet eredetileg a fiatal házasok gyakoroltak, később is az egy-két gyermekes felnőttek privilégiuma volt. A lakodalmat követő időszakban, éppen András-naptól kezdődtek a disznóvágások. Az ősszel esküdött fiatal házasok sorra járták azokat a házakat, ahol disznót vágtak, és vacsora közben beállítottak. Arcukat bekormozták, harisnya álarcot húztak, vagy nyúlbőr álarcot tettek fel. A férfi nőnek, a nő férfinak öltözött, minél ócskább, toprongyosabb ruhákba. Cigányok, drótos- vagy üveges tótok, miskárolók, vándoriparosok rendszerint. A vendégek kérdéseket tettek fel nekik: „Honnan jöttek?" Azok messzi földeket, hideget, fagyot emlegettek, kitalált meséket. A jelenlevők igyekeztek a hangjukból megállapítani, hogy kik is a jövevények. Azok elváltoztatott hangon tréfálkoztak: pl. a nőnek öltözött férfi, akinek a hasa rendszerint ki volt tömve, mintha állapotos lenne, jajgatni kezdett, hogy mindjárt lebabázik, lefekszik a kemencepadkára. A vendégek taszigálták, hogy itt már ne babázzon le. Számos rögtönzött tréfára volt lehetőség. A végén dalba kezdtek: Eljöttem én kántálni, kántálni, Disznósonkát szurkálni, szurkálni. Én is fogtam fü/it-farkát, Adjanak egy darab hurkát. Ha nem adnak kolbászt nagyot, Az asztalra nagyot csapok. (Jászladány) A gazdasszony végül hurkát, kolbászt adott a kilétét felfedő kántáló párnak, le is ültette őket, megbeszélték, hogy kikre gyanakodtak a személyükben. A fiatal házasokkal kapcsolatos másik szokás az új házasok kikolompolása. Jászdózsán esküvő után néhány nappal a barátok, ismerősök kolompokkal, csengőkkel, tepsikkel felszerelve látogatták meg a hajnali órákban az ifjú párt és nagy zajt csapva felébresztették őket. Volt olyan legény, aki erre az alkalomra kölcsönkérte a falu kondásának a kürtjét is. Az új embernek ki kellett jönnie, a legények a vállukra vették és kolompszó mellett körbehordozták a faluban. Végül valamelyik kocsmánál megálltak, ahol az ifjú férj számlájára ittak. A kikolompolás esetenként tűzgyújtással is összekapcsolódott. A kocsmába menet itt is, ott is tüzet gyújtottak, amit az új embernek át kellett ugrani. A szokásból az új asszony sem maradhatottt ki. Amikor az ifjú pár a hajnali misére ment, a legények kifigyelték őket, és a templom közelében szalmából, tőzegből tüzet gyújtottak, amit a fiataloknak át kellett ugrani. Azt mondták ilyenkor, hogy megpörkölték a menyasszonyt és a vőlegényt. 20 A felnőttkor a munkának van szentelve, úgy mint az emberi életről szóló Jászdózsán gyűjtött eredetmonda is tanúsítja: ekkor „igavonó állat őmaga is, mert beteper mindent, hogy öregségire legyen". Amíg a nagycsalád (együtt- és különélő) megvolt, gondoskodott arról, hogy a fiatal házasoknak legyen hol lakniuk, akár a belterületen, akár a tanyán. A kiscsaládban élők, később pedig általánosan minden családnak a legfőbb gondja a házépítés volt. A megtakarított vagy örökölt pénzből lassanként kellett a hozzávalót beszerezni, majd ha minden együtt volt, az építkezést megkezdeni. Ez erősítette a rokoni, szomszédi és baráti összetartást. Kölcsönös segítséggel, évek múlva visszaadott munkával olykor ez évtizedekig is eltarthatott. Az igazi felnőttkor a saját ház és birtok megszerzésével tetőződött. A nőnek a család, a férfinak a gazdaság a legfőbb gondja, szórakozni is csak munka közben lehetett, egy-egy téli tanyázáskor, oktatgatva az iskolás fiúkat, gyermekeket az öregektől tanultakra. Az asszonyok ilyenkor beszélik meg a házi dolgokat, recepteket mondanak el egymásnak, új ételek jelennek meg ünnepeken, s nagy téma még a „mai fiatalság erkölcse": a szoknyaviselet (hosszú vagy rövid, a szórakozásuk, mit meg nem engednek már maguknak, bezzeg anyám vagy nagyanyám idejében nem így volt). Nem annyira a szélesebb társadalom jelenti a szórakozást és a pihenést, mint inkább a család. Persze a férfinak a kocsma, a kör lehetőséget ad a kitekintésre, társasággal való együttlétre, az asszonyok pedig szomszédaikkal és a családjukkal érintkeznek. 19. kép. Családi almapucolás a ház előtt (Jászdózsa, 1972, Barna Gábor felvétele, DMNF: 2948) A felnőtt korú nők legállandóbb téli munkája a szövés volt. Igaz, a legutóbbi időkben már jobban csak pokrócot készítettek. A szövést tekinthetjük a jászsági háziipar legművészibb ágának. A törülközőkbe, konyharuhákba, sütőabroszokba piros vagy kék, gyász esetére fekete, változatos mintájú csíkot szőttek, s mindenből összetartozott egyegy pár: ugyanazokat a csíkokat beleszőtték a törülközőbe és a 258 20 Barna G., 1973.163.
