Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada

Földmunkagép részegységek sorozatban készültek (Fotó: Bathó László) hogy csencselhetett. Behozta az itthon hiányzó, oly áhított nyugati árut. Őt meg ez hajtotta. Érdekes világ volt, az kétségtelen." A termelés felfutásához természetesen fejlesztésekre is szükség volt. A gyár krónikája szerint 1975-ben saját tervezésben és kivitelezésben készítették el a lemezbehengerlőt, 1976-ban megszerezték Dunaújvárosból a nagy fogazógépet. Két telephellyel is gyarapodtak 1977-ben. A Hatvani úton lévő Mezőgép gyáregységet és a jelenlegi Adu bevásárlóközpont helyén lévő Vasipari Vállalat telephelyét vették meg. A Vasipari Vállalat telephelyét - mivel csak az ott dolgozó munkaerő kellett a gyárnak -, rövid idő után bezárták, de a Hatvani úton, az 1. sz. gyáregységben a Stetter-dobok gyártása éveken át folyt. A szénőrlőmalmok gyártása kapcsán 1977—78-ban ismét bővítették a D- és E-csarnokokat, valamint a földbe mélyített próbaállomást is elkészítették, hogy a malmokat itt tesztelhessék. Ebben az évtizedben készítettek szőlőfeldolgozó gépet, úszódaruhoz hajtóműveket, timföldgyári forgókemencét, besűrítőt, gyógyszergyáraknak fermentorokat, HPT-állványokat, csőegyengetőket. Ez utóbbiak kapcsán ismét egy visszaemlékezést idézünk a jubileumi kötetből. A Szovjetunió megrendelésére gyártott termékekkel kapcsolatban Horváth József említi, hogy „A gyártmányok egy része hadiüzemekbe került, s azt sem tudtuk, kinek gyártottuk. Egy moszkvai külker vállalat adta a megrendelést. Leszállítottuk a gyártmányokat, s azután nem tudtunk az útjukról. Reklamáció egyetlen egyszersem jött. m Érdekes az export iránti érzékenység és kényszer, meg a gazdasági racionalitás összefüggése. A szovjet piac már a hetvenes évek vége felé kezdett „rosszá válni", nem érte meg velük üzletelni. Az alábbi történet szerint 1978-ban még Magyarországon nem beszélhettünk inflációról. A lakossági fogyasztás területén nem is volt tapasztalható, de a termelőszférában, a gazdaság szereplői, különösen az exportálók között igen. A forint-dollár és a forint-rubel árfolyama ugyanis - ahogy az egy piacgazdaságban szokás - bizony változott. A cserearány-romlás kifejezés akkoriban közismertté vált. Történetünk idején éppen a rubel zuhant. Ennek eredményeként az Aprító ugyanazon termékéért - amit évek óta gyártott és szállított egy meghatározott áron - jóval többet kért, mint a korábbi években. Azaz, a kereskedelmi vezető, Szabó Béla és csapata érvényesítette az árfolyamváltozást, hiszen a gyár nem akart ráfizetni az üzletre. Erről nyíltan beszélni azonban nem volt szabad. A szovjet fél ugyan reklamált a számára érthetetlen áremelkedés miatt, de neki sem az árfolyamváltozást mondták el indokként, hanem mindenféle más kifogást soroltak fel... S egy másik történet, a „másik oldalról". A gyár a tőkés exportot is vállalta, s teljesítette, igaz nem kis szervezés kellett ehhez. Horváth József kapcsolatai révén azonban ez is egyre terebélyesedett. A tőkés üzletek létrejöttében fontos szerepe volt egy üzletkötőnek, Eberhard Schmidtnek, aki több évtizede kötődik az Aprítógépgyárhoz. Visszaemlékezése szerint: „nem is vásárolhattam volna az Aprítótól a dél-afrikaiak számára semmit, ugyanis akkoriban tilos volt az embargó miatt Dél-Afrikába szállítani a keleti blokk országaiból. Régi jó barátomat Herbert Alberst kértem meg arra, hogy az Aprítóban gyártott termékekből „csináljon" német árut, adjon róluk német származási igazolást. A barátom akkoriban a Schloemann AG testvérvállalatánál, a MAN Hamburgnál dolgozott. A „honosítás" azt jelentette, hogy a Hamburgba érkező ládákat felnyitották, kiszedték belőle a magyar Népszabadságot, meg egyéb, esetleg „árulkodó" sajtótermékeket, teljesen semleges csomagolást biztosítottak, nehogy a gyanú valakiben is felmerüljön... Majd rányomták a német bélyegzőt. Mivel megfelelő volt a minőség, rendben volt a határidő, a következő üzlet felé vethettük tekintetünket. "

30 Sikerek évtizede Az Aprítógépgyár dinamikus fejlődéséről és terveiről a Népszabadságban 1977. január 19-én jelent meg Horváth József igazgató terjedelmes, elemző írása. Ebben írja, hogy a cégnél: „a IV. ötéves terv időszakában a termelés mennyisége 60%-kal nőtt, a tőkés export 8,5-szeresére, a szocialista export még ennél is nagyobb arányban nőtt... Az export a termelés 40-50%-át is eléri... A tőkés export I976ban elérte a 95 millió forintot, ami 20 millióval több a tervezettnél... A vállalat fejlődése ebben az időszakban minden tekintetben meghaladta a gépipar, és ezen belül az általános gépgyártó a/ágazat fejlődési ütemét."Ezek alapján az 1977-es évre a termelés 6,3%-os növelését irányozták elő. A cikkben természetesen szó van a szükséges fejlesztésekről is. „A terme/és belső tartalékainak feltárása mellett ...a meg/ehetősen széles gyártmányskálát oly módon igyekszünk szűkíteni, hogy úgynevezett hordozó profilokat, visszatérő termékcsaládokat alakítunk ki... Az eszköz- és létszámtakarékos módszerek szélesebb körű bevezetésének az egyedi gépgyártás jellege gátat szab." Majd így zárul az érdekes elemzés: „Az Aprítógépgyár sajátos profilú vállalat, ebben van ereje és ezzel függnek össze fejlődésének lehetőségei is. Az egyedi nehézgépgyári termékek árfekvése mind a szocialista, mind a tőkés piacokon igen jó. E termékek kereslete a fejlett tőkés országokban a recesszió idején sem csökken az átlagos keresletcsökkenés arányában, a fejlődő országok piacain pedig az igények folytonosan nőnek. Vállalatunk, munkája színvonalának emelésével a kedvező piaci helyzet, különösen a konvertibilis exportbővítésilehetőségekmaximális kihasználására törekszik." A jó eredmények, a teljesítmény növelése, a tőkés exportbevételek révén a gyár kilátásai is jók. Nem véletlen, hogy terjeszkedésre, bővítésre gondolnak. Ez annál is indokoltabb, mert a Kohó és Gépipari Minisztérium 1978-ban kijelölte az Aprítógépgyárat atomenergetikai technológiai szállítóberendezések gyártójává. A bővítéshez ekkor 29 Jubileumi kötet 2001.105.0. 30 Jubileumi kötet 2001.212.0. 211