Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)
Kiss Erika: Az Aprítógépgyár fél évszázada
elképzelései alapján: „...a korábbi évek gyakorlatától merőben eltérő módszerrel alakították ki a termelés munkatervét. A tervutasítások megszűntével, az önállóság növekedésével számoltak... Abból indultak ki, hogy az 1966-67-ben elért nyereségrészesedés és egyéb juttatások színvonalát a jövőben is tartani kell.... Ehhez a számítások szerint 1968-ban 18,5 milliós nyereséget kell produkálni... a kellő megrendeléssel is rendelkeznek már, s eszerint 178 millió lesz az értékesítés, s ebből egyharmad az export... Míg azelőtt az évről évre nagyobb követelményeket támasztó tervutasítások arra ösztönözték a vállalatot, hogy tartalékaiból minél kevesebbet áruljon el (hiszen a túlteljesítések forrásai ebből fakadtak) addig most a nyereség éppen az ellenkezőjére sarkall... azaz a felesleges kapacitások, gépcsoportok eladására, új munkák vállalására." - Emlékszem az 1964-es év a takarékosság éve volt. Ekkor átszervezés történt, fejlesztésre egy fillért sem költhetett a gyár, létszámstop volt. Majd amikor ezek a működési zavarok felsőbb szinten is egyértelművé váltak, sok változás történt. Úgy emlékszem, hogy az új gazdasági mechanizmusra való felkészülés már 1966-tól változást hozott. A tervgazdasági utasítás fellazult, a termelésnek ez lendületet adott. A cégek maguk kereshettek kapcsolatokat az együttműködésre, kooperációra. Tulajdonképpen ez a változás vezetett oda, hogy kereskedelmi osztályt hoztak létre az Aprítóban. Ez 1967-ben történt, én lettem az osztályvezető. Addig ilyen osztály nem volt, nem is volt rá szükség, hiszen kereskedni nem kellett, csak értékesíteni, s a vevőt is kijelölték korábban. A kereskedelem tehát új terület volt. A magyar gazdaság meglendült, volt kereslet a gyártóeszközökre, volt megrendelés. Az export is jelentőssé vált, különösen a tőkés export, ami szintén újdonság volt. A KGST-velsem lehetett kereskedni, hiszen az is kötött volt, leosztott számok alapján kellett dolgozni. - emlékezett erre a korszakra Szabó Béla a jubileumi kötetben olvashatók szerint. 25 Azonban sok más, ma már szinte hihetetlen jelenség is tapasztalható volt. Az Aprító egy-egy megrendelést általában 2-3 éves átfutási idővel tudott elvállalni. A megrendeléshez meg kellett igényelni a szükséges anyagokat, öntvényeket. Ezeket előbb a minisztériummal jóvá kellett hagyatni. Ha ez megvolt, akkor lehetett a konkrét megrendeléseket megfogalmazni. Az alapanyag sem „született" meg egyszerűen, hiszen azokat is előbb le kellett gyártani, amit szintén jóvá kellett hagyatni a minisztériumban. Ha az acéllemezhez vas és szén kellett, akkor azokat meg kellett külföldön rendelni, amit nemcsak a kohó- és gépipari vagy a nehézipari minisztériumban, de a Nemzeti Bankban és más főhatóságoknál is jóvá kellett hagyatni, és természetesen a Tervhivatal számaival egyeztetni kellett a dolgot. Menet közben az idő telt. S ha végül például egy aprítós termékhez rendelt öntvény hibás volt, akkor kezdődött az egész elölről. E kort nagyon jól mutatja be egy másik írás 26 , melynek Ez hát a karrier... a címe. Az Aprítóban dolgozó fiatal, pályakezdő mérnökök nem találják helyüket, nem kapnak igazi, szakmailag rangos feladatot, s a fizetés is alacsony, nem élnek meg belőle. A kezdőfizetés 1800 körül van, alig több egy jó szakmunkásénál. Tíz év után 2900 forint lehet, s ez a plafon. Az egyik riportalany mondja: „.. egyszerűen nem akarnak tőlem többet, mint most... Kész terveket kapunk, magunk nem csinálunk semmi újat." Erre azt válaszolja Tasnádi György, a műszaki főosztály vezetője, hogy; „Tessék tárgyalni a megrendelőkkel, felmérni az igényeket... keressenek fejlesztési témát, minden jó tipp aranyat ér. A perspektívát mindenki magának kovácsolja." 25 Jubileumi kötet 2001.99.0. Az új gazdasági mechanizmus sokféle változást hozott a honi gazdasági életben. Az önállóság új terveket eredményezett. Megindult a fővárosi cégek vidéki telephelyeinek, gyáregységeinek létesítési hulláma. Ekkor indult el a téesz melléküzemágak kialakulása is. Ez a mozgás az Aprítógépgyárban is éreztette hatását, mert 1968-ban a dolgozók mintegy 30%-a vándorolt el, miközben újak is érkeztek. A vasasszakszervezet központi lapja, a Vasas újság 1970. januári számának tanúsága szerint a környező téeszek, ktsz-ek felé mentek az aprítós szakik. Az újak és a régiek bére közötti különbség is feszültségforrás. Ezen igyekeznek változtatni az új bérszabályozással, de új öltözőket, fürdőket építenek, és a lakáshelyzet terén is lépéseket tesz a gyár vezetése. „Minden lakásépítőnek 6000 forint építési hozzájárulást ad a vállalat. "Ekkor létesítik a Zagyva partján, a Szúnyogosban a hétvégi házat is. Ezen intézkedések hatására 1969ben a fluktuáció 15%-ra mérséklődött. Ismét új igazgató érkezett A minisztérium azonban nyilván nem volt elégedett az Aprítógépgyár eredményeivel s a láthatóan nem megoldott problémákkal, így ismét vezetőváltásról döntöttek. Egy tapasztalt, vezetésre termett mérnököt küldtek Jászberénybe a fővárosból. Horváth József 1970 januárjától 1979 elejéig volt az Aprítógépgyár igazgatója. Az 50 éves jubileumi kötet készítése során nem akadt olyan, aki ne az elismerés hangján szólt volna róla. Az idő távlatából is óriási tisztelet és megbecsülés övezi őt. Mai szóhasználattal élve igazi menedzsertípus volt, aki nagyon jól ismerte az iparágat, a lehetőségeket, a piacokat, kellő összeköttetései voltak a főhatóságoknál, sőt kiterjedt nemzetközi kapcsolatai is, így felvirágoztatta a céget. Most Boros László, egykori kereskedelmi igazgatóhelyettes visszaemlékezéséből 27 idézek egy részletet, mely Horváth Józsefet mutatja be: „—... az új igazgató törekvő ember volt. Fejlődési pályára akarta állítani ezt, az akkor, a hetvenes évek elején, kis céget. Látnivaló volt, hogy a belföldi piac kicsi, a Aprítógépgyár termékei nem exportképeseknyugaton. A gyártási struktúra nem korszerű, a szellemi és fizikai kapacitások szétforgácsoltak. A sokféle gyártmány miatt a termelés nem jól szervezett. Látta, hogy az egyedi gépgyártás fennmaradása érdekében egy hordozó profilt kell találni, ami megfelelően leterheli a gyártási kapacitást, s biztos anyagi hátteret ad bevételi oldalon. Továbbá azt is látta, hogy nekünk fővállalkozói szerepet kell vállalni, hiszen sosem a gyártó viszi el a hasznot egy-egy üzlet kapcsán, hanem a fővállalkozó. A fővállalkozás többletpiacot hoz, nyereséget termel, ugyanakkor szellemi tőkét is koncentrál. Ezen gondolkodás mentén vált nagy jelentőségűvé a kereskedelmi tevékenység. A szervezet kialakítása során így szemelt ki engem, aki akkor a KGM-ben dolgoztam, mint fiatal mérnök. Hívó szavára Jászberénybe költöztem, s nem bántam meg, hisz nagyszerű évek következtek életemben és szakmai pályafutásomban." Horváth József nagyszabású elképzeléseit, dinamikáját is mutatja az a nyilatkozat, mely a Néplap 1970. március 22-i számában jelent meg. Az öntvényekkel már az ötvenes években is gond volt. Sőt, már akkor felmerült egy öntöde építésének gondolata, de az nem valósult meg. Úgy is fogalmazhatunk, a korábbi vezetők nem tudták a 26 Néplap 1968. májusi. 27 Jubileumi kötet 2001.115.0. 209
