Horváth László – H. Bathó Edit – Kaposvári Gyöngyi – Tárnoki Judit – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 13. (2003)

Selmeczi László: A „Jászkürt"

lebb jár a régi középkorban bűvös hatásúnak vélt úgynevezett Salamon-csomó idomához, semhogy pusztán közömbös díszítésnek vehetők."

44 Később Csemegi József, a jászkürt ikonográfiáját vizsgálva, arra a megállapításra jutott, hogy a koszorúba helyezett, vagyis indákkal körülvett tenyér (kézfej) szakrális szimbólum. A koszorú (jelen esetben indakoszorú) a kora keresztény időktől igen használatos örökkévalóság szimbólum. „S mivel e koszorú kézfejet keretez, nyilvánvalóan e kézfejre vonatkoztatandó a koszorú szimbolikus értelme is. A kéz tehát »örökkévaló« s mint ilyen: istenfogalmat jelképez."

45 Csemegi azt is megfigyelte, hogy a jászkürtön ábrázolt kéz, amely nyitott tenyerével a szemlélő felé fordul, állása felfelé mutató, ujjait - a hüvelyk kivételével - zártan egymás mellett tartja, eltér a keresztény ikonográfiában általánosan használt „isten keze" ábrázolásoktól. Lehel kürtjének kézfeje, az „isten keze" ábrázolásokkal ellentétben nem cselekményt jelöl, hanem állapotot rögzít. Hangsúlyozta: „nem lehet kétséges, hogy a „Divina praesentia" jelképe ez, s alkalmazásának oka nem lehet más, mint a kürt viselője számára az isteni erő jelenlétének biztosítása bajelhárítás céljából."

46 Csemegi kutatásai során a Lehel kürtön látható szívfonattal is foglalkozott, s az ábrázolást a „mágikus csomók" családjába sorolta. Jelképi tartalmát nem ismerte (az ma sem ismeretes), minthogy azonban a kürtön a szívfonat az „isten keze" ábrázoláshoz kapcsolt, kétségtelennek vélte, hogy apotropaionként faragták arra rá.

47 Ami a heraldikus jellegű, kiterített szárnyú sast, valamint az azt közrefogó griffeket (illetve a kürt peremének a sávján az oroszlánokat) illeti, Pulszky és Hampel vizsgálatai óta elfogadott, hogy a sas minden bizonnyal a császári teljhatalom szimbóluma, a griffek és az oroszlánok pedig a címert őrző alakok.

48 A tudományos kutatás kezdetei óta vita tárgyát képezte, hogy a kürt kora, készítési ideje szerint lehetett-e egyáltalán Lehel tulajdona, attribútuma. Ipolyi Arnold, aki 1876-ban látta a kürtöt, azt a X—

XII. századra datálta. A „Lehelre vonatkozó authenticitásának" kérdését nem tartotta időszerűnek.

49 Pulszky 1897-ben IX—

XII. századinak tartotta a jászok szimbólumát, de azt hangsúlyozta: „Ámbár a hagyománynak, mely ezen kürtöt Lehel nevével hozza összeköttetésbe, nincs semmi komoly alapja, ez még sem áll a chronologiával ellentétben; mert ámbár a kürt készítésének korát nem tudjuk szabatosan meghatározni, a műstyl mégis körülbelül a X. századra utal bennünket,..."

50 Hampel a jászkürtöt IX. századi munkának vélte, így nem is hozhatta azt Lehel vezérrel kapcsolatba.

51 Supka Géza még korábbra, a IX. század első felére datálta a kürt készítését.

52 Újabb eredményeket a kürtökre vonatkozó nemzetközi kutatás hozott. Ottó von Falke 1930-ban úgy vélte, hogy a Lehel-kürt a X-XI. században készült.

53 László Gyula 1953-ban megjelent, majd még három kiadást megért, utoljára 1973-ban napvilágot látott Lehel-kürtje tanulmányában az ereklye készítésének idejét a IX-X. század fordulójára tette, úgy vélte, hogy az már akkortájt magyar földre került, s kétségtelen rangjelző szerepe.

54 László Gyula tanulmányának célja - mint Kiss Etele legutóbb megfogalmazta -, „alig burkoltan a Lehel44 Hampel J. 1903.136. 45 Csemegi J. 1956. 88. 46 Csemegi J. 1956. 88-89. 47 Csemegi J. 1956. 88-89.; 1960. 8. 48 HampelJ. 1903.132-133. 49 Ipolyi A. 1876.487. 50 Pulszky F. 1897. II. 131-134., HampelJ. 1903.112-114. 51 HampelJ. 1903.163. 52 Supka G. 1910. 53 Falke, Ottó, von. 1930.39-44. hagyomány rehabilitálása, azaz a kürtnek a honfoglaló vezérhez való kapcsolása"

55 volt. Csemegi 1956-ban a kürtöt X-XI. századinak vélte és kijevi munkának tartotta.

56 Az ötvenes évek elején, feltehetően a kürtön lévő ábrázolások felkutatása során, Dobai János egyetemi szakdolgozatában, amelyet sajnálatos módon szakfolyóiratokban nem tett közzé, a jászkürtöt Kijev XII. századi művészetének körébe utalta.

57 Csemegi és Dobai eredményei már jelzik azt az irányt, amelyen a későbbi nemzetközi kutatás a kürt elemzése során elindult és amelynek eredményeit Kiss Etele 2000-ben két tanulmányában is összefoglalta.

58 Mint már említettük, a nyugati kutatók közül Ottó von Falke a jászberényi kürtöt a X. századra datálta és azt bizánci eredetűnek vélte.

69 Kühnel, majd az ő nyomán Ebitz a dél-itáliai fejlődés alapján kísérelte meg a kürtök problémáit összefoglalni. Utóbbi a jászkürt készítését 1200 utánra tette. Majd Swarzenski egy 1962-ben publikált tanulmányában annak a véleményének is hangot adott, hogy az a csoport (a dél-itáliai), amelybe a Lehel-kürtöt felépítése és ábrázolásai alapján besorolták, nagyon kevéssé homogén.

60 Grabar, majd Darkevics, Rybakov és Vagner kutatásaira alapozva, Kiss Etele is úgy látta, hogy a Lehel-kürt tematikailag a bizánci udvari ciklus XII. századi jellegzetességeit mutatja, azaz a XII. században készült és közvetlen kapcsolatot mutat a hasonló korú orosz tárgyakkal. „A kürt olyan központban készült, ahol a bizánci mintaképek (feltehetőleg kürtök is) és az udvari ciklus hatása kellőképp jelentős volt, de ezeket a prototípusokat egy helyi eredetű indás stílus egész finoman átalakította, ... s készítési helyként a provinciális centrumok közül minden valószínűség szerint Oroszország jöhet szóba."

61 Az újabb kutatások alapján, a kürtön ábrázolt jelenetek ellenére is, több mint kétségessé vált az a szakirodalomban elfogadott megállapítás, miszerint a jászkürt eredetileg „cirkuszi zeneszerszám" lett volna,

62 noha hangszer mivoltához kétség nem férhet. A jászkürtön ábrázolt szimbólumoknak egykor megvolt a speciális bizánci értelmezése. Közülük a szívfonat és az indába foglalt felemelt jobb kéz gondolati tartalmával, mint fentebb már láttuk, kellőképpen foglalkozott a kutatás. A bizánci bestiárium jelképei részben késő antik tradíciókból (pl. kentaurok, szirének stb.), részben a Közel- és Közép-Kelet iszlám művészetéből, illetve annak szasszanida gyökereiből táplálkoznak (pl. vadak és madarak az életfa két oldalán, állatküzdelmi jelenetek, szenmurv, griff stb.), utóbbiaknak minden esetben bajelhárító, óvó-védő szerepük volt. A heraldikus sas a császári teljhatalom szimbóluma volt. Sas díszítette a császári jogart, a császár lószerszámát és sátrát, a légiók jelvényeit. Az impérium legmagasabb katonai tisztségviselői fehér sasokkal ékesített ruhát viseltek. Az oroszlán, mint a legfejedelmibb ragadozó, a hatalom erejét volt hivatott képviselni. A párban ábrázolt oroszlánok megvédelmeztek az ellenségtől. A griffek, ellentétben a nyugati keresztény ikonográfiával (ott ugyanis a sátán megtestesítői), jóindulatú, oltalmazó szörnyek voltak. A kentaurok a sötét erőkön győzedelmeskedtek, míg a pávák a pompát és a császári méltóságot személyesítették meg.

63 54 László Gy. 1953.16-17.; 1973.16-18. 55 Kiss E. 2000b 69. 56 Csemegi J. 1956. 88., 91. 57 Csemegi J. 1956. 91.16. sz. jegyzet., Kiss E. 2000b 70. 58 Kiss E. 2000a 520-526.; 2000b 67-76. 59 Falke, Ottó, von. 1930. 39-44., Kiss E. 2000b 69. 60 Kühnel E. 1959. 39-44.; 1971. Swarzenski H. 1962. 31.; Kiss E. 2000b 69-70. 61 Kiss E. 2000b 70-76. 62 Hampel J. 1903.156., Kádár Z. 1987.149. 63 Darkevic, V. P. 1975.190-194., 196-200., 204-211. 107