H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Pölöskei Ferenc: Közjogi kérdések a századfordulón

őmaga kormánya működésének irányát, miképpen lesz úrrá a felszínen maradó közjogi vitákon, illetve egyezteti-e az agráriusok és merkantilisták ellentéteit? Közismert tulajdonságai az erély, szívósság és furfang alkalmasak e kényes feladatok ellátására? Lukács László mindenesetre folytatta az előző kormány gazdasági és pénzügyi politikáját. A később kinevezett Darányi Ignác földművelésügyi miniszter személye pedig eleve kedvező jó lehetőségekkel kecsegtetett az agrárpolitika terén. Jelentős szerepet vállalt a mezőgazdaság termelésének és szerkezetének fejlesztésében. Mindez inkább életismeretéből, gyakorlati tapasztalataiból adódott, hiszen átfogó agrárkoncepcióval sem ő, sem kortársai nem rendelkeztek. Nem vette kellőképpen figyelembe reformelképzelései megvalósíthatóságának realitásait sem. Bánffy miniszterelnökségének első két éve jórészt a honfoglalás ezeréves évfordulójának ünnepélyessége jegyében telt el. A parlamenti pártok, a kormánypárt és az ellenzék is elfogadta a treuga dei állapotát, a harc időszakos felfüggesztését, s 1896-ban a nemzeti egység látszatát keltve közösen emlékeztek az elmúlt évezred viszontagságaira, a nemzet létét veszélyeztető eseményekre és a fennmaradást biztosító hősies küzdelmekre. A millenniumi színpompás megemlékezéseket összekötötték a dualizmus három évtizedének dicsőítésével, a polgári fejlődés, a civilizáció és a kultúra eredményeinek bemutatásával. Bánffy Dezső bárót azonban sem felkészültsége, sem politikai habitusa nem tette alkalmassá a felgyülemlett problématömeg megoldására. Miniszterelnöki kinevezését követően egy ideig még folytatta ugyan a liberális jellegű törvényjavaslatok formába öntését, és szorgalmazta parlamenti elfogadtatásukat. 1897 után azonban már nyomait sem találjuk tevékenységében a józan, ésszerű megfontolásoknak, egyre inkább a nyers, konzervatív jellegű hatalmi erőkhöz folyamodott. Mindez főként a munkás-, paraszt- és nemzetiségi mozgalmakkal, törekvésekkel szemben vált nyilvánvalóvá. Mindenféle mérlegelés, elemzés, meditáció nélkül, az eszközökben nem válogatva vállalkozott az új jellegű, nemzetiségi mozgalmak letörésére. Ebbéli működését azonban utódai nem követték, ezért nem is általánosítható a dualizmus korára. Sőt az 1910-es évek elején az irányadó vezető politikusok a magyar szupremácia megőrzése mellett az 1868 évi nemzetiségi törvény liberális vonásainak gyarapítását fontolgatták. Hasonlóképpen nem tudott megbirkózni a gazdasági kiegyezés nyomán feltörő ellentétekkel, a parlamenti élet zavaraival sem. Miniszterelnöksége jelezte a dualizmus elmélyülő válságát és a kormányzat bizonytalanságát, tanácstalanságát, tehetetlenségét is. A konzervativizmus térnyerése állandósult, de nem stabilizálta, inkább aláásta a dualista rendszer tartóoszlopait. A Monarchia két kormánya még 1896-ban megállapodott az új gazdasági kiegyezésben. Az osztrák parlament ellenállása és az ottani kormányváltás miatt az egyezség csak 1898 áprilisában jött létre.

20 Ennek értelmében a közös vámterületen belül felemelik az agrárvámokat, eltörlik a malmok számára biztosított kedvezményeket, az „őrlési" forgalmat, elismerik a teljes paritás elvét az Osztrák-Magyar Bank vezetésében. A kereskedelmi szerződések és a kvóta ügye azonban változatlanul megoldásra várt. A két parlamentben dúló viták azonban megakadályozták a korlátozott tartalmú megegyezés elfogadását is. Ezért az osztrák és a magyar kormány 1898 augusztusi bécsi megállapodása szerint csak 1903 végéig, a kereskedelmi szerződések lejártáig kívánták meghosszabbítani a kiegyezési provizóriumot. Hozzáfűzték azonban az ún. ischli klauzulát. (A klauzula el20 ZÖLLNER 1998. 326-327. p. nevezése téves, mert a megállapodásra Bécsben került sor.) Ennek értelmében, ha 1903-ig nem jönne létre az új kiegyezés, a gazdasági közösség mindaddig fennmarad, amíg a „magyar törvényhozás másképpen nem rendelkezik". A klauzula nagy ellenállást váltott ki. 1898 októberében kezdődött az a nagy obstrukció, amely a Szabadelvű Pártban is feltűnően sok szövetségesre lelt. Az obstrukció erejét csak növelte Bánffy és Tisza István ismétlődő házszabály-szigorítási javaslata. 1898 őszén a magyar parlamentben az obstrukció közepette nagy viták, kölcsönös vádaskodások, személyeskedő megjegyzések, közbekiabálások zajlottak. Gyakoriak voltak a becsületsértésből eredő vívópárbajok. Az ellenzék visszatért az 1896 őszi képviselőválasztásokon alkalmazott, Bánffy közvetlen irányításával folytatott visszaélésekre. Az obstrukció visszaszorításában, sőt letörésében mellé álló Tisza István is a bírálatok kereszttűzébe került, főként a képviselői állásával összeegyeztethetetlen ipari és kereskedelmi érdekeltségei, tisztségei miatt támadták. A kormány viszont felelőtlenségnek, az ország érdekeit sértőnek minősítette az obstrukciót. Az ellenzék szerinte - Magyarország létét teszi kockára. Az obstrukció nem volt ismeretlen a dualizmus történetében, de ilyen hőfokra még nem izzította fel az ország belpolitikai életét, hiszen a parlamentarizmus alapjait kezdte ki. Ezzel szemben a korábbi obstrukciók csak egy-egy kérdés körül zajlottak. 1872-ben még Tisza Kálmán és a nemzetségi képviselők álltak az obstrukciók élén. 1889-ben a véderőreform, míg 1892-ben a közigazgatás centralizációs kísérlete ellen indult. A Bánffy kormány felett gyülekező viharfelhők összecsapásából már nagy robajjal kísért állandósuló villámlások keletkeztek. Szilágyi Dezső házelnök, a kor nagy debattere a kormány kérése ellenére nemcsak betartotta a házszabályokat, hanem kíméletlenül ostorozta is a vele szembenállókat. Különösen a tőle merőben ellentétes felfogású Bánffyt támadta, akit a kortársak szerint is darabosnak, görcsösnek tartottak s például Herczeg Ferenc szerint a civilizációnak beletört a bicskája, ha faragni akarta. Nem európai ember, inkább egy „kozák atamán" vagy „mongol kán" benyomását keltette, magát nyíltan sovinisztának nevezte

2

'. S miután Szilágyi a megmaradt tiszakálmáni mamelukhadat nem tudta semlegesíteni, lemondott házelnöki tisztségéről, amelyet sziklaomlásszerű robaj kísért. A kormánynak 1898-ban az I. te.-el még sikerült elhárítania a kiegyezési ex-lexet. „A vám- és bankügynek, valamint ezekkel összefüggő némely kérdések ideiglenes szabályozásáról" címet viselő előterjesztést a minisztertanács elfogadta, azonnal a parlament elé terjesztette s ott nagyobb viták nélkül elfogadást nyert. Miután a vám- és kereskedelmi szövetségre, - írja a törvény - valamint a bankügyre nézve a monarchia két állama között az 1867 évi 12. tc.-ben előírt módon egyezség eddig még nem jött létre, az előző törvény 1898. december 31-ig hatályban marad. A két ország, főként Ausztria — belpolitikai életének zavarait azonban nem sikerült időben megszüntetniük, s 1899 januárjában beállott a törvényenkívüli állapot, az ex-lex. Bánffy pedig mindent megtett azért, hogy kitörjön szorult helyzetéből. A Szabadelvű Párt szűk, vezetőcsoportja segítségével Budapest Székesfőváros díszpolgárává választatta magát. Próbálkozott Tisza Kálmán kormányzati módszereivel, a főispánok és más vezető tisztségviselők feltétel nélküli maga mellé állítása érdekében az erős kéz és a lekenyerezés egész tárházát alkalmazta. 1898 november elején a minisztertanács elé terjesztett javaslatában az uralkodó 21 HERCZEG 1985. 324-325. p. 434