H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok
tott területek növénytársulásaival. Ilyenek a szarkalábas-tó'tippanos (Consolido - Eragrostion pilosetum minoris), kamillás-labodás (Matricario - Chenopodion albi), zsomboros-muharos (Sisymbrio Setarion lutescentetosum viridiis), tarackbúzás-vadsóskás és szulákos (Agropyro - Rumicion Convulvuletum arvensis), továbbá disznóparéjos-aszatos (Amarantho - Cirsion vulgareetosum arvensis) és egyéb vetési (Secalietea)-, útszéli (Artemisietea)-, taposott (Plantaginietea)- és ruderáliás (Chenopodietea) társuláscsoportok. Ezek a bonyolult és sokféle szubasszociációkat „produkáló" kúszó-, szikár- és mindenféle egyéb gyomnövényekből álló, és nem csak évenként hanem gyakran aspektusonként is jelentős fajösszetételi különbségeket mutató társulások az emberi tevékenységek következtében kialakult „ antropogenetikus - antitermészetes " részei az eredeti flóraegyütteseknek. Ugyancsak ezen a Zagyva-túloldali részeken leggyakoribb a kőperje (Sclerochloa dura), a madárkeserűfű (Polygonum aviculare), és egyes útifűvek (Plantago lanceolata, P. média, P. major), - és bár az előzőekben vázolt 1.-2.-3. részterületeken is mindenütt jelen vannak, leginkább mégis ezekben a társulásokban találhatjuk - néhol már-már „egyeduralkodókként" is - az adventiv-kozmopolita elemeket; pl. betyárkóró (Erigeron canadensis; 14. ábra), parlagfű (Ambrosia elatior). Miként az éghajlati adatokat tartalmazó fejezetben utaltam arra, a Jászság - ezen belül természetesen Jászberény környéke - hazánk csapadékban egyik legszegényebb tájrésze. Nyilvánvaló tehát, hogy ezek a zömmel „másodlagos" növénytársulások leginkább xerotherm jelleget mutatnak, különösképpen a Zagyva K-DK-i oldalán, pl. a borsóhalmai rét szegélytérségében. Összefoglalás A tiszai Alföld sajátos természeti kistája az északalföldi hordalékkúp-síkság „rendszerhez" tartozó Jászság, amely a holocén kezdetétől (kb. 10-12 ezer évvel ezelőttől) igen jelentős változások sorozatán keresztül jutott el a mai tájképi formájáig. Jelenlegi állapotára a több mint 90%-ot meghaladó mezőgazdasági hasznosítottság jellemző, ugyanakkor a természetes élővilágának kutatása alig jutott túl a kezdeti lépéseken. Természeti élettere összességében jellegzetesen alföldi (crisicumi), és ez különösen a Jászberénytől K-DK-i részére vonatkozik. Növényzetét tekintve Ny-DNy-i irányban gyors átmenetet képez a Praematricumba, észak felé pedig folyamatosan erősödnek a matricumi hatások. Talajviszonyai megegyeznek az általános tiszai-alföldi képpel, de a Jászberénytől Ny-DNy-ra lévő részén már a Duna-Tisza-közéhez hasonlatosak, attól azonban történeti kialakulásuk terén lényegesen különböznek. Ez egyben meghatározója is ezen alföldi kistáj növény- és állatvilágának. Az elmúlt idők színes vegetációja (és természetesen az ehhez kapcsolódó faunája is) az egyre erősbödő emberi (antropogén) beavatkozások - elsősorban a vízrendezések és a mezőgazdasági művelés alá vonás - nyomására, napjainkra jelentősen átalakult. Jászberény térségében csak a kevésbé érintett részek (a Hajta , a Kerekudvar környéki Zagyva-ártér és a borsóhalmai szikesedő rétvidék ) 60 Tekintettel arra, hogy jelen tanulmány egyaránt foglalkozik a szűkebb értelemben vett Jászberény, ezen keresztül pedig tágabb körben az egész Jászság, sőt, Ny-i irányban még azon is túli területének természetföldrajzi, felszíntalajtani, vízrajzi és növényzeti kialakulás történetével és jelenbeli állapotával, 46 őrzik még viszonylagos eredetiségükben a természetes állapotokat, egyebütt 100%-ban a kultúrhatások érvényesülnek (=degradált, illetve gyomnövényzet). Mindezek növényfajainak számbavétele a cönológiai alapjellegükkel együtt folyamatban van, elemzésük és kiértékelésük a növényvilági közlés-sorozat későbbi részeiben kerül sorra. Függelék A jászsági természetföldrajzi élettér állatvilága változásainak történeti áttekintése 60 Ugyancsak komoly nehézségekkel találtam szemben magam akkor, amikor a századunk első harmadát megelőző időszakok állattársulásainak vázolását szándékoztam megkísérelni; a teljes hazai zoológiai szakirodalomban „légüres térrel" találkoztam térségünket illetően. A legkorábbi Jászságra vonatkozó konkrét adatközlés Vásárhelyi István^ tollából jelent meg az Állattani Közleményekben, Jászberény és környéke emlősfaunáj a címen. Minthogy a szerző meglehetősen szűkszavúan - csak a saját megfigyeléseit közli tanulmányában, nem nyújt kielégítő támpontot sem a „Jász-honfoglalás"-korabeli, sem a vízrendezéseket megelőző majd azt követő időszakokban itt élt állattársulások összetételének és változásainak megítélésére. A még ősibb állatvilág társulásaira és elemeire pedig csak az egyéb alföldi részeken végzett paleontológiái és archeológiai kutatásoknak a zoopaleontológiai leletanyagaira lehetne támaszkodni, - ezek kiértékelése, belőlük a Jászságra (is) vonatkozó adatok kiszűrése, messze túlhaladná jelen dolgozat célját és kereteit. A terület természetföldrajzi és növényzeti fejlődéstörténeti adatbázisából 62 , valamint az egyéb szakirodalmi, illetőleg a nem természettudományokkal foglalkozó tájunkkal kapcsolatos irodalmi munkákból nagy általánosságban és meglehetős biztonsággal mégis következtetni lehet térségünk állatvilágának főbb populációs változásaira, - és ezt meg is tesszük, hogy bármennyire homályos kép formájában is, de némi átfogó alapunk legyen azokról a bonyolult folyamatokról, amik itt az állattársulásokban is végbementek. Szórványos fosszíliák tanúsítják [coll. Jász Múzeum), hogy az ősidők állatóriása, a mamut is tapodta ezt a földet, és minden bizonnyal errefelé is megélt a jégkorszaki óriásszarvas lapátszarvú leszármazottja, a jávorszarvas. A neolitikum [újkőkorszak, vegetációtörténetileg az atlantikus tölgyfázis időszaka) idején az erdők gyarapodásával együtt járt az erdei állatok megszaporodása, melyekre a kőbaltás emberen kívül farkas, hiúz, és vadmacska is vadászott. A tisztásokon vaddisznó-falkák turkáltak, őz- és szarvascsapatok legelésztek, a vizek partján hód rágcsált, míg a pusztaréteket az őstulok- és bölénycsordák népesítették be, - természetesen sok más apróbb állatfaj társaságában. Nagyjából ezzel a faunatársulással éltek együtt a réz- és bronzkorszakban itt tanyázó népek, de már a háziasított és tenyészteni kezdett állataikkal egyetemben. A római időkben már célzatosan folytatódott az erdőirtás és erdőégetés. 63 Ennek következtében növekedni kezdtek a füves térségek (kellett a legelő és a művelhető föld), valamint a terület folyamatos, lassú szükségesnek érzem a történeti hűség és folyamat egészének vonatkozásában ezt az állatvilággal kapcsolatban is - lévén itt növénytani dolgozatról szó, csupán függelékként - összefoglalni. 61 Vásárhelyi: 1932. 62 Bulla: 1964, Székely: 1969 Zólyomi: 1952.
