H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó István: Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István kéziratos önéletírása alapján

mint ő. Évekig, négy, majdnem öt évig orvosi kezelés alatt állt. Minden hónapban valamelyik klinikán töltött legalább két hetet. Olyan fájdalmai voltak, hogy nem bírta emelni a kezét. Sorvadt, vékonyodott a jobb karja. A csuklója, mindene több centivel vékonyabb volt, mint a bal. Azt mondták neki, ne is járja tovább az orvosokat, mert úgysem lesz jobban. De aztán annyira erőltette, mozgatta, addig dolgozott vele, hogy végül is helyre jött. Teljesen meggyógyult, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. 1976-ban csaltam el a Vízügyhöz, ahol engem váltott. Én 1972-ben mentem a múzeumhoz dolgozni, de először csak télidőben, fűtési időszakban. Illetve a Vízügynél kiügyeskedett szabadidőmben be-bejártam a kiállításokat csinálni. 1974-től azonban végleges lettem a múzeumnál és a helyemet a Vízügynél átadtam Antinak. Vagyis ismét váltottuk egymást. Ó ott ki is tartott egészen addig, míg a Vízügyet át nem szervezték és szét nem szakadt három részre: a Közép Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságra, a törpe vízműre és a regionális vízműre. Mikor ez bekövetkezett, áthoztam a múzeumi szervezetbe úgy, hogy eleinte a vízügyi munkája mellett bejárt telente a Szolnoki Galériába fűteni, később pedig - két év múltával - végleg ott kötött ki. Azóta is ott van. Úgy osztoztunk, hogy ő a Galériában, én meg a Damjanich Múzeumnál leszek amolyan mindenes. Azóta ott van. Bevált. Szereti is csinálni a munkáját és vinni is tudja a Galéria teljes kiállítási programját. Géza a legfiatalabb, soha nem dolgozott földdel. Mikor kijárta Besenyszögön a nyolc osztályt, elment dolgozni először a tanácshoz, utána különféle könnyebb munkákra, de még nem volt 18 éves, amikor a TITÁSZ-hoz került. Ott betanított segédmunkás volt, majd elment iskolára és villanyszerelő lett. Később letette a mestervizsgát, hegesztői képesítést szerzett, majd 1967-68 körül ott hagyta a TITÁSZ-t. Többször cserélt munkahelyet. Volt a FÜSZÉRT-nél is egy rövid ideig, majd önállósította magát, maszek lett. Gyakorlatilag amolyan „kötetlen,, foglakozása volt. Azért is lehetett szinte bármikor „leakasztani, mozgósítani,,. Akár éjszaka is segítségül lehetett hívni egy kis külön pénzért a múzeumi kiállításokban segíteni, pakolni. Ugyanúgy, mint ahogy a kis Danyi Pistát is. Aki úgy csinált magának szabad időt, hogy elment a TITÁSZ-hoz díjbeszedőnek, a körzetében az egész havi munkáját elintézte néhány nap alatt és utána szabad volt. Géza meg maszekként maga osztotta be az idejét, eleve a maga ura volt. És ha időnként valami vállalatnál dolgozott is, úgy választotta meg a munkahelyét, hogy mindig legyen szabad ideje. Ilyen alapon került legutóbb a Damjanich Múzeumba is. Ó őrizte meg apja kéziratos feljegyzéseit, a családi fotókat, relikviákat, iratanyagot is. 1983 április 12-én a következőket nyilatkozta a Szolnok megyei Néplap tudósítójának. „Gyémántlakodalmat ünnepelt a 83 éves Danyi István és 82 éves felesége népes családja szerető körében. - Április 4-én esküdtek itt Besenyszögön 1923-ban - kezdi a történetet Danyi Géza, a legfiataAcsády Ignác 1948: A magyar jobbágyság története. Bp. Bél Mátyás 1968: Heves megye ismertetése. 1730-1735. Fordította és magyarázatokkal ellátta Soós Imre. Eger. 26. kép. Az idős Danyi szülők unokáikkal labb a tizenhatodik (!) 'gyermek'. Tizenhatan voltunk testvérek, de csak tizen élünk, a szüleim legelső gyermeke meghalt háromévesen tüdőgyulladásban. Édesanyánk kezdettől fogva háztartásbeli volt, nagy gonddal nevelt minket. Apám, mikor megnősült, lovászként dolgozott, azután napszámos lett. 29-ben ment el a postára dolgozni, és lovaskocsival hordta a leveleket naponta Besenyszög és Szolnok között. így éltek 47 őszéig, amikor egyszerre nősült meg a három legidősebb fiú, apám pedig önálló földműves lett, és az maradt 59-ig. Akkor lépett be a TSz-be, ahonnan 1968-ban ment nyugdíjba. Két évvel a nyugdíjazása előtt én is megnősültem, a legutolsóként hagytam ott a családi fészket...Azóta élnek egyedül, kettesben. Természetesen ahol tudunk, segítünk nekik. Bátyáim közül is laknak itt a faluban a családjukkal. Óriási a rokonság: huszonkilenc unoka és egyelőre huszonegy dédunoka van, júniusra várjuk a következőt. A legkisebb dédunoka öthónapos, a legidősebb tizennégy éves...Talán még az ükunoka születését is jó egészségben fogadják majd szüleim. - Testvéreim közül öten élnek még - veszi át a szót a család feje közülük hárman el is jöttek ünnepelni. Néha már magam sem tudom, hány tagú ez a szép család...Feleségemnek is itt vannak a testvérei, mind a kettő. - Hová valósiak eredetileg? - Mindenki tősgyökeres besenyszögi - veszi át ismét a beszélgetés fonalát Danyi Géza - el sem mentünk innen soha. - Gyakran jár össze a család? " - Eddig minden húsvétkor, karácsonykor és a búcsúk alkalmával összegyűltünk vagy ötvenen-hatvanan, de úgy két éve már ritkábban. Vasárnap csak szűk családi körben ülték körbe a hosszú asztalokat, kilencvenegy életvidám ember, a legidősebb ünnepeltektől a legfiatalabb gyermekekig.

37 Benedek Gyula 1970: Tiszapüspöki története. Szolnok. 1974: Szolnok megye újjátelepülése a Rákóczi-szabadságharc után. 1709-1730. Disszertáció. ELTE, Budapest. 37 SZMN 1983. április 12. 459