H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó István: Egy besenyszögi család története az 1900-as évek elejétől idős Danyi István kéziratos önéletírása alapján

. : mm&iJE liMM, 13. kép. A Hájas féle tanya helyén épített tszistálló 14. kép. A Szögi Legeltetési Bizottság területének egy része Ezen a területen huszonkilencen kaptunk földet. Amikor a megszállás után a gazdálkodás menete megváltozott, nehéz volt megszokni. Kivált a még öregebbeknek. Én, mivel több foglalkozásom volt, hamar átismertem magam benne és nálam nem volt zökkenő. Mivel a kötött gazdálkodást jobban lehetett alkalmazni ha egy területben volt a használt föld és így jobban belterjessé lehetett formálni, hasonlóan a régihez, úgy határoztunk a feleségemmel, meg a családdal - mivel ekkor már emberszámban voltak -, hogy minden széjjelvaló haszonbérletet és felesbérleteket felmondunk, csak a saját marad meg. Jónak láttam, hogy a Hájas-féle tanyát vegyük ki, mivel a 49 kh holdon tanya is van és elég nagy, 2 szobás és egy nagy konyhás ház, egy nagy magtárral és egy 25 méteres különálló istállóval. Sok mindennel előre gondolva a család szempontjából, mivel itthon szűk a lakás. A földtörvény életben volt és úgy szólt, hogy akinek élethivatása a gazdálkodás és a családi körülménye olyan, hogy több felnőttel rendelkezik, annak családi birtokot lehet kialakítani. Mivel az én családom ennek megfelelt, nem volt akadálya, hogy a rendelet szerint a családi birtokot 50 azaz ötven kataszterre egészítsék ki. Ez a rendelet öt évig volt érvényben. Ez a pár év tűrhető volt. Addig, míg be nem jöttek a beszolgáltatások. Mikor fokozatosan beállott, akkor már minden évről évre nehezebb volt. Mivel a földtörvény újból megváltozott, így nem láttam jónak, hogy a család együtt összedolgozzon. Ezért a Hájas féle földből 10-10-10 kataszterit kivettek kishaszonbérbe a tanácstól és külön-külön gazdálkodtak addig, míg a Tsz el nem vette. És mikor családdá váltak, mindent szétosztottunk. Úgy kenyér gabonát, mint zsiradékot. Pontos adatszám szerint. Páronként kaptak egy-egy 2 éves üsző borjút és kiköltöztek a tanyára. Ott volt lakásuk is, jó és az állataiknak is helyük. Ekkor én újból az apróbb családdal maradtam. Majd Imre lett volna még felnőtt, azt meg behívták katonának. így szépen, lassan visszavonultam a saját földjeimre. Ekkor már nem jártam a postára, megszüntették a kocsijáratot, átvette az autóbusz. Ettől kezdve már magam dolgoztam a kisebbekkel. De itt már csak egy pár év telt el. És ekkor már megnőttek volna a gyerekek, de én már keveset tudtam őket foglalkoztatni, mert már nem érte meg, hogy a beszolgáltatásra keressenek. És így elhelyezkedtek. Utána pár év sem telt el és bejött az országos szocializálódás. Minden jószágot be kellett vinni és a gazdasági szerszámokat leadni." Idős Danyi István ellenállt a téeszesítésnek ameddig tehette. Pedig ahogy írta,"... tisztában voltam én ezekkel, de nekem még egy nap is jó volt a szabadból. Mert tudatában voltam, hogy amit idáig együtt keresgéltünk, arról le nem mondok semmi csúf pénzért, mert ha ennek vége, akkor kezdhetem az elejéről, mint kétkezi munkás. Mert először is így kezdtem 10 évig, utána meg 20 évi szigorú és pontos szolgálat kötötte az életemet. De ezt senki nem érezheti, csak egyedül ketten, a feleségemmel. Ebbe az agrárparasztság soha nem tud belenyugodni. Csak kényszerrel beletörődik, mint a szilaj tinó az ostorhasználás után. Ekkor úgy láttam jónak, hogy a többi gyerekeknek a bornyú helyett egy-egy portát juttatunk, hogy az arány megoszoljon és a kereset is. Meg én is kaptam a Tsz-ből egy kis csekély valamit. Meg a bevitt jószág árát is, amit részletekben fizettek. Abból egészítve fizettük ki a portákat." Danyi István nyugdíjazásáig tovább dolgozott a mezőgazdaságban, volt növényápoló, vezető állatgondozó legutóbb építési brigádtag. Hiszen sokoldalú tapasztalatára a szocialista szektor is igényt tartott. Végül visszakanyarodott oda, amitől egész életében félt, ismét „kétkezi munkás" lett, s élete végén éjjeliőrként kellett alkalmazást vállalnia, hogy kis nyugdíját kiegészíthesse. Az állandó munka, a munka tisztelete és az apró lehetőségek megragadása a családon belül a következő generációnak is sajátjává vált. Ferenc fia a többi gyerekhez hasonlóan már pendelyes korában hasznossá tette magát. Az utcájukban lévő kocsmában, a „Kati néni kocsmájában,,, ahogy említi volt egy kuglipálya. „Oda jártam állítani, a kuglizóknak. Pinkapénzt kaptam, minden parti után. Először egy pengőt, mikor még kicsi voltam... Mikor jött a forint, 1945-ben, arra emlékszem, hogy a cséplőgépbe öntöttük a zsákból a sok papírpénzt. Megdaráltattuk a cséplőgéppel. Azt még láttam. Pista bátyám is a gépnél volt, ő vitte fel a zsákot és bele öntötte a garatba. Fél zsák papírpénzt. Millpengők, meg nem tudom mik voltak még. Hogy ne kelljen rakosgatni, bele öntötték a cséplőgépbe, csépléskor. Akkorára szűnt meg teljesen az értéke. Egy doboz gyufát nem adtak már egy millpengőért. Ezeket szedték össze egy zsákba és bele öntötték a cséplőgépbe. Hullt kifele a törekrázón keresztül a szalmával együtt a bedarált pénz. Erre emlékszem, bár még kisgyerek voltam akkor."

35 35 Interjú Danyi Ferenccel. DMHA 3156-97. 452