H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Józsa László: Egy gazdacsalád ájtatos olvasmányai a XIX. században

előttök a' magyar szó, de ha tudgyák is, a' nyelvet szégyenlik, és majd útállyák folytatni. Ó jaj régi jó! midőn a' nemzet maga hivségével, Istenének, s világi uralkodójának kedvessé tette magát, megvetette sorsát! kirül méltán lehet mondani: Midőn bötsben volna, nem értette. Az Isten osztotta a' nyelveket Szent Lelke által, tud és ért minden-féle nyelven, ne szégyenlyed azért, ha egyébbel nem, az Istennel Magyarul szóllani..." A könyv tartalmának lényegét ugyancsak a fordító előszava foglalja össze: „Ime Kedves Olvasóm, MINDEN NYAVALYA ELLEN VALÓ ORVOSSÁG, 's minden jóságos tselekedeteknek erős fundamentoma tétetik elődben, melly Naputánn forgó virágnak épen hozzá illendő néven neveztetik. A 'Nap-után forgó virág, igen ismeretes a' patika házakban, melly a' napnak minden mozdulására, olly szoros ájtatossággal intézi feje hajlását, hogy még a' borulásban lévő napot is soha el nem mulattya kegyes tekintetével, 's hozzá-fordúlásával tisztelni. Azon okbúl neveztetik nap mátkájának is. Az emberi akarat, ha hibázni nem akar, minden szempillantásra, és minden tetszésére az Isteni akaratnak, olly latban tegye magát, valamint a' maga napjához a' Naputánn forgó virág. És e' lészen minden nyavalya ellen való hathatós Orvosság, erős és minden ellenkező állapotban védelmező paizs, tudni-illik: Akarni azt, a'mit az Isten akar. Úgy tartom, hogy az emberi akaratnak az Isten akarattyához való illesztése az egész Szent írásnak rövid summája, és minden szentségnek egyben-foglalása. Valaki megtanulta maga akarattyát az Isten akarattya alá hajtani, már az egész Szent írást meg-tanúlta..." Ami a szerkezeti felosztást illeti, a könyv végén található „Mutató Táblátska" a mű öt nagy fejezetének rövid summázatát adja. Eszerint az Első könyv „az Isteni akaratnak megismerésérül", a Második könyv (fejezet) „az emberi akaratnak az Isteni akarathoz való illesztésérül", a Harmadik könyv „az emberi akaratnak az Isteni akarathoz való illesztésének nagy hasznairól", a Negyedik könyv „az emberi akaratnak az Isteni akarathoz való illesztése akadályoztatásárúi", végül az Ötödik könyv „az emberi akaratnak az Isteni akarathoz való illesztése segedelmeirül" szól. A szerző a barokk írásműveknél tapasztalható részletességgel, olykor bőbeszédűen, de mégis ízesen, a példák tömegének felsorakoztatásával fejti ki mondanivalóját. A szemléletes példákat a Szentírásból, a szentek életéből, a legendák tárházából és a világtörténelem megtörtént eseményeiből válogatja össze. A mai nemzedék számára terjengősnek és fárasztónak tűnő olvasmány teljességgel kielégítette a XVIII. század végén és a XIX. század elején élt emberek lelki igényeit. A használat gyakoriságát bizonyítja, hogy végig meglátszanak a benyálazott ujjakkal történt lapozás nyomai. Ennél a pontnál vetődik fel a kérdés legélesebben: mikor és hogyan került Józsa István birtokába az 1770-ben kinyomtatott vaskos kötet? Lehet, hogy ő is örökölte a szüleitől? Talán valamelyik búcsújáróhelyen (esetleg éppen Máriaradnán) vásárolták? A kérdőjelek sokasodnak, de megválaszolatlanok maradnak. Nehéz, sokszor lehetetlen áttörni a múlt homályát. Ugyanis semmiféle olyan bejegyzés nincs a könyvben, amely származására adna támpontot. Szóbeli hagyomány sem őrizte meg a családban a könyv eredetét. Már az is szerencsésnek mondható, hogy ennyi időt átvészelt, hiszen a 230 éves jámbor olvasmány éppen úgy szerencsésen kimenekült az 1848-as szabadságharc történéseiből, mint századunk két világháborújának vérzivataraiból. Egyetlen dolog, ami feltűnik, ha a könyvet kézbe vesszük, hogy a keménypapírból készült borító belső oldalán tintával írt nevek olvashatók. Gyakorlott íráskészségről tanúskodó bejegyzést látunk a könyv belső borítójának felső részén: „Ifiab Józsa István Született 1848. jún. 8-án." Ez arra utal, hogy Józsa István minden bizonnyal a nevét viselő, elsőszülött fiának adatait kívánta a „Nap után forgó virág" kiemelt helyén megörökíteni. Ez a dátum azonban arról is árulkodik, hogy a 360 oldalas vaskos könyv már 1848-ban a Józsa család tulajdona volt. Sokkal későbbi, egészen más íráskaraktert mutató bejegyzés ismétlődik három helyen is: „Ifjabb Józsa Istványé." Lehet, hogy a felnövekvő gyerek írta ezt, de az sem kizárt, hogy az idősödő Józsa István kívánta hangsúlyozni, hogy a könyv tulajdonjoga István nevű fiát illeti. [Más kérdés, hogy a könyv mégis a középső fiú: Józsa Antal (1851-1919) - nagyapám - révén jutott a birtokomba.] Végkövetkeztetésként mindenesetre levonható, hogy az említett gazdacsalád néhány olyan értékes művel (talán nem túlzás, ha azt mondjuk: könyvritkasággal) rendelkezett, amelyek jelentős anyagi értéket képviseltek, de ezen túlmenően, a könyvek gyakori olvasgatása, forgatása nemesítette a családtagok lelkét, fejlesztette ízlését, finomította anyanyelvi kultúráját. Mindezek a tényezők hozzásegítettek ahhoz, hogy a könyvben (könyvekben) elmélyedő olvadók jó keresztényekké és jó magyarokká váljanak. Irodalom SUGÁR István 1984 Az egri püspökök története. Budapest MESZLÉNYI Antal 1970 A magyar hercegprímások arcképsorozata (1707-1945). Budapest 416