H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Buschmann Ferenc: Jászberény és környékének növényvilága. I. Természet- és növényföldrajzi viszonyok
5. ábra. A praematricum hazai bennszülött növénye a szárazságtűrő, fehér virágú kései szegfű pek stb.j elsősorban a legeltetést és kaszálást eltűrő, valamint a tüskés [pl. ördögszekér (Eryngium), bogáncs és aszat (Carduus et Cirsium) fajok stb.] és mérgező növényeket [pl. farkasalma (Aristolochia clematis) stb.] tartalmazzák szép számmal. A felszíni vizek eltűnésének és a talajvízszint lecsökkenésének törvényszerű következménye tehát a növényvilág faji összetételének a megváltozása, majd a legeltetések általi még inkább való leszegényedése. Ezt a nagy változási folyamatot összességében a kultúrhatásokra érzéketlen, tág ökológiai tűréshatárú fajok nagyarányú elszaporodásával, ugyanakkor az érzékenyebb és kevésbé versenyképes úgynevezett kultúrakerülőknek a háttérbe szorulásával, nem egynek - pl. tátorján (Crambe tatariaj - teljes eltűnésével jellemezhetjük. Az egykoron mozaikszerűen változatos és növényfajokban gazdag vegetáció képviselőit nagyon megfogyatkozva ma már csak a szántóföldektől szétszabdalt kisebb-nagyobb réteken (pl. Borsóhalmai-rét), illetőleg a Zagyva és a Tárna meg az egyéb vízfolyások és holtágak mentén, továbbá a különböző ligetecskék környékein láthatjuk viszont. Ma már (éppen a bevezetőben is említett botanikai kutatottság hiányosságai miatt!) szinte felmérhetetlen az, hogy mivel és mennyivel is lett szegényebb a Jászság flórája. Ilyen vonatkozású rekonstruáláshoz és összevetéshez - habár már Kitaibel Páltól is vannak adataink, - jószerével csak Soó és Máthé 30 , valamint Zólyomi 31 összefoglaló munkái nyújtanak némi alapot, - ez viszont már a II. rész tárgykörébe tartozik. Ezért itt csupán annyit említek meg, hogy a 30 Soó-Máthé 1938. 6. ábra. Mocsaras vízállásos helyek ritkuló növénye a mocsári gólyahír . A Zagyva menti természetvédelmi területen még több helyen előfordul növényzet mai jellemképében általánosan hasonlatos az össz-alföldihez; kultúrpuszta jellegű. Növénytakaró-maradványainak legnagyobb része európai- és eurázsiai faj, de jelentős még a kontinentális és kozmopolita elemek aránya is. A mediterrán és szubmediterrán balkáni és pontusi növények itt jobbára hiányoznak, sajátos bennszülött eleme pedig nincs tájunknak [bár néhány ritkaság, mint pl. a tartós- és buglyos szegfű (Dianthus diutinus, et D. superbus), apró- és korcs nőszirom (Iris pumila et I. spuria), homoki kikerics (Colchicum arénarium), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) stb. a Jászság Ny-DNy-i részében itt-ott előfordulnak]. Az adventív (behurcolt) növények közül számos gyomféle napjainkra rendkívül elszaporodott: kanadai betyárkóró (Erigeron canadensis; 14. ábra), parlagfű (Ambrosia elatior) néhol mára valósággal uralkodókká is váltak. A kultúrhatásokra érzékeny, főleg pontusi elemek viszont jelentősen megfogyatkoztak, sőt eltűntek. A mai tájkép - az Alföld rokonjellegű területeihez hasonlóan - „mütáj", aiai uniformizált kultúrmezőség. Talán feltűnhetett, hogy az eddigiek során alig történt utalás az előzőekben többször is említett, homokkal elborított nyugat-jászsági területrész növényvilágára. Tekintettel azonban arra, hogy e magasabb térszínű és sokkal inkább már a Praematricumhoz semmint a Crisicumhoz tartozó lazább és szárazabb talajú, ennél fogva sajátosabb mikroklímájú részeken az idézett változások mind a flóra mind a fauna tekintetében lényegesen kisebb hatásfokúak lehettek, mint az egykoron vizenyős és lecsapolt területeken, nem tűnt kellően indokoltnak sem a külön elhatárolása, sem az elemzése. E jászsági terület31 Zólyomi 1969. 38
