H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Szabó Lajos: A redempció és Kunhegyes

A 12 évig tartó katonáskodást vonakodva vagy akaratuk ellenére, erőszakkal vállaló nagykun ifjak között akadtak tehetségesek, akik később kitűntek vitézségükkel. Közéjük tartozott a tábornokká vált és bárói rangot kapott Mészáros János (1732-1801). (Unokája a tragikus életű gróf Teleki László.) A vázolt vagy utalásszerűén érintett történelmi közegben az életlehetőségek beszűkülésének tapasztalatai arra késztették a helység szegény lakosait, hogy megoldást keressenek és találjanak „életük jobb móddal való folytatása végett". Kínálkozó alkalom volt II. József telepítési akciója a Bácskába, kamarabirtokra, ahol a telepeseknek földet, gabona- és házépítési segélyt ígértek. Nem kis belső feszültséget okozva, így került sor a kunhegyesiek Feketitsre (Feketics) költözésére 1785 tavaszán. A kirajzásban a „földtelen emberek" játszották a vezető szerepet. (Mintegy 900 fő, az akkori népesség 1/44-e hagyta el ősei földjét. Kunhegyes 1784/85. évi lélekszáma 3686 volt.)'

7 A kirajzás Kunhegyesről indult el, de átterjedt az egész Nagykunság-vidékre. E nagy demográfiai eseménnyel a Nagykunság - benne Kunhegyes - redempcionális fejlődésének belső, szociális feszültsége csökkent. A népesség pótlásával - a XVIII/XIX. század fordulóján, a francia háború idején - ismét kiéleződtek az ellentétek, nem kis nyugtalanságot keltve az elöljáróságban. (Kunhegyes lakossága 1801-ben már elérte a 4 ezret, 1813-ban pedig az 5 ezer főt, akik majdnem kizárólagosan ref. vallásúak.)

18 Éltek kisnemesek is Kunhegyesen a XVIII. században (az 1784/85-ös összeírásban 117 nemes férfi szerepel, zömmel a Mészáros család). Az 1780. évi cigány összeírás szerint a Nagykunságban 57 cigánycsalád él, ebből Kunhegyesen 12 család (van közöttük 5 téglavető és 8 kézműves).

19 A kunhegyesi iskola kezdettől fogva a debreceni ref. kollégium partikulája volt, része az anyaiskolának, ahonnan a tanítókat biztosították, s ahova tovább tanulni mentek a „deákok". 1778-tól 2 leány és 1 fiútanítója, valamint rectora (igazgatója) van az iskolának, aki latint tanított. Fejlettsége a XVIII/XIX. század fordulóján a többi, hasonló nagykunsági iskolák szintjén volt. Egyetlen kiragadott példa: 1808/9-ben, amikor Kunhegyes ref. lélekszáma 4482, 485 tanulója volt a két iskolának (ebből a 246 fiút hárman, a 240 leányt ketten tanították).

20 A helység gazdasági életében bekövetkezett változások számottevőek a XIX. század elejéig. Amíg a redemptus jogok alapja és forrása a tőkeföld, a gazdagság legszembetűnőbb kifejezője az adatvagyon, az állatállomány. Sajátosság, hogy a redemptus gazdák közötti konkurencia és a demokratikus jogaikkal való élés nem tette lehetővé, sőt megakadályozta a nagybirtok kialakulását. Az 1780-as évek elejétől belterjedési kísérletekkel találkozunk a helység mezőgazdaságában. Tanácsi végzés szerint - a sorsolással három évre kiosztott forgó földet trágyázni kötelesek azok, akiknek „hibás" jutott (különben szankcionálják). Felsőbb rendelésből: „...magasabb és erősebb termetű lovak tenyésztésében és szaporításában..." ugyancsak a közjót kívánják szolgálni 1781-ben a kunhegyesiek, amikor ...40 magasabb és erősebb kancát..." választanak ki lóállományukból.

21 17 SZABÓ 1997. 18 SZABÓ 1996,13-15. 19 SZABÓ 1987/b, 95-96. 20 SZABÓ 1996, 13-16. 21 SZABÓ 1989, 41. p. 22 SZABÓ 1966, 25. p. SZABÓ 1973, 151-157. p. A megnövekedett állatállomány számára szűk a kunhegyesi határ. A település két részének, az Alsó- és Felsővégnek párhuzamosan, külön-külön van gulyája, ökör- és tehéncsordája, ménese. Közös: a tavalyi kos- és az öreg kosnyáj, szilaj-ménes, a nyáj-konda és a borjúcsorda. Pusztabérletük előbb Tisza-Balla (1783), majd Gyenda (1790—), Tomaj (1809—), Bánhalma (1811-), ismét Gyenda (1813-), Kisszerdahely (1815), Tomaj (1815), fegyverneki puszta (1818-tól).

22 Az egyéni tulajdonban lévő kolbászi határrészen kezdődik el a szállás- vagy tanyaépítés. II. József korában már 58 tanya volt itt.

23 Erősítettek is (makk és egyéb facsemeték) 1781-ben, 1804-ben. Eperfáskertet létesítettek a temető végén 1783-ban, ösztönözve a lakosságot selyembogarak tenyésztésére. Terjed a kukoricatermesztés, 1781-ben a földnélkülieknek is osztott kukoricaföldet a közösből a „Nemes Tanáts". 1817-ben a „Nagy Völgy parton" dohányföldet mértek ki, és még ugyanebben az évben „25 köblös alkalmas földet" krumplitermesztés céljára, azzal a feltétellel, hogy a használók trágyázni kötelesek azt.

24 A tanács rendszerint anyagi helyzetének romlásakor osztott földet új szőlőskerteknek.

25 Ilyen kertföldosztásra került sor előbb 1791-ben (redemptusoknak minden ölért 51 kr, irredemptusoknak „két annyi áron" (majd 1809-ben) ölét rossz pénzen 25 frt-ért). Az előbbi eredménye az „Új Kert". Később „Közép Új Kertnek", Középkertnek nevezték el, és hívják mind a mai napig. Az utóbbi a kenderföld felosztásával alakult ki, és megkülönböztetésül a másik új kerttől - a „Pénzes Új Kert", vagy egyszerűen csak Pénzeskert nevet kapta.

26 Az állatokkal, állati termékekkel folytatott kereskedelmet „idegen" kereskedők bonyolították le. A többi nagykun helységhez igazodva, a tanács által meghatározott áron vásároltak a morvaországi kereskedők Kunhegyesen juhokat, a tatai, a veszprémi, az ungvári kereskedők gyapjút, bőröket (zsidók). Megfordultak a községben tótok, akik orvosságot, malomkövet, balkáni kereskedők, akik pálinkát árultak... A boltok, mészárszékek, kocsmák bérlői elsősorban görögök voltak a Nagykunságban (Kunhegyesen pl. a Demeter család..., 1791-ben a Morgó, Kőpincze, Csárda kocsmákat Demeter Mátyás bérelte...)

27 Kézművesek a fejlett céhiparral rendelkező városokból (pl. Kecskemét, Karcag, Debrecen...) kerültek a helységbe. A tanács, amely felügyeleti jogot gyakorolt a mesteremberek felett, támogatta letelepedésüket. Ezek anyagiakban megerősödve beilleszkedtek a község redempcionális társadalmába. Fejlődésük lehetőségeit elsősorban a helyi nyersanyag és szükséglet határozta meg (molnár, korsós, lakatos, kovács, szabó, szűcs, takács, kerékgyártó). A gabonát nyolc szárazmalomban őrölték Kunhegyesen a XVIII/XIX. század fordulóján. Nevüket is ismerjük 1781-től: Szeles-, Nagy-, Kása-, Álmosi-, Zöld-, Cifra-, Hegyes-, Terhes-malom.

28 Figyelmet érdemlő, hogy a XVIII/XIX. század fordulóján már fizetett orvosok követték egymást Kunhegyesen (pl. Olnodi István 1797, Simándi Sándor 1800, Német Benjámin 1801-től...). Gyógyítottak, ellenőrizték a helység köztisztaságát és az árusított élelmiszereket. Gyógyászat-történetileg kiemelkedő volt Német Benjámin „helybéli seborvos" tevékenysége, aki 1802-ben már himlő ellen oltást kezdeményezett és végzett hosszabb időn át Kunhegyesen (1815-ben pl. 23 GYÖRFFY 1943,100. p. 24 SZABÓ 1966, 26-27. 25 SZABÓ 1966,43. p. 26 SZABÓ 1966, 70. p. SZABÓ 1989,41-42. p. 27 SZABÓ 1989,42-43. p. 28 SZABÓ 1966, 70. p. SZABÓ 1989,43. p. 350