H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Langó Péter: Az 1323-as „Jász Kiváltságlevél" — (Megjegyzések a jászok középkori jogállásáról)

említett Keverge fiai is valószínűleg nem kerülték el a propriusi helyzetet. Ezek a családok azonban nem tagozódhattak be a köznépbe, hanem megőrizve a sztyeppéi időkből megmaradt vezető szerepüket a csoport vezető rétegét alkották.

59 Szerepüket és a többiekénél előnyösebb helyzetüket jól mutatják a belőlük kialakuló, későbbi kapitányi családok gazdasági viszonyai, valamint mentességeik.

60 Az áhított nemesség elérése főleg katonai érdemek alapján sikerült, mint ahogy a katonai érdemeikre hivatkoztak az 1323-ba a király elé forduló jászok is. A hadakozásban való részvétel azonban nem kis megterhelést jelenthetett, így idővel azt már nem mindenki tudta vállalni. A nemesség elérésében tehát a jobb gazdasági kondíciókkal rendelkező kapitányi családok bízhattak. Négyszállási István fiait, Kompoltot és Lászlót nemesítő oklevél mutatja, relatív előkelőségük ellenére addig conditiokkal terhelt ignobilisek voltak, melyek alól nemességük elérését követően megszabadultak.

61 Hasonló volt a helyzet az előkelő várjobbágyok esetében is. Az ő nemesítésük kapcsán külön hangsúlyozta Bolla Ilona, hogy „az arany szabadság adása volt az alap, azaz a proprius-jegyektől és a vár kötelékéből való mentesítés".

62 A 14. század elején a már országos nemesek közé tartozó, valamint az ignobilis, de a már említett szerepéből kifolyólag befolyással bíró réteg - vezető szerepe segítségével - próbálta maga alá gyűrni a köznépet. Az ignobilis statusban lévő többség azonban többször az uralkodóhoz fordult az alávetettség elkerülésében bízva. A király pedig hasonlóan a korábbi időszakhoz, amikor a várjobbágyok katonai erejének megőrzése volt a célja, most hasonló okokból többször a jász és kun köznép mellé állt. Az említett 1323-as oklevél hasonló okból íródott. A jászok proprius helyzete ezek nyomán a várjobbágyokéhoz állhatott a legközelebb.

63 Az okirat indoklásában szerepel, hogy a király hadi érdemeikért fordul a kérelmező jászok oldalára Keverge fiaival szemben.

64 A katonáskodás miatt bizonyos conditiók alól mentességet kaptak, valamint megillette a szabad bíróválasztás joga őket.

65 Ezek az engedmények azonban nem tették nemessé a jászokat. Hasonló engedményeket kaptak a 14. században más, királyi proprius helyzetben lévő népek.

66 Jogállásuk, szerepük nem is volt kérdéses a későbbi századok alatt sem.

67 Nemességük csak a redempció idején került előtérbe, valószínűleg összekapcsolva korábbi katonai szerepüket a nemesi előjogokkal. Az 1700-as években élt jászok elfeledték azt, hogy a középkorban a „fegyverforgatásért nyert kiváltságolás nem emelt nemességbe, ha nem adott kifejezetten nemességet, s a »nemesi« is kevés volt ehhez".

68 Az 1323-as oklevél sem tűnik fel a 18. század előtt, sem megerősítését, sem átiratát nem ismerjük.

69 Zsigmond kiváltságlevele ugyanúgy nem említi, mint ennek 59 Vezető szerepüket a király is elismerte, amint erre az 1323-as oklevél is utalt: „vt ipsos eximendo a potestate dominio, et iurisdiccione filiorum Keuerge" Azonban ez a csoport ugyanúgy királyi propriusoknak számított, mint az Árpád-korban a várjobbágyok közé állt nemesek, akik ezáltal elvesztették nobilitasukat és a várjobbágyi kötöttségektől csak újbóli nemesítéssel szabadulhattak. Bolla 1998, 178., 178-179. 68. j. 60 Gyárfás III, 684-693..721-722. 61 „ab omninota ignobilitatis et populáris condicionis metu" (Gyárfás III, 554.) 62 Bolla 1998,178. 63 A korábbi kutatók közül már Kring Miklós felvetette a kunok és jászok, valamint a várjobbágyok jogi helyzetének változása közti hasonlóságot: Kring 1932, 183. Hatházy Gábor az újabb kutatások fényében megállapította a beköltöző csoportok kapcsán, hogy azoknál a „királyi curtis- és várnépek jogállását jellemző társadalmi rétegzettség, az adózási, birtoklási, öröklési viszonyok rengeteg eleme tűnik fel a helyi realitásokhoz igazítva." (Hatházy 1995,226.4. j.) 64 „que iidem Jazones et tota generáció eorum in diuersis expedicionibus nostris locis et temporibus admodum oportunis cum morte quamplurimorum fratrum et az 1407-es kiváltságlevélnek a későbbi megújításai. Az oklevél jelentősége tehát csak a 18. században nőtt meg; akkor, amikor „átírták" a „kun kiváltságlevelet" is. A jászok ebben az oklevélben lelték meg azt a jogi kapaszkodót, amire hivatkozva kérték megváltásukat. Ez lehetett az oka annak, hogy az addig lappangó oklevél a Jászberényi Kerületi Levéltár elődjébe került. Az okirat és a róla kialakult vélekedés aztán Horváth Péter, majd az őt követő kutatók nyomán átkerült a tudományos irodalomba, kialakítva a középkori territoriális jász nemesség képét. Összefoglalás Az oklevél alapján tehát Szabó László egy jász-kun alárendeltségre és egy ebből kialakuló ellentétre következtetett. Ez az ellentét, szerinte, a 14. század elején jól kitapintható. Az oklevél nem szolgál érvként Szabó felvetésére, s nem tekinthető a jászok kiváltságlevelének sem. Összekapcsolható viszont a kunok egykorú okleveleivel. Ezek a dokumentumok arra utalnak, hogy a beköltözött kunok és jászok feudalizációja során a nemzetségek vezetői, a későbbi kapitányi családok, kiemelkedtek, s igyekeztek a magyar nemesség soraiba kerülni. A kiszakadó vezetőréteg nemegyszer a királyi birtoktestet igyekezett kisajátítani, a rajta élőket pedig tőle függő viszonyba szorítani. A kun és jász köznép azonban vagy elköltözéssel vagy a király oltalmát keresve próbálta elkerülni ezt a korábbi jogállásukhoz képest rosszabb helyzetet. Az oklevél interpretációja során nem kerülhető meg a 14. századi Jászság területén élő jászok jogállása sem. E kérdés kapcsán azonban hangsúlyozni kell, hogy a Kárpát-medencében más területen is éltek jászok (a pilisi jászok, valamint a Kont Miklós nádor által beköltöztetett jász szolgák), akiknek jogállása nem minden esetben lehetett azonos a Zagyva és Tárna mellett lakókéval. Véleményem szerint a jászok és a kunok jogállása párhuzamba állítható az Árpád-kori várjobbágyok jogi helyzetével. Hasonló a királytól való propriusi függés állt fenn mindkét esetben. Bolla Ilona és Zsoldos Attila kutatásai nyomán mára jól ismert a várjobbágyok helyzete a királyi vármegye felbomlásának időszakában. Munkásságuk alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a várjobbágyok nem kerültek át automatikusan a nemesség soraiba, libertásuk viszonylagos volt, személyükhöz különböző servitumok kapcsolódtak. A jászok a várjobbágyokhoz hasonlóan királyi birtokon éltek, bírájuk a kunokkal és a besenyőkkel együtt a nádor volt, proximorum suorum et effussione sanguinum eorum sumpme fidelitatis affectu exhibuerunt" Hasonlóról lehetett szó Buthemer kunjai esetében is. Az oklevél utal rá, hogy szolgálataikért zsoldot kapnak: „a nobis stipendia recepturf. (Gyárfás III, 482.) Zsigmond védelmezte az újszászi jászokat egy 1424-os oklevelében. Gyárfás III, 581-582. 65 Gyárfás III, 549-550. Hasonlóra utal a várjobbágyok kapcsán: Gerics-Ladányi 1991,13. 66 Bolla 1998, 174-175.,178. A jászokat a 15. században ugyanúgy mentesítették a lucrum camerae alól, mint korábban a királyi conditionariusokat. Gyárfás III, 672-673. 67 Mihály kaytorszállási kun felszabadítása: Gyárfás III, 683-684. Héderváry Lőrinc királyi lovászmester oklevele a hallósi és kunszállási kunokat királyi jobbágyoknak nevezte [Jobagiones regales de Hallos et de Kunzeules"). Gyárfás III, 588-589. II. Ulászló 1498-as II. decrétumában a 47. articulus 1 § így említi a jászokat: „dictos servilis conditionis homines" (Corp.Juris, 620-622.) 68 Gerics-Ladányi 1991,13. 69 Jászberényi oklevéltár, 104. 333