H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Bartha Júlia: Népi orvoslás a Nagykunságon

Kunszentmárton városai; hol némely években hasonlókép nevezetes mocsárok tartatnak fenn, mellyek a váltó lázok és vérhas támadására és uralgására szinte tetemes lefolyással bírtak.

7 Illés László áldásos intézkedései révén az 1850-es évektől bevezették a járványok körzetenkénti havi ellenőrzését, az oltási bizonyítványokat, a kötelező védőoltásokat, a bábaképzés megszervezését, a bujakór (nemi betegség) és az ebdüh (veszettség) elleni szigorú fellépést, valamint a marhavész szigorú ellenőrzését. Mindezek összefogására a településeken „Községi Állandó Bizottmányok" feállítását határozták el.

8 Legkorábban tehát a nagykun városokban állítottak orvosokat a gyógyítás szolgálatába. Elsőként Madarason 1794-től (itt 1861-ben három orvos részvételével orvosi kamara alakult), majd 1823-tól Kisújszálláson, 1831-től Karcagon, 1853-tól Kunszentmártonban.

9 A többi helységben seborvosok és más, füveket jól ismerő gyógyítók működtek. Karcagon 1831. őszén határoztak orvos-doktori állásról, melyet Lénk Adolf töltött be 1832. szeptemberétől.

10 Utódja 1861-től Kátai Gábor lett, akit a nagykunok kerületi főorvosuknak választottak. Gyógyszertani ismeretével és az 1873. évi nagy kolerajárvány idején tanúsított munkájával nemcsak szűkebb pátriájában, hanem országosan is híressé vált.

11 A közigazgatás jó szervezettsége, elsősorban a városi tanácstestületek minden körülményre figyelése következtében a Jászkunság e tekintetben jóval előbb jár, mint az ország más tájegysége. Az egészségügy megszervezését a járványon túl az is indokolja, hogy a halálozás, különösképp a gyermekhalandóság lényegesen magasabb, mint máshol. E tekintetben Karcag vezette a sort. Daróczi Elek által közreadott statisztika szerint ezer lélekre számított átlag Karcagon 52, Kisújszálláson 42, Kunhegyesen 53, Túrkevén 35, míg Szolnokon 57, s egész Jász-Nagykun-Szolnok megyében 36 az elhaltak aránya 1890-ben.

12 Korábbi statisztika szerint Karcagon 1837-1846 közötti években 3876 ember halt meg, közülük legtöbben (1084 fő) gyermek 0-10 éves kor között. Megdöbbentően magas ez az arány, ha az össznépességre vetítjük, amely a 18. század második felében Karcagon 15.825, Kisújszálláson 11.083, Túrkevén 12.042, Kunhegyesen 5092 lélekszámot jegyez. Egész Jász-Nagykun-Szolnok megyében 278.443 ember él.

13 Halálokokként a járványokat leszámítva az alábbiakat jegyzik a halotti anyakönyvek: béllob, forróláz, gyermekágy, gyermekszáradás (kiszáradás), hasmenés, láz, idétlen s halva szülés, inláz, kelevény, köhögés, hurut, mell-víz kór, nehézkór, sárgaság, szárazbetegség, skarlát, szélütés, sínlődés (alultápláltság), torokgyík, tüdőlob, tüdővész, vérhas, vízkór, fekély, patécs és pokolvar, rákfene,™ baleset, víziszony (fulladás) és erőszakos halál. A halotti anyakönyvek tanulmányozása rendkívül érdekes problémákat vet fel. Viszonylag pontosan diagnosztizálják a halál okait, s minél későbbi anyakönyvet nézünk, annál sokrétűbb, s vélhetően pontosabb a halál okának megállapítása. Magyarul az 1820-as évektől jegyzik a halál okait. Korábban a kor gyakorlatából adódóan latin bejegyzéseket találunk, így a mindenkori lelkipásztor műveltségétől, az orvosi gyakorlatról való ismeretétől függ a halál okainak megállapítása. Ismerve a 7 BotkaJ., 1990.344. 8 Illés László jászkerületi főorvos programját és a hozzá kapcsolódó rendelkezések levéltári adatait közzéteszi Botka J. 1990. 337-352. 9 A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője 1942.170. 10 Karcagon orvosról illetve kirurgusról 1804. okt. 1-jén írott tanácsi jegyzőkönyvben esik szó először. Az első hivatásos gyógyító Szikszai Dániel, őt követi Menzler Fülöp 1806. május 5-től. Lásd. GYINMA. 1827-82. 284 betegségek népi elnevezését, ezt összevetve a halotti anyakönyvek bejegyzésével azonosságot találunk. Ismerve a térség gyér orvosi ellátottságát nem feltételezhetjük, hogy minden esetben halottkém (orvos) állapítja meg a halál okát, tehát az egyezés azt látszik igazolni, hogy a bejegyzés „bemondásra" történt, vagy és ez tűnik valószínűbbnek, az egyház átveszi, s így azonosul a népi orvoslás terminusaival. A közegészségügy fentiekben leírt megszervezése előtt és utána is, mondhatni napjainkig él egyfajta népi gyógyító gyakorlat, amelynek vizsgálata rendkívül tanulságos. Eljárásait tekintve azt tapasztaljuk, hogy a gyógyítás a betegség ősi módon való értelmezéséhez alkalmazkodik. Ezt igazolják a varázslás, ellenvarázslat, a vallásos cselekmények misztikus alkalmazásai, s mindez a tevékenység rendkívül mély természetismerettel párosul. Az évszázadok során összegyűlt tapasztalat nemzedékről nemzedékre szállt, s ha csak az etnobotanikai ismereteket vonjuk vizsgálat alá, csak ebből is látható, milyen mély az a tudás, amelyre a népi orvoslás támaszkodik. Fennmaradására garancia volt az, hogy majd minden családban élt olyan, aki ismerte a gyakori betegségek gyógyításának módját, az alkalmas füvet. Ha maga nem tudott megbirkózni a betegséggel, a gyógyító emberhez, bábához, javasasszonyhoz küldte a rászorulót. Utóbbiakat szívesebben keresték, mint az orvosokat, azon egyszerű oknál fogva, mert a paraszt-ember kezén ritkán forgott pénz - azt nem szívesen adta ki orvosra, patikára. A gyógyítók hírneve az élő néphitben és nem feltétlenül az egyes gyógyítók tudásában van, bár kétségtelen, hogy emberismeretük, természetismeretük és bölcsességük a közösség fölé helyezte őket. Jellemző momentum még, hogy a gyógyító a tudás birtokában meg tudja állapítani a betegség eredetét, gyógyít és varázsol - de tud ártani is. Sok példáját adják a fentieknek a híres gyógyítókról, különösképp a veszettorvosokról szóló történetek. Magáról a gyógyító eljárásról kevés adatunk van, azok is inkább csak találgatások, hiszen a gyógyító maga sohasem beszélt róluk. (Ha elárulta volna, megszűnik a hatás.) A tudás legértékesebbje, egyszersmind a gyógyítás igazi próbája a veszettség orvoslása. Ezt tudták kevesebben, ezért övezte annyi misztikum a veszettorvosokat. A pásztorok tanúsága szerint a veszettorvos ránézésre gyógyított. „Hatalma volt a veszettség felett, előtte meghunyászkodtak a veszett kutyák."

15 A roffi Orvos Péterről mesélték; „.. egyszer a kisújszállási veszettorvos küldött egy kutyát Roffra, hogy marja meg Orvos Pétert. (...) Csak ránézett a kutyára, az megnyugodott, megnyalta a kezét. Hamarosan jött az orvos, be volt kötve a karja, őt marta meg a kutya. Kérte-kérlelte Péter bácsit, hogy mentse meg az életét, elismerte, hogy ő a hatalmasabb."^ (A veszettorvosokról szóló történetekben gyakori motívum a versengés.) Híres gyógyító dinasztiákat őrzött meg a népi emlékezet. Ilyen volt a karcagi Orvos Nagy család is, akiket nemcsak Nagykunságszerte, hanem a szomszédos Hortobágyon, sőt a Sárréten is ismertek. Számon tartották őket ember- és állatgyógyászat terén egyaránt. A családi emlékezet szerint az első gyógyító Orvos Nagy Péter volt, aki 56 évesen, 1932-ben halt meg. Öt fia született, de csak László örökölte a tudást. László, ugyancsak László fiának adta a tudományt, akinek két gyermeke közül (László és Károly) a legkisebb, Károly örökölte a 11 GYINMA. 1827-82. Sinka Istvánné 12 Daróczi E., 1890.43. 13 Daróczi E., 1890.36. 14 1730-1846. között rákban 11 személy halt meg Karcagon. A statisztikai adatot közli Daróczi, 1890.45. 15 Orvos Nagy István özvegyének szíves közlése. 1992. május 5. 16 KPMA. 667-80.