H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Füvessy Anikó: Iparoslányok férjhezadása Tiszafüreden

családtagok közé tartoztak, akik Zudar Dezső vállalkozói hajlamát örökölték. „Akkor jöttek anyámék, Berta, Aniza. Köztük kevés idő, egy év és pár hónap volt. Nahát, ezek megérték a felnőtt kort. A nagyapám, szegény, nyugodjon, ha nyughat, olyan rossz ember volt, hogy azt lehet mondani, családgyilkos volt. Üldözte ezt a két szerencsétlent. Elüldözte itthonról. Azt mondta, elég szépek vagytok, menjetek kurválkodni! De próbált volna az lenni!" Elmentek Debrecenbe, Kondor táblabíró gyermeke mellé pesztonkának, meg szobalánynak." Előbb Berta ment, két évre, majd őt váltotta Aniza. Berta (1882-1978) Berta viszonylag későn, 24 évét betöltve ment férjhez, bár első kérője már 16 éves korában jelentkezett. Ahogy idősödött, az udvarlók megválasztásában is igen körültekintő lett. Volt köztük iparos, hivatalnok. Debrecenben a fiatalúr csábításainak is ellent tudott állni. Berta formás, alacsony, talpraesett lány volt, éles nyelvű (4. kép). Megfontoltan készült házaséletére, debreceni keresetét nem verte el, minden fizetéskor valamit vett hozományába, mert tudta, otthonról túl sokra nem számíthat. Első kérője „egy Sőrés Kovács nevezetű kőműves, nagyon jól keresett. Az borzasztóan odavolt az anyám után, rettenetes gavallér volt, küldte neki a virágot, a mindent, aztán megkérte a nagyapámtól, és a nagyapám kiebrudalta. 16 éves volt az anyám. Ez a Sőrés Kovács felment Pestre, és hát jól keresett ottan, és hazajött. Sétapálca, meg minden, nagy divat volt akkor, keménykalap, elegáns volt. Mondom, tiszteletét tette nagyapámnál, hát nagyon ösmerte, mert odajárt tánciskolába. Rózsa bácsi, tisztelettel megkérem a kedves lánya kezét. Maga, az én jányomat? Szó se lehet róla, nézze meg magát fiam, hogy néz ki! Milyen a szeme, el van züllve! Anyám meg hallgatózott az ajtónál, hozzá akart menni, tetszett neki. Szeretett volna szabadulni otthonrul. Hallgatózott. Mikor észrevette, hogy ebrudalja kifele a nagyapám, hogy magának milyen szeme van, maga el van züllve, és maga akarjányt! De Rózsa bácsi, hát így, hát úgy, kezdett volna mosakodni, szegény szerencsétlen fiu, kifele, kifele! Takarodjon ki a házambúi! Nincs férjhezmenendő jányom! Anyám meg beugrott, de igen, én hozzámegyek! Nem szégyelled magad, tán megviszketett a micsodád? Ez volt az első kérője, a Sőrés Kovács. Na, ezt kiebrudalta csúnyán." „Akkor itt volt Fehér Sándor, borbély. Az is megkérte az anyámat. Anyám fiatal volt még akkor, egészen fiatal. A nagyapám őhozzá járt borotválkozni, ingyen melegedett, mert tüzelni sohasem szeretett, és ott nagyon jól érezte magát, mert ott volt társaság, de azért nem volt hajlandó hozzáadni anyámat. Hát szóval, Fehér Sándort is kiebrudalta. Pedig az is tetszett az anyámnak. Akkor utána jött Jakobovics, az egri fiú. Hát az egy kimondottan úri gyerek volt. Az is borbély volt, itt volt Győry Papánál. Az az összes intelligenciát odavonzotta az a fiú. Az mind elcsábította a borbélyoktól az összes intelligenciát, annyira udvarias volt. Rendkívül jómodorú volt. Hát jó nevelést kapott. A nővérei zárdába jártak Egerben. Egy ilyen posta főtisztnek volt a fia. Dehát tanulni nem szeretett. Eredj borbélynak! Na, akkor idekerült Füredre, akkor azt mondta Jakobovics, Rózsa bácsi, egy aláírást, csak egy aláírást, és akkor összeházasodunk! Azt mondta, mindenkinek seggig ér a keze! Nem volt hajlandó egy aláírást adni, kezességet vállalni a műhely berendezéséhez szükséges kölcsönhöz. Hát mire vette volna el? Egy bor4. kép. Rózsa Berta két lányával 1914-ben bélysegéd? Mint tulajdonos akarta, hogy az övé legyen, azt mondta, hogy övé lesz az összes, mind megszerzem a füredi urakat! Hát azt mondta, hogy mint borbélysegéd, nem nősülhet. Az kevés. Ez a Jakobovics, ez tetszett anyámnak, nagyon tetszett neki. De könnyelmű ember volt, és ettől félt anyám. Olyan bohém természetű volt. Olyan rendkívül kedves, de szinte olyan komolytalan volt, és ettől félt anyám. Jakobovics után volt a Kelé. Az egy szentimrei kerékgyártó volt. Egy csodálatosan szép ember! Annyira beleesett anyámba, igen ám, de Kelét elvitték katonának. Mielőtt elvitték volna, este, ott ültek a nagy, öreg díványon, persze sötétben, mert a nagyapám nem gyújtott világot, hogy ne fogyjon a petróleum, átölelte a vállát anyámnak, és azt mondja Anyuka, hogy érezte, hogy potyognak a könnyei a karjára. Mi az, Imre, maga sír - kérdezte anyám. Érzem én, azt mondja, maga nem lesz az én feleségem. Akkor elvitték, és soha többet nem is találkoztak már." Három évig volt katona, és nem adtak neki szabadságot. Berta nem jött ki az apjával, „mert anyám éppen olyan természetű volt, mint az apja. Olyan. Nem engedett! És itt hagyta az apját, megyek világgá, nem bánom, akárhova, de megyek!" Olyan 21 év körüli volt, mikor elment. Mikor elszökött, egyenesen ment Nánásra (nővéréhez, Emmikéhez), onnan meg bement Debrecenbe, ahol Szikszai Szabó, egy orvos lánya, Lenke fogadta fel. „Anyám azt kérdezte, kisasszony, van-e férfi a házban, mert ha fiatalember van, nem megyek. Nem, azt mondja, nincs, letagadta, mert annyira megtetszett neki anyám. Kisasszony volt, úgy is öltözködött. Őtet mindenki kisasszonynak, meg nagysámnak hívta. Berta 269