H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)

Örsi Zsolt: A kártya a magyar néprajzban

játszhattak, de a kislányoknak eladó sorba kerülésük előtt abba kellett hagyni, mert már a nagylányok és az asszonyok számára tiltott volt. Napjainkra ez a megkülönböztetés elmúlt, a férfiak és a nők együtt játszanak. A kártyapartik mindig a helyválasztással kezdődnek. Mindenki a megszokott helyét foglalja el, vagy sorsolással döntenek. Ezután az osztás következik, amelynek első lépése az emelés. Maga a játék és a játék befejezése a kezdéshez hasonlóan általánosságban megegyezik az ország egészén használt szabályokkal. A parti lefolyása alatt használt gesztus és szóbeli kommunikáció annyira egy-egy játékhoz kötődik, hogy ennek taglalása igen nagy terjedelmet venne igénybe ennek ellenére nem biztos, hogy sikerülne hűen visszaadni a játék hangulatát. A parti végén a győztesek jutalmat a vesztesek büntetést kapnak. Általában kis alapokon „pógári játék" folyik, a nyereményeket közösen váltják borra. Játszanak csupán szórakozásból is, de a gyermekek és a legények körében a fizikai büntetés is elfogadott. Az enyhébbek a körmös, a barack, a tasli mellett ritkán durvábbra is sor kerül: orrbavágás, seggberúgás, megruházás. A falubeliek a hazardírozást mindig kerülték, de kis tétekben, „ha megadta az ember a módját" mindjárt izgalmasabb volt a játék. A legtöbb játékfajtát mindig a legények ismerik. A faluban mindig volt és van 3-4 olyan kártyajáték, amelyik töretlenül népszerű (huszonegy, fájer, zsír, snapszer) mindenki számára, de a fiatalok körében az új játékok is közkedveltek (romi, kanaszta, póker). Ezek mellett természetesen még több játék is ismeretes, a tudás vagy csak hallomás szintjén. Vannak olyan játékok, amelyek az idő múlásával feledésbe merültek (durák, alsós, ramsli, ferbli) és vannak olyanok, amelyek igazából sohasem váltak az emberek kedvencévé (piké, kalábrisz, tarokk). A faluban hagyományosan a magyar kártya volt a legnépszerűbb egészen a legutóbbi időkig, amikor a francia kártya is megjelent a mindennapok gyakorlatában. A kártyázás megítélése Szokolya tagolt társadalmát tükrözi. Míg a református gazdák minden megkötés nélkül megengedhették maguknak a kártyázást - a kocsmában erre külön asztaluk volt -, addig a szegényebb réteg csak „pógári alapon" kis tétekben játszott. A szenvedélyes, megrögzött hazardírozó kártyást mindkét csoport kivetette maga közül. A hitélet lanyhulásával, annak ellenreakciójaként kialakult a faluban egy kis csoport, amely a vallási követelmények szigorú betartását követi, így számukra a kártya tiltott dologgá vált. A legszigorúbban a település baptistái ítélik meg a játékot.

38 A kártyázás alkalmai mint láttuk, történhetnek közönséges, hétköznapi időpontban, de vannak rituális szakaszai az évnek, amikor szintén előkerül a kártya. A szertartásos kártyázás többnyire az adventi időszakra, közelebbről karácsony estéjére jellemző, amikor a vacsora és az éjféli mise közötti időszakot töltik ki vele. Magától értetődően ez csak a római katolikus lakosság körében fordul elő. A kártyázás másik rituális alkalma a halottvirrasztó. Ekkor már a reformátusok is játszottak. Mindkét alkalom kártyázási szokása ma már a múlté. Karácsonykor - jó esetben - beszélgetnek, vagy tévét néznek az emberek, a temetőben emelt ravatalozók pedig megszüntették a siratást. 38 Vasvári Z. 1994. 39 Magyar Néprajzi Lexikon 1982. 573. 40 UjváryZ. 1983.275-276. 41 UjváryZ. 1983.274. 42 Elekes S. 1895.51. 43 Jankó J. 1893.217. 44 Jankó J. 1892.161. 252 Igen elterjedt volt a halottas háznál a virrasztók közötti kártyázás. Ilyenkor nemcsak meséléssel, dramatikus játékokkal és mulatozással töltötték az időt, hanem kártyázással is.

39 Ujváry Zoltán így foglalta össze a ravatalozás játékait: „A magyar halottvirrasztói játékok a néhány kivételtől eltekintve a kártyázás különböző változataira egyszerűsödtek. A kártyázás voltaképpen időtöltés, bár szórakoztató játék, de nem olyan, amely ellentétes lenne az alkalom komolyságával. (...) A virrasztói játékok egykori hagyományát és az utóéletét a kártyajáték, a lómaszkos játék, a csörgőbotosjáték egyértelműen mutatja. "

40 Kártyázásra szinte az egész ország területéről vannak példáink. A Nagy Magyar Alföld települései közül Hajdúhadház, Kába, Konyár, Sárrétudvari, Vámospércs virrasztóiban kártyáztak.

41 Gernyeszegen „esznek, isznak és dióba kártyáznak. '

A1 Aranyosszéken nem ritka ha két napig isznak és kártyáznak.

43 Kalotaszegen egy palágának nevezett játékot játszottak halottvirrasztás közben. A vesztest megpalágázták, tenyerét fakanállal verték meg.

44 A Nyárád mentén nagy szégyent okoz, ha kevesen vannak a ravatal mellett. Az egész éjszakát „pipaszó" mellett beszélgetéssel és kártyázással töltik.

45 Raván mesélésnél is szintén kártyázással töltötték az időt a virrasztó férfiak.

46 Zágonban „Egy pár gyászdalt elénekelnek, majd kártyáznak és elbeszélik mindazon eseményeket, melyek a halott életével összefüggésben állnak.

,A1 Ádámos, Hosszúaszó, Radnót református népe asztalok mellé telepedve kártyázással és mesemondással tölti az időt.

48 Bálint Sándor „Ünnepi kalendáriumáéban írja, hogy a virrasztásnak ezekben az óráiban álmosság ellen országszerte elterjedt a kártyajáték. Pénzre ilyenkor sohasem játszanak csak dióban, ami régi Krisztus jelkép.

49 Az éjszaka jobban telik, ha előkerül az „ördög bibliája". Szeged környékén a katolikus családok karácsony estéjén vacsorától az éjféli miséig tartó virrasztás idejét kártyázással töltik. Ilyenkor még azok is nekiülnek a ferblinek, akik egyébként soha nem játszanak.

50 A néprajztudományon belül a kártya elhelyezése sem történt meg napjainkig. Mint játékkal még csak-csak foglalkoztak, de készítését, mint kézműves mesterséget ezidáig nem vették figyelembe. Ez a dolog csak az iparművészek figyelmét keltette fel.

51 A kártyafestők a 19. században ugyanúgy céhekbe tömörültek, mint bármely más szakma képviselői. Az inasévek után a legénynek vándorolnia kellett, majd mesterré válásához remeket kellett készítenie. A kártya művészeti értékei is teljesen elsikkadtak. Egyedül Sándor István „A magyar néprajztudomány bibliográfiájá"-ban lelhetünk fel ezekből a kártya-attribútumokból. Mint játékot ugyan a felnőttek játékai közé sorolja, ami nem állja meg a helyét, mert a világon talán a kártya az egyetlen, amelyet már a négyéves kisgyermek és a kilencvenéves aggastyán is egyformán játszhat. így tehát korhoz, de nemhez sem köthető a játék, minthogy kislányok és nők is játszák, sőt a gyengébbik nemnek külön privilégiuma a kártyavetés. Magát a kártya készítést a népművészet, festés-rajz kategóriába sorolja be.

52 Tehát a tudományon belül szét kellene választani a játékot és magát a kártya készítést. 45 Gál K. 1895.224. 46 K. Kovács L 1944.118. 47 Kovács B. 1895.396. 48 Sámuel A. 1918.98. 49 BálintS. 1998.113-114. 50 BálintS. 1980.57. 51 Csatkai E. 1924., 1929. Hathalmi Gabnai F. 1909. Kolb J. 1938., 1939.