H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Szabó László: Guzsalyok és guzsalytípusok Jász-Nagykun-Szolnok megye múzeumi gyűjteményeiben
10. kép. Kezdetlegesen megmunkált guzsalytalpak (DMNGY:B1419.1. •• Tiszasas;61. II7.1.a.b. ~ Tiszaszöllős) 11. kép. Dedikált guzsaly talpa (DMNGY:61.331.1. •• Zagyvarékas, 1863) te a rokkát, rofkáx is. A guzsaly mindig a kender fonására szolgált, gyapjút alig fontak rajta. A rokka jobban a gyapjú, illetve a második világháború előtt az angoranyúl szőrének a fonására szolgált. A cjuzsalyt Szolnoktól északra a Tisza menti községekben gya/ogrokkának is nevezik. Ez a két eszköz egymás mellett élését is bizonyítja. Tiszaszöllősön egy 1889-ben készült guzsalyra ezt vésték: „Lodi Erzsébeté ez a Róka." (61.119.1.). A névkeveredés tehát régi, s mutatja azt is, hogy e vidéken rokka alakban ejtették e nevet, míg a Tisza jobb partján és Szolnok környékén a rofka alak terjedt el megyénkben. A rokka név különben 1533-ban bukkan fel először a magyar nyelvben fonóeszköz értelemben, de maga a szerszám csak a XVIII. századtól kezdve terjed a guzsaly rovására. A rokka olasz eredetű szó, míg a jóval korábbi, 1405-ben felbukkanó guzsaly szavunk szláv. S bár fon és sző szavunk finnugor eredetű, a fonás eszközeire nyelvünk idegen eredetű szavakat használ. Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerték őseink ezen eszközöket, inkább azt bizonyítják e szavak, hogy az eszközök nem ilyen formájúak voltak. Szolnoky Lajos néprajzkutató, a kenderfeldolgozás munkáinak és eszközeinek európai hírű szakembere a magyarországi guzsalyokat osztályozva több típust különít el. Az övguzsalyok rövidek, övbe dughatóak, derékra erősíthetőek; a rúdguzsa/yok jóval hosszabbak, s két láb közé szorítva rögzítik; a ta/pasguzsalyok hosszú rúdjának alján egy vagy kétszárnyú talp van, s a fonó asszony ráülve rögzíti; a székesguzsa/yok kis három- vagy négylábú székbe illeszkedő rudak, s a földön állnak, a fonó nőnek nem kell hozzá sem nyúlni, mégis szilárdan áll. Szolnoky Lajos ezt a tipológiai rendet egyben a technikai fejlődés mind magasabb állapotának is tekinti, s az előző fokozatnál mindig termelékenyebb eszköznek is. Ebből azonban nem következik az, hogy ez kialakulási sorrend is lenne. Éppen ezért, s függetlenül a termelékenység fokától, az egyes típusok egymás mellett élhetnek egyazon vidéken. Megyénkben a múzeumi gyűjtemények tanúsága szerint a kétszárnyú ta/pasguzsa/yok csaknem kizárólagosak. Az első datált guzsaly a szolnoki Damjanich Múzeum gyűjteményében 1799-ből Szolnok környékéről való, s kétszárnyú, rúdja egy fából készült, formája megegyezik a későbbi egyszerűbb kiképzésűekkel. Mindössze két egyszárnyú guzsaly van gyűjteményünkben: az egyik Tiszaderzsről, a másik Tiszaszentimréről (invariáns). Ez utóbbi gyerek számára készült. A megye többi részén csupán kétszárnyú guzsalyok vannak, s az 1850-es évektől az 1910-es évekig datálhatok. Félszárnyú talpas guzsalyok Északkelet-Magyarországon és Erdélyben fordulnak elő, illetve ott általánosak. A Déri Múzeum gyűjteményében Debrecen, Hajdúhadház, Nagykereki, Kismarja, Nagyléta, Sáránd, Kornádi, Nyíradony, Büdszentmihály és Csenger guzsalyai kizárólag ilyenek. A megyénkben előforduló ritka típus is e vidékkel való kapcsolatát mutatja e formának. Hogy a bihari, szatmári és szabolcsi általános típus véletlenszerűen fordul elő még Tiszafüred környékén is 14. kép. Cserepes virág és rozmaringbokrok tulipánmotívumokkal, 1874 (JMNGY:54:53:1. Jászberény) -^ 12. kép. Naturális ábrázolású rozmaringbokor, amely tőből és szívből nő ki, rajta tulipánok (JMNGY:72.49.3. - Jászalsószentgyörgy) 13. kép. Cserépből és szívből kinövő tulipánbokor, a szívben kakassal (Jászberény, 1891) 237
