H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Das Alte Handwerk des Ziegelns
Az ipari téglagyártás kialakulása Már a 14. században önálló céhes iparrá alakul a téglagyártás, amely tetőcserepet és padlóburkoló téglát is előállított. A cserepesek és a téglavetők a 16. századra már nagyvállalkozók. Pl. a garamszentbenedeki bencés kolostor apátja a budai Gergely cserépkészítő mesterrel szerződik a kolostor cserepezésére (Császár L. 1992). A 18. században az építtető saját erejéből igyekszik a téglát biztosítani az építkezéseihez. A szállítási költségek mérséklése céljából a nagyobb méretű építkezéseknél, a munkahelyek közvetlen közelében létesítettek új téglaégetőket, ha a közeli agyagbánya, a kívánt minőségű téglák gazdaságos előállítását lehetővé tette. E kemencék, később bérbeadásukkal az építkezés befejezése után is tovább termeltek. A kemencék egy égetésre 30-40 000 téglát is elő tudtak állítani. 1853-ban jelent meg az a rendelet, amely a magánszemélyek termelési korlátait feloldotta. Ennek hatására egy-két évtized alatt megszűntek a kis városi téglavetők és a helyüket az egymással versenyben álló magántulajdonú téglagyárak vették át. Fennmaradásukat a termelés fokozásával, az árak mérséklésével kívánták biztosítani. A fatüzelésről áttértek a szénre, a kézi formázásról a gőzprés alkalmazására, és új technológiájú Hoffmann-féle körkemencés téglagyárakat alakítottak ki. A Hoffmann-féle körkemencés eljárás lényege, hogy az égetés szakaszosan végezhető el. A kihűlő téglarakáson keresztül áramló felmelegedett levegő jut el az égetés helyére, ahonnan ez a forró levegő tovább áramlik a más csatornákban felhalmozott nyers téglákhoz és azokat előmelegíti. A folyamat meghatározott reteszeléssel körbehalad és az ily módon gazdaságosan felhasznált hő, 60-70 %-os tüzelőanyag-megtakarítást is eredményezhet, emellett egyenletesebb a téglák kiégése. A füstgázok a középen elhelyezett kéményen távoznak. (Császár L 1986) Napjainkban ez a téglaégetési módszer már csak az ún. hagyományos téglagyárakban jellemző (pl. Törökszentmiklós, Tiszaföldvár stb.). A legkorszerűbb gyártás technológiát, a teljesen gépesített alagút kemencés égetésű téglagyárak jelentik. Irodalom Császár László (1986): Epítőmesterség a magyar múltban. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest 17-20 p. Császár László (1992): A magyar epítőmesterség történetének kisenciklopédiája. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest 190-200 p. Császár László (1997): Építészek, építészet. Épített világunk kis tükre. Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest 33-34 p. Fodor József (1997): A volt veszprémi téglamúzeum emlékére. Veszprém 64, 80, 85, 91 p. Gerevich László (1983): The royal court (curia) the provosts residence and the village at Dömös. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungáriáé 35.385-409 PKecskeméti Sándor (1985): „Egyszemélyes" téglagyár. Magyar Építőművészet 1. 51—52p. Kiss Lajos (1981): A szegény emberek élete I. Budapest. 225-233 p. Lőrincz Barnabás (1981): Téglaégető kemencék Pannóniában. Gömöri János szerk. (1981): Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Égetőkemencék régészeti és interdiszciplináris kutatása. Veszprém 77-93 p. Lö'rinczy Gábor (1992): Középkori téglaégető kemencék Csongrádról és Békés Csabáról. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1989/90. 1. 159-180 p. Szinnyai Katalin-Kocsis FerencZádor Mihály (1992): Fejlődéstörténeti érdekes ségek az építési múltból. Hogyan építettek elődeink? Építésügyi Tájékoztatási Központ, Budapest 98-110 p. Valter Ilona (1987): Az őriszentpéteri késő középkori téglaégető kemence. Communicationes Archaeologicae Hungáriáé 139-153 p. Valter Ilona (1989): Őriszentpéter. Középkori téglaégető kemence. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 334.1-16 p. Vándor László (1981): Pókaszepetki kemence. ln.:Gömöri János szerk.: Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Égetőkemencék régészeti és interdiszciplináris kutatása. Veszprém 73-76 p. Zolnay László (1982): Kincses Magyarország. Középkori művelődésünk történetéből. Budapest 238-256 p. EVA KELEMEN DAS ALTÉ HANDWERK DES ZIEGELNS „Ich werde den Schlamm zum Stein verwandeln.' (József Fi) Der Ziegel ist ein von Lehm geformtes, prismaförmiges Bau- oder Hüllelement, das durch Brennen zum Einbauen geeignet sein wird. Er gehört zu den áltesten Materialien der Menschheit. Unsere Vorfahren verwendeten den Ziegel als Baumaterial beweisbar von dem 9. Jahrhundert an. Die Kirchen und Burgen der an Steinern armen Gebiete wurden - höchstens mit ausgehauten Steinteilen - fást ausschlieRlich aus Ziegel gebrannt. Die GröGen der einfachen Bauziegel weisen in Zeit und Raum recht groBe Streuung auf. (40-20x20,5-10,5x5-7 cm). Der Normalmaft des s.g. gemeinen vollen Mauernziegels (29x14x6,5 cm) staltete sich 1874 in Ungarn aus, aber 1916 wurde der in West-Europa gebrauchte kleinere (25x12x6,5 cm) Ziegel auch bei uns standardmá'Rig. Die mit der Produktionsmarke versehenen frühsten Mauernziegel sind aus der zweiten Hálfte des 16. Jahrhunderts bekannt. Die 226
