H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 12. (2001)
Kelemen Éva: A téglakészítés régi mestersége
gödörben talált leletanyag alapján a 13. században használták a kemencét. A vastag rostély, annak sűrű hővezető nyílásai és a téglatöredékek azt bizonyítják, hogy a mészégetés mellett téglaégetésre is használták. A nyers téglát a rostélyra helyezték, így az nem érintkezett közvetlenül a lángokkal (Vándor L. 1981). Ez az égetési mód megegyezik a római téglaégető kemencékkel, amelyekből 16-ot ismerünk. Az egykori Pannónia területéről. A római kemencék szilárd anyagból - kőből vagy téglából - épültek és a rostély felett is boltozva voltak. Lényegében úgy működtek, mint a fazekaskemencék (Lőrincz B. 1981). A 14. századra keltezhető kemence együttest tárt fel Dömösön (Pest megye) Gerevich László, a prépostsági templomromtól nyugatra, a hegyoldalban. A téglából épített, három fűtőnyílással és fűtőcsatornával ellátott négyszögletes kemencéket 160 cm magas téglafal veszi körbe. Boltozatra utaló nyom nincs. (Gerevich L. 1983)' A Csongrád-Várháton (Csongrád megye) előkerült került kemence letapasztott és kéményre égetett égetőfelülete a mai felszíntől 20 cm mélyen került elő. Az agyagba vájt 400 cm hosszú és 180 cm széles kemence égetőfelületét hosszában három, 370 cm hosszú és 13-15 cm széles légjárat tagolta. Ezeket középen egy X alakú, 13-15 cm széles és ugyanolyan mély vájattal kötötték össze, amely feltehetően az egyenletesebb hő elosztást segítette elő. Az égetőfelület hosszanti oldala alatt, egymástól 120 cm-re két, agyagba vájt 100-115 cm széles és 80-90 cm magas fűtőteret alakította ki. A fűtőtér és az égetőfelület között 30-35 cm vastag agyagréteg a már említett három járattal volt átvágva és egy rostélyt képezett. A járatok, az égetőfelület és a tűztér egyenletesen tapasztott és elsimított felületű volt, amely használat közben 2-3 cm vastagon keményre égett. Használatára és korára a betöltésből előkerült téglatöredékek utalnak. Ezek minősége, az agyag eldolgozása és kiégetése, a téglák mérhető adatai (szélesség: 14,5-16,5 cm, vastagság: 4,5-5 cm), valamint a kemencéből archeomágneses kormeghatározásra vett minták vizsgálatából kiderült, hogy a kemence készítésének és használatának ideje: 1300±30év. Békéscsabától északra, a mezőmegyeri határrészen (Békés megye), Szatmári Imre békéscsabai régész egy leletmentesítő ásatás keretében egy 6,5x4,5 méter alapterületű kemence részletét tárt fel. A mai felszíntől 120 cm mélyen a földbe ásva, három agyagpados, négy tuzteres kemence került elő. A kemencében a hossztengellyel párhuzamosan voltak kialakítva az agyagpadok és köztük tűzterek. Az agyagborftas tetőcserép és 'köpenytegla kcvics ábra. Az őriszentpéteri téglaégető rekonstrukciós metszete (Valter I. 1989) 3. ábra. Téglavető 1566. Győr (Aginelli metszete) alig 20 cm magas agyagpadokat, a hosszanti oldalára fektetett és lapjaival egymás mellé illesztett téglákkal magasították meg. Ezen a téglasoron bizonyos helyeken megszakítva, légjáratokat alakítottak ki. A tűzterek alján, amelyek kb. 15 cm vastagon voltak átégve, mintegy 10 cm vastag faszénréteget bontottak ki. A kemenceszájaktól a tűzterek fokozatosan lejtettek, a szintkülönbség mintegy 25 cm volt. A kemence előterében a fűtőnyílások előtt két sekély, félköríves munkagödör volt. Egy-egy gödörből két-két tűzteret tudtak fűteni. A kemence használatára az omladékból előkerült későközépkori, 14-16. századra keltezhető kerámiatöredékek utalnak. A kemen1 Ezzel a típussal azonos a Hetényben (Chotin, Szlovákia) előkerült kemence négyzetes alaprajzú, agyagba vájt, három tuzteres égető. 223