H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Gyáni Gábor: Gondolatok a honi zsidóság modern kori történetéről

De vajon mennyire hihetünk ennek a közvetve és persze többnyire akaratlanul akár még a politikai antiszemitizmust is igazolni képes szemléletnek? Úgy gondolom és a témában folytatott kutatásaim tapasztalatai nyomán bátran állíthatom, hogy nincs minden rendben ezzel a történeti képpel. Ha igaz, hogy a nyelvében, szokásaiban, életmódjában, mentális beállítottságában és nem utolsósorban vallási hitében is beolvadásra kész honi zsidóság kétségkívül kívánta az asszimilációt, akkor jogosan merül fel a kérdés: vajon milyen akadályok állhattak társadalmi integrációjának az útjában? Felesleges lenne tagadni, hogy a zsidóság asszimilációja minden tényleges sikere ellenére sem bizonyult hiánytalannak vagy befejezettnek. Nem volt, nem lehetett az, mert e népcsoport esetében az asszimiláció összehasonlíthatatlanul nagyobb feladatnak bizonyult, mint bármely más nem magyar etnikai közösség esetében. Hiszen a vallási alapon rögzült hagyományos zsidó identitás feladása eleve többet követelt az érintettektől, mint puszta nyelvi magyarosodást, vagy deklarált nemzeti azonosulást. S erre a teljes vallási identitásváltásra, az aposztáziára nem is vállalkozott mindenki a honi zsidóságból, különösen sokan zárkóztak el előle a vidéki, főként a falusi zsidóság soraiban. Ugyanakkor, s ez jelzi a zsidó asszimiláció és polgárosodás különösen összetett természetét, az sem igaz, hogy minden ortodox zsidó egyformán ellenállt a polgárosodás kényszerének vagy csábításának. Az újabb regionális kutatások, mindenekelőtt Ö. Kovács József Duna-Tisza közi társadalomtörténeti feldolgozása, vagy Csíki Tamás napokban megjelent monográfiája az északkelet és kelet-magyarországi városi zsidóság 19-20. századi társadalomtörténetéről, valamint a pesti ortodoxiáról szóló vizsgálatok egyaránt amellett szólnak, hogy a beköltözés, a meghonosodás időpontja legalább annyira szerepet játszott a polgárosodás későbbi sikerében, mint magának a vallási identitásnak az alakulása (Szolnokon egyébként viszonylag későn, csak 1860 után indulhatott meg a zsidók beköltözése). így nem minden ortodox, s már ezért is kevésbé asszimilált zsidó zárkózott el részben vagy egészben a nemcsak foglalkozási, hanem a nyelvi, általában a kulturális beilleszkedés velük szemben támasztott természetes kívánalmainak a teljesítésétől. De térjünk vissza a sikeres, elsősorban a városi neológia feltételei között zajló zsidó asszimiláció és polgárosodás kérdéséhez. Keveset tudunk ma még a vidéki városi zsidóság e tekintetben befutott életpályájáról, ám az már ma is látszik, hogy a sikeres beilleszkedésre nem csak a népes, a századfordulón immár 200 ezres fővárosi zsidóság tagjaként nyílt alkalom. Ha más egyéb nem, akkor a megállapítást az is igazolja, hogy Baumhorn Lipót, ez a roppant tehetséges építész egymás után kapta zsinagóga tervezésére szóló megbízásait a vidéki hitközségektől. Erről egyébként Gazda Anikó éppen tíz évvel ezelőtt megjelent írásában gazdagon dokumentált képet tár elénk. Elszórt kutatások ugyanakkor arra is fényt vetettek, hogy a helyi művészi mecenatúra terén emellett is milyen nagy szerepet vittek számosan a jómódú zsidó családok közül. Amit, fűzhetjük hozzá, már azért is magukra vállalhattak, mert a helyi gazdasági és vagyoni eliten belül a dualizmus idején és a Horthy-korban egyaránt végig nagy számmal képviseltették magukat zsidó származásúak. A virilis rendszer eredményeként ez a jómódú, sőt gazdag zsidó kereskedő, ipari váltakozó, menedzser, esetleg földbirtokossá avanzsáló helyi elit egyúttal a városi politika befolyásolásában is közvetlenül szóhoz jutott: törvényhatósági bizottsági tagként ugyanis beleszólhatott a helyi közélet irányításába. S egyáltalán: mint virilis városatya megfelelő tekintélyt, sőt kellő presztízst vívtak ki maguknak a helyi társadalomban. Ám továbbra is válaszra vár a kérdés: milyen gát torlaszolta el a teljesebb zsidó asszimiláció és társadalmi beilleszkedés folyamatát? Michael Silber, a kitűnő izraeli történész egy tanulmányában arra mutat rá, hogy a zsidóság társadalmi befogadása, melyet az egyleti, a kaszinói tagság elnyerése pecsételt, vagy pecsételhetett volna meg, ugyancsak akadozott a múlt század végén. A kékvérű arisztokraták társasága, állapította meg Silber, jobban elérhető volt a zsidók számára, mint a dzsentri Országos Kaszinó, ahol a magasrangú kormánytisztviselők gyülekeztek; továbbá noha a fővárosban a társadalmi kapcsolatok 5 Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Bp., 1940. (6. kiadás) 332-349; Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két háború között. Valóság, 1976/4. 22-54. és 1976/5. 36-59. 6 Vö. Gyáni Gábor: Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben. Valóság, 1993/4. 18-28; Uő: Polgárosodás mint zsidó identitás. BUKSZ, 1997. ó'sz, 266-278. 7 A századelőn a honi zsidóság abszolút többsége az ortodox (és a status quo ante) hitközségekhez tartozott s így 43%-a volt neológnak tekinthető. Zeke Gyula: Szakadás után. In: Hét évtized a hazai zsidóság életében. MTA Filozófiai Intézet, Bp., 1990. I. rész. 152. 8 Ö. Kovács József: Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti esettanulmányok, XVIII-XIX. század. Kecskemét, 1996. 9 Csíki Tamás: Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-Magyarországon (A miskolci, a kassai, a nagyváradi, a szatmárnémeti és a sátoraljaújhelyi zsidóság gazdaságos társadalomtörténetének összehasonlító vizsgálata 1848-1944). Osiris, Bp., 1999. 10 Prepuk Anikó: A területi átrétegződés vizsgálata Pest ortodox zsidó kereskedői között (1873-1895). Magyar Történeti Tanulmányok XXI. KLTE, Debrecen, 1988. 41-57; Karády Viktor - Palásti Mónika: Ecsetvonások a budapesti ortodoxiáról. Budapesti Negyed, 8. szám, 1995. nyár, 57-73. 11 Gazda Anikó: A zsidók elhelyezkedése a településben. A magyarországi zsinagógák ismertetése. In: Gerő László, főszerk.: Magyarországi zsinagógák. Műszaki, Bp., 1989. 12 Ilona Sármány-Parsons: Jewish art patronage in Budapest at the turn of the century. CEU History Department Yearbook, 1994-1995. CEU, Bp., 1995. 113-133; Uő: Jüdische Kunstmázenatentum in Budapest uns die Rolle Künstler in Aufbruch zur Moderné. Tanulmányok Budapest Múltjából XXV. Bp., 1996. 249-269; Haraszti György: Zsidó jótékonyság és mecenatúra a századfordulón. In: Uő: Két világ határán. Múlt és Jövő, Bp., é.n. 239-282. 13 Vörös Károly budapesti legnagyobb adófizetőkről írt úttörő tanulmánya mellett egy sor vidéki (Debrecen, Pécs, Hódmezővásárhely, Győr, Szombathely) város viriliseiről készült eddig kimerítő társadalomtörténeti elemzés. Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873-1917. - Ak.K. Bp. 1979. 322