H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Bellon Tibor: Határújítás, határvédelem a Nagykunságon
Nem mindig volt azonban konfliktus a határújítás során. Az esetek többségében békés, atyafiságos megegyezéssel újultak a határok. 1793. áprilisában a tiszaroffi Borbély család képviseletében kérik a kevieket, hogy Ecsegen az ő részük és a bérelt puszta közötti határt „megkülönböztető határjeleket vagy is az úgy nevezett határ tsóvákat avagy borozdolásokat" együtt újítsák meg. Máskor a Túreve és Kisújszállás közötti határok újítására került sor. Erre meghívták Laczka János kerületi főjegyzőt is. Az eseményre december 14-én, mint kedvező őszi napon került sor. Nyilván a munka elvégzése mellett közös eszem-iszomra is sor 28 került, ha már ilyen nagy méltóság is jelen volt. Más alkalommal a két város egy-egy ekét küldött ki, hogy a Ludason kijelölt határok közeit barázdollyák fel. Az eset azért is tanulságos, mert az országutat is kijelölték „ollyan formán, hogy a barázdolás egyik határtól a közelebb levő másik határig egyenesen vitessen. A Ludasnál mindenik helység részéről a határ középítői mérvén 2 „öli közföldek, és így a két részről a határokon öt ölek, a Túrra vezető határúinál pedig mindenik részről a határ középítői mérvén öt-öt ölek, és így a két részről öszvességgel 10 öl közföldek ország uttyának hagyathassanak." A határokon vezető út máskor vita tárgya volt. 1835-ben Kisújszállás azt hozza szóba, hogy a Túri út mentén lévő határdombokból csupán ötnél megy az út kevi földön, a többi 11 mind az ő csorbái földjükön halad, azaz „a kisújszállási csorbái földre van csapva a Túri út." A keviek azzal érvelnek, hogy a redempció óta a két határ közösen viseli az út terhét, azaz mindkét oldalról öt-öt öl volt útnak meghagyva. Ezt tovább is meg kell tartani. 30 1801. október 28-án 62 határjelet újítottak fel, illetve készítettek. A csóvák egymástól való távolsága általában 150 ölnyi. A határújítást gondosan leírták: „Kimenvén az úgy nevezett Ürmös érnek Berettyóba való szakadásához, közel a Berettyó parton levő Szegelet, külömben pedig most Hegyes határnak nevezett régi fennálló határ hányáshoz, mely a nevezett Túrpásztói puszta és Túrkevi terrénumnak szegeletin délrül fekszik, azt megújítottuk... Túrkevi felé nyári nap keleti egyenes lineán megindulván 150 ölre új határt hánytunk..." 1798. májusában Bozóky András hármas kerületi jegyző értesítette az érdekelt településeket, hogy a „Gástyástól Nyakvágóig való határok közeinek felmérését, és felújítását véghez fogná vitetni, mely végre oly rendelést tészen, hogy 24 határ hányók ásókkal, lapátokkal és csákány kapákkal jó előre kirendeltessenek." A kunhegyesi határjáró és határújító 26 Jászkun Kerületi Tanács jegyzőkönyve 1795. 317/1788. 27 Prot. Túrkeve, 1793. ápr. 15. 440/141. 28 Prot. Túrkeve, 1825. dec. 10. 786. 29 Prot. Túrkeve, 1791. márc. 4. 8/425. 30 Prot. Túrkeve, 1835. márc. 7. 153-154/144. 31 Túrkeve, Pásztó puszta árendálására vonatkozó iratok. 1801. okt. 28. 32 Prot. Túrkeve, 1798. máj. 11. 53/237. 33 Prot. Kunhegyes, 1827. jún. 2. 52/114. 34 Prot. Karcag, 1846. okt. 31. 246-247/689. 35 Prot. Túrkeve, 1825. nov. 18. 736. 36 Prot. Túrkeve, 1791. ápr. 18. 48/522. 37 Kunszentmárton, Mesterszállás puszta iratai 1723-1841. 38 Prot. Túrkeve, 1791. jún. 9. 77/609. küldöttség is beszámolt a Szalókkal, Roffal és Burával közösen elvégzett munkáról. „Minden hibás határok egész újonnan felhá-nyattattak, a jó állapotban levőknek teteje pedig hancsikokkal megrakatott." Az első napon 64-en, a másodikon 70-en voltak a határhányók. Karcag városát 1846-ban hívta a püspökladányi uradalmi tisztviselő határújításra, mivel tíz év óta csak most száradt ki a rét, és ezért alkalmas az idő a határok megújítására. Kéri, hogy negyven ásó és kapa menjen a munka elvégzésére. A határok megújítását minden esetben a tanács irattárába elhelyezett levéllel igazolják, ami a későbbiekben is bizonyságul szolgálhat. Az iratban többnyire csak a tényt közlik, pl. hogy a Gyűrűs zugnál kezdve a Gástyásig minden határt megújítottak a túrkeviek a kisújszállási szomszédokkal. Ha a szükség úgy hozta, több évtized múlva is vissza lehetett keresni egy-egy vitás területtel kapcsolatos dokumentumokat. Pl. 1791-ben egy 1761-es térkép alapján kérik "a Gástyás halomtól napnyugot fele szolgáló lineákon feküvő határdombok körül való vizsgálódást" Tanulságos az a gondos precizitás, ahogy egy-egy határdomb helyét meghatározzák. 1797. májusában Mezőtúr és Mesterszállás határát így írják le: „a Rókalyukas alatsonyos dombon lévő kettős határtól indulván a nyári délnek kevéssé balra tartva a Gyilkos laponyag irányában van a Hegyes laponyag, majd téli nap-keletnek fordulván a Korhánnak, majd a Szegelet határt 15 ölre felújítottuk, innen a Körös vizének tartottunk téli délnek fordulván." A határok megállapításánál nélkülözhetetlenek voltak a tanúk. Mindenki azon igyekezett, hogy megbízható, az igazát hitelesítő tanút hívjon a tetthelyre. Tanulságos, hogy sokszor száz kilométernyi távolságból is hívnak tanúkat, akik pásztorként, szolgaként vagy lakosként ismerték a vitás területet. Rendszerint hivatalos megkeresés érkezik a tanácshoz a tanú felkérésére. Pl. 1791 nyarán Dévaványa helysége kérte a kevi tanácsot, hogy Pelbárt Györgyöt, Matyi Jánost, Nagy Pétert és Nánási Jánost, „mint az ványai határokat jól tudó személyeket tanúknak" küldje át. Egy másik határperbe is tanúkat hínvnak: Törökszentmiklósról Gujás Györgyöt, Debretzeni Jánost, Dévaványáról Földesi Istvánt, Nánai Szűts Jánost, Dolhai Jánost, Túrról Zilai Nagy Jánost, Kisújszállásról Vad Pétert, Ábri Jánost, Balog Jánost, Ki. Szabó Istvánt, P. Szabó Istvánt, Boros Mihályt, Vida Jánost, Patzi Mihályt, Tót Gergelyt és Szél Mihályt, Püspökladányból Molnár Andrást. A tanúkat szekereken szállították a városba, házaknál szállásolták el őket, élelmezésükre egy font húst, és egy icce bort 244
