H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Bó'di Erzsébet: A vadon flórája a gömöri magyarok táplálkozási kultúrájában
A virics és gyógynövények A gömöri erdőket járók, vagy hosszabb ideig az erdőben tartózkodók, így a favágók, cserhántók és szénégetők szomjukat ivóvíz helyett nyírfa levével oltották. A lecsapolt nyírfa (Betula verrucose) nedvét viricsnek, a gömöri szlovákok brezová vodamk, Csetnek környékén brezovicanak vagy egyszerűen erdei szoknak nevezik. A nyírfa maga külső megjelenésével már messziről feltűnik. Nem nehéz rálelni. Erdei irtványokon és erdőszéleken szinte mindenhol nő, és a vízhiányban szenvedők a törzsét megvághatták. A viricselés úgy történt, hogy a nyírfatörzset lehetőleg a görbület felett bevágták, vagy kifúrták és az így keletkezett résbe górészárat vagy kivájt mogyorógallyat rögzítettek és ezen a csövön a lecsurgó nedvet egy edénybe, például kantába fogták. A Szuha völgyében már csak emlékeznek a nyírfa csapolására. Pásztorok és a nyájat, csordát meglátogató gazda itala volt. Úgy vélik, hogy nemcsak kiválóan oltja a szomjúságot, de hajhullás ellen, tüdőbetegség gyógyítására és mozgásszervi fájdalmak csillapítására is hatásos ital. A Felső-Garam mentén élő szlovákok a nyírfához hasonlóan az erdei jávorfát is csapolják, és isszák a javorovicaX, ha nincs módjuk ivóvízhez jutni. Ma már nagyon ritkán fordul elő, esetleg az erdőre kiránduló gyerekek szórakozásból próbálnak viricset gyűjteni. Üzletekben kapható import teafüveket a falusi lakosság csak a 60-as évektől kezdve vásárolja. A teázás ma sem jellemző, sem reggelihez, sem étkezési alkalmak közötti időszakra. Saját maguk által gyűjtött és szárított különféle erdei és mezei vadnövényekből, vagy levelekből viszont emberemlékezet óta készítenek főzeteket, melyeket nem kimondottan táplálkozás céljára fogyasztanak, inkább betegség megelőzésére vagy gyógyítására. Még napjainkban is minden háznál szárad valamilyen gyógyfű a padlás kakasülőjén. Összegyűjtése, szárítása, raktározása és kellő módon történő felhasználása az idős családtagok feladata. Gyógytea céljára gyűjtik még ma is a hársfa virágját (Tilia cordata) pl. a serényfalviak római katolikus templomparkjukat szegélyező hársfasort virágzáskor megszedik. Meghűlés esetén fogyasztják. A málna (Rubus idaeus) szárát, a szeder (Rubus cuesius) a brusnyica (Vaccunium) levelét köhögés ellen, az akácfa (Robina pseudacecia) virágát szintén köhögés és emésztési zavarok esetén főzik meg gyógyitalnak - teának. A székfű (Matricaria chamomilla) főzete bármikor, főleg gyulladásos betegségeket gyógyító. Az orsófű vagy kannamosófű (közönséges zsurlófű (Equisetum arvense) kiváló vizelethajtó. A fehér üröm (Artemisia absinthium) levét gyomorbetegekkel itatják. A vasfű (Verbéna officinalis) étvágyjavító, az útilapu (Plantago major) vértisztító tea, és még sorolhatnám a többi vadon termő növényt, melynek a levét valamilyen alkalomra fogyasztották. A gömöri nép még ma sem tesz különbséget a gyógytea és az élvezeti tea között. A boltokban kínált koffein tartalmú, import teafüveket mint gyógyitalt fogyasztja, például meghűléskor izzasztószernek, lázcsillapításra, nem mint egyes ételekkel összefüggő, vagy azokhoz illő italt. A teázás, mint étkezési szokás kialakulása és népszerűsége nem választható el a répacukorfogyasztás alakulásától. A természetes növénytakaró mai szerepét a hagyományos gömöri táplálkozás kutatásában nem lehet mennyiségi mutatókkal felmérni. Azért a felsorolt tények egyértelműen jelzik, hogy ez a szerep továbbra is sokoldalú és sokféle elemből tevődik össze az 12 egymást követő életmódváltozások ellenére is. 12 Nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a jövőben is hasznosítani fogják a vadon termő növényeket táplálékok, italok előállítására. Ezt diktálja a hagyomány és arra épülő meggyőződés. L: Szabó T. Attila - Péntek János: Ezerjófű. Bukarest, 1976., U.ők: Ember és növényvilág. Bukarest, 1985., E. Fehér Julianna: Adatok Bernecebaráti gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodáshoz. Népr. Közi. II. 3-4. 1959. 257-292. p., Szanyi Mária: Gyűjtögetés a növényvilágból. In.: Mezőcsát népi kultúrájából. Mezőcsát, 1971. 32-60. p., Uő.: A gyűjtögető gazdálkodás Janókon. Néprajzi Közlések II., Bratislava, 1976. 38-86. p., Gunda Béla: A természetes növénytakaró és az ember. Agria, XXIV. Eger, 1988. 165-191. p. A fenti tanulságokkal Szabó László kollégámat köszöntöm születésnapi emlékkötetben, azt a néprajzkutatót, aki a magyar hagyományos kultúra legutóbbi szintézisében vállalta népünk természetismeretének összegzését. 81
