H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
T. Bereczki Ibolya: Jelen és jövő a szabadtéri néprajzi múzeumban
T. BERECZKI IBOLYA JELEN ÉS JÖVŐ A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN /. Előzmények és a múlt A Szabadtéri Néprajzi Múzeum történetéró'l és előképeiről számos összefoglaló értékelés készült az elmúlt két évtized során. A Ház és Ember 1980-ban megjelent 1. kötete szinte programadó kézikönyvévé vált a hazai „skanzenológiának". Kecskés Péter és K. Csilléry Klára tanulmányai vázolják a múzeum létesítésével kapcsolatos valamennyi fontos elméleti, módszertani és gyakorlati problémát, amelyet meglehetősen rövid idő alatt, olykor a megvalósítással párhuzamosan haladva kellett megoldani. A múzeum létrejöttének előzményeit, az ún. „szabadtéri gondolat" születésének fordulópontjait Balassa M. Iván több munkájában részletesen elemezte. E témájú írásai közül az első még 1972-ben jelent meg A Néprajzi Falu az Ezredéves Kiállításon címmel az Ethnographia hasábjain. A téma újabb, más forrásokat is bemutató részletes kifejtése a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 1996-ban általa rendezett 100 éves a Néprajzi Falu című időszaki kiállítása kapcsán készült, és a Ház és Ember 12. kötetében az elmúlt év végén látott napvilágot. Hogy miként is született meg és kezdett épülni maga a múzeum az 1960—70-es évek magyarországi viszonyai között, erről ugyancsak Balassa M. Iván 1989-ben íródott összefoglalása alapján alkothatunk képet . A húsz évnyi történet emberi oldalával, a hétköznapok embert próbáló gondjaival és közös örömeivel a TÉKA című múzeumi tájékoztató 1988-ban és 1989-ben megjelent „Vallomások egy közösség életéből" című, Bíró Friderika készítette interjúsorozata nyomán ismerkedhettünk meg. 5 A bőséges irodalom felment a múzeumtörténet felelevenítésének kényszere alól még akkor is, ha több mint tíz év telt már el a legutóbbi visszatekintések óta. A múzeum fejlődését nézve ez a tíz esztendő azonban talán nem annyira a múltunk, mint inkább jelenünk része. „A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a magyar néprajztudomány legfiatalabb országos intézménye - eddigi története kicsiben a magyar kulturális intézmények históriája az 1950-es évek végétől napjainkig. A magyar múzeumi hálózatnak immáron szerves részét alkotó múzeum jelene és jövője sem szakítható ki ezekből az általános összefüggésekből. Csak remélni lehet, hogy visszatérhet még egy olyan lendületes időszak, mint amilyen pl. az 1967-et követő évek voltak, s a megnövekedett lehetőségeket az immáron több mint húsz éve felhalmozódott tapasztalatok birtokában az akkorinál jobban ki tudjuk használni." Balassa M. Iván 1989-es, tanulmányt záró gondolatai ma is aktuálisak, sőt, ma talán még fontosabbak, mint akkor gondolhattuk. Merre tart ma a szentendrei Szabadtéri Múzeum? - A kérdésre az alábbi tanulmány keretei között kísérlek meg választ adni. //. Kitűzött célok - koncepciók és telepítési tervek Az 1967. február 1-jén alapított, a Néprajzi Múzeum Falumúzeum Osztályaként működött, majd 1972. január elsejétől önállóvá vált intézmény célját több alkalommal, bár a lényeget illetően azonosan fogalmazták meg a múzeum előkészítésében résztvevők. Az időben legkorábbi 1965-ből származik, egy akkori párthatározat részeként, miszerint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum célja: „a népi műemlékek többségének helybeni megtartása a város, községrendezések, a benne lakók igénye és a fenntartás 1 Kecskés Péter, 1980., K. Csilléry Klára, 1980. 2 Balassa M. Iván., 1972. 3 Balassa M. Iván, 1998. 4 Balassa M. Iván, 1989. 5 Bíró Friderika, 1988., Bíró Friderika, 1989. 6 Balassa M. Iván, 1989. 44. p. 7 A téma rövidített, előadásként megformált változata elhangzott 1999. március 25-én Tusnádfürdőn, A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései című, 8. Nemzetközi Tudományos ülésszakon, amely a népi építészeti örökség kérdéskörével foglalkozott. 65
