H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Zsolnay László: A Colorado indiánok között

ZSOLNAY LÁSZLÓ A COLORADO INDIÁNOK KÖZÖTT Akit Ecuadorba vet jó vagy rossz sorsa, s a pénze kevés, hogy expedíciót indítson, vagy szervezett utakra menjen gazdag nyugati turistákkal, de mégis igazi őserdei indiánokkal akar találkozni, s az átlagosnál kicsit bátrabb, nekivág az útnak és meglátogatja a colorádó indiánokat. 1997-ben két barátommal jártam Ecuadort hat héten keresztül. Quitoba érkezve megterveztük első komolyabb utunkat. Nyugatra indultunk, leereszkedve az Andok lejtőin először a colorádó indiánokhoz, majd onnan tovább Puerto Lopezbe, a Csendes-óceán partjára. Előre megváltott jegyünk biztonságos utazást ígért, ám a hivatalnok angyalarcú ártatlansággal közölte, hogy a kilenc órás busz már fél hétkor elment. Nem nagyon bosszankodtunk, a dél-amerikai könnyedség már nem volt ismeretlen számunkra. Manana - mondják, majd holnap. És nincs igazuk? Minden várhat holnapig. De kedvem se volt bosszankodni, hiszen a colorádókhoz készültünk, akikről nem rég azt olvastam, hogy nem túl barátságosak. Elindultunk végre. Az Andok szakadékait bámulva a "not too friendly" indiánokra gondoltam. Egyre lejjebb érve, egyre melegebb lett, s mi egyre jobban begyulladtunk. Biztonságot nyújtó buszunk letett bennünket és elment, s mi ott álltunk tanácstalanul Santo Domingo De Los Coloradosban, egy koszos és sötét városban, amiről nem tudtuk eldönteni, hogy most építik vagy most rombolják le. Mindenki minket nézett, s mi a kutató tekintetek elől bemenekültünk az első hotelba, ami az utunkba akadt, hogy legalább turista-áruló hátizsákunktól megszabaduljunk. Hátizsák nélkül is tovább bámultak bennünket a taxisok, üzletet szimatolva. Santo Domingótól délre kell még eljutnunk, hogy találkozhassunk az indiánokkal, ezt jól tudják a taxisok is, hisz a városban nincs semmi látnivaló. Az izgatott tömegben, amely az utunkat tárgyalja, feltűnik egy vörös hajú indián is farmerban. Ez némiképp bizalmatlanná tesz bennünket, mert minden könyvben félmeztelen láttuk őket. Bizalmatlanságunkat legyőzve mégis megalkudtunk vele, hogy elvezet a falujukba. A colorádók az Andoktól nyugatra élnek az esőerdőben. Legendáik szerint egy hajdani nagy járvány idején egy varázslójuk növényi magvakból készült pépet kent a hajára, ami megkeményedve egy piros simléderes sapkára hasonlít, s ezzel elűzte a betegséget. A colorádó férfiak ma is így hordják a hajukat, s valószínűleg igen egészségesek is, mert híres sámánjaikhoz messze földről vándorolnak a gyógyulni vágyók. Kis kommunákban élnek szétszóródva az esőerdőben, fából és pálmalevélből készült házaikat elvadult banánültetvények övezik. Colorado fiú, aki az autóbuszpályaudvaron eligazítja kellő fizetségért a messziről jött kíváncsiakat Kísérőnk egy ilyen kis irtásra kalauzolt bennünket. A város szélén kis teherautót fogadtunk. Barátságos sofőrünk szózuhatagában már félni sem volt időnk. Örvendezett, hogy nem az USA-ból jöttünk, nem vagyunk nagyszájú és pénzzel tömött gringók. Azt, hogy kispénzű, szelíd európaiak vagyunk, természetesen rögtön látta. Honnan is jöttünk - kérdezte. - A magyarok, igen, igen. Melyik országban is van az a Hungária? Aztán utunk végén mosolyogva kérte el a szimpatikus magyaroktól az előre kialkudott összeg dupláját. 345