H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Nagy Molnár Miklós: A bereki hőforrás, strandfürdő története

Július elején elkezdődtek a munkálatok Fellner Lajos mérnök és Sütő Imre ács vezetésével. A munkálatok befejeztével, július 28-án kinyithatott a strand. A még nem teljesen kész létesítményt így mutatta be a Karcagi Napló: „A dűlő útra háttal épült a fürdőépület, amelynek középső részein át menve maga előtt találja az ember a nagy medencét. A főépületben van a pénztár, orvosi szoba, bazár és vendéglő helyiség és trafik. A medence északi oldalán, délre néző ajtókkal a dűlőútra véggel épültek a kabinok, vetkező helyiségek, ahol masszírozó, mani- és pedikűröző helyiségek is nyertek elhelyezést. A kabinok előtt terül el a homok strand. A hővízre tekintettel hideg vizes zuhanyozókról is történt gondoskodás. A fürdő medence nem más, mint egy hatalmas oszlopokra épített óriási deszkaláda, amelyben a víz 60 cm mélységtől 150 cm mélységig süllyed. A medencéből a legmélyebb pontján a szabad úszók részére ajtó nyílik a medence falában, amelyen a medencéből a két holdas tóba lehet kiúszni, amelyen csolnakok is fognak a közönség rendelkezésére állani." Augusztusban Mándoki Imre az általa építtetett kabinsort és medencét felajánlotta a városnak. Ezt a kényszerű döntést azért hozta meg, mert a városi tulajdonban lévő fürdő megnyitását követően tava kiszáradt. A fürdővendégek Berekbe szállítása szintén napokon belül megoldódott. Kádár István tanító, aki kevesellette fizetését, úgy döntött, vásárol két lovat és egy kimustrált autóbuszt, s lóvontatású járművével szállította a vendégeket a fürdőhöz. 1929 nyarán a becsült adatok szerint mintegy kétezer ember fordult meg a bereki fürdőben. Augusztusban egy hónap alatt a fürdő tiszta nyeresége 7772,95 pengő volt. Ősszel a mostoha körülmények, a sáros dűlőút miatt a fürdővendégek folyamatosan elmaradtak. Októberben hozzáfogtak a korábban megígért II. kút fúrásának előkészítéséhez. 1930. februárjában az I. kúttól 200 méterre megindult az újabb kutatófúrás. A közel 800 méteres mélységben 55 °C körüli hőmérsékletű vizet találtak. A munkálatokat a nyár folyamán befejezték, s július végén a pénzügyminiszter befejezettnek nyilvánította a karcagi kutatást, a fúróberendezést leszerelték és Tiszaörsre szállították. 1930-ban kezdték el a 12 kilométeres csatorna építését is, amelyre azért volt szükség, mert az elhasznált vizet ezen keresztül kívánták a Középtiszai Ármentesítő Társulat 1. számú csatornájába vezetni. Az építésen először 200, később 600 kubikus dolgozott. 1930 áprilisában a Karcag városi Közművek versenytárgyalási hirdetményt tett közzé, amely a kabinok, kádfürdő, betonmedence építésére keresett vállalkozókat. A medencére a legkedvezőbb, legolcsóbb ajánlatot Sáfár László tette, aki vállalta, hogy 6333 pengőért építtet egy 15x25 méteres medencét. Június 1-én a strand megnyílt. Tíz kád, hidegvizes zuhany, villanyvilágítás, vendéglő, cukrászda várta a fürdőzőket. A fürdőjegy ára ekkor felnőtteknek 50 fillér, gyermekeknek 30 fillér. Kabint hétköznap 12 Karcagi Napló 1929. július 13 Barabás Imre: i.m. Szolnok, 1993. 51. 14 Jancskár Lajos: A Berekfürdői Strandfürdő története 1928-1943. (kézirat) 15 Az Est 1932. március 30. 16 A vizsgálati eredményt idézi Jancskár Lajos: i.m. Karcag, 1985, 12. 20 fillérért, vasárnap és ünnepnap 1 pengőért lehetett bérelni. Június végére elkészült az első két részből álló vasbeton medence. Az egyikben 42 °C, a másikban 30 °C-os gyógyvíz volt, a fakosárban pedig 20-25 °C-os. A hévízzel együtt a felszínre tört földgáz hasznosításával kapcsolatosan az évek során számos ajánlat érkezett. Volt ajánlat fűzfahántolóra, holland kertészetre, sókitermelőre, de műtrágyagyár létesítésére is. Ezek azonban különböző okok miatt nem valósultak meg. 1932-ben látogatott el ide Móricz Zsigmond is, aki Az Est márciusi számában az „Ömlik az arany a karcagi pusztán" című írásában adta közre élményeit. Tárcájában szembesítette jövőbelátó álmát a szomorú valósággal. A helyszínre érkezvén látta, hogy a víz szabadon elfolyik, a gáz a levegőbe száll, a vidék kopár, fátlan. „így tűnnek el a kincsek és így múlik el az élet a magyar rónákon. A tejjel-mézzel folyó Kánaánban" - vonta le Móricz szomorú végkövetkeztetését. A harmicas évek elején a fürdőző vendégek létszáma igen alacsony volt, ami azzal is magyarázható, hogy a környező tanyák, illetve az 1933-ban épült szállodaként üzemelő Balogh-féle ház nem igazán voltak az igényeknek megfelelő színvonalúak. A naponta idelátogató mintegy 200-300 vendég főképpen a környékbeliekből tevődött össze, de többen érkeztek Törökszentmiklósról, Fegyvernekről is. 1934-ben építették meg azt a 800 méter hosszú, facölöpökön álló deszkacsatornát, amely az Üllőn vezette keresztül a csurgalékvizet a Karcag-kunmadarasi út melletti árokba. 1935 elején állami támogatással megindult a fürdő felújítása, a város az ínségalapból munkásokat foglalkoztathatott. A tó közvetlen szomszédságában Ökrös László tulajdonos földet bocsátott áruba, amelyen 48 darab egyenként 150 négyszögöles telket alakítottak ki. A parcellázás azonban nem sikerült igazán tökéletesen, a két szemben lévő teleksort ugyanis olyan közel jelölték ki egymáshoz, hogy közöttük egy lovaskocsi sem tudott megfordulni. 1935 július 20-án adták át Karcag város szállodáját, amelynek építését, az építőmunkások bérét szintén az ínségalapból fizették. Az elkészült szállodában 20 szoba állt a vendégek részére. A bereki gyógyvíz híre lassan kezdett elterjedni, 1935-ben elvégezték a víz részletes vegyelemzését és megállapították, hogy gyengén alkalikus, erősen konyhasós, jódos, brómos hévíz. A szakvélemény szerint „mivel a maradék anyagok nagyobb töménységben, mennyiségben fordulnak elő benne, a bereki gyógyvíz értékesebbnek tekintendő mind a szoboszlói, mind a debreceni hévíznél." 1936 első felében a zord időjárás, a júniusban is sűrű heves esőzés, záporok hatására a város elhatározta egy téglajárda megépítését a fürdőtől a karcagi útig. A megvalósult járda a gyalogosok közlekedését segítette, ám a szekér-, illetve egyéb járműforgalom továbbra is az időjárás függvénye maradt. Karcag, 1985. 7. 299