H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Örsi Zsolt: A Kecskeri Puszta Természetvédelmi Terület kultúrtörténeti áttekintése

ORSI ZSOLT A KECSKERI PUSZTA TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET KULTÚRTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE A Kárpát-medencét a magyarság tette kultúrtájjá, mai arculatát ezer éven át folyó munkával alakította ki. Bár az előttünk itt élő népek már megkezdték a tájátalakítást, ez nem volt jelentős mértékű, illetve a megtelepedés megszűnésével, ritkulásával a természet visszahódította a művelt területeket. A magyarság a honfoglalás után rövid idővel kialakította államszervezetét és megkezdődött a népesség történeti-táji tagoltságának kialakulása. Ez egyrészt egy spontán folyamat volt, másrészt egy tudatos telepítéspolitika hatása. Ez a megoszlottság azonban nem jelentett éles ellentéteket a különböző csoportok között, sőt egyfajta hungarus-tudat alakult ki a nem magyar anyanyelvű népesség körében is. A nemzet részeit és földrajzi elhelyezkedésüket Kosa László és Filep Antal munkájából ismerhetjük meg. Ezek a kulturális különbözőségek egyrészt a földrajzi helyzetből, másrészt emberi okokból következnek. Egy adott terület vizsgálatakor figyelembe kell venni a táj helyi és helyzeti energiáit, valamint meg kell vizsgálni a történeti tényezőket is. A sajátos kultúra kialakulását e két tényező határozza meg. A kutatott terület Karcag nyugati határrészén található, így először a város határának kialakulását vizsgáljuk meg. Karcag a Nagykunság fővárosaként él a köztudatban és a történelmi forrásokban is. Ez azonban nem mindig volt így. A kunok hét nemzetsége [a név jelentése Németh Gyula szerint: fakó, sápadt a tatárjárás után IV. Béla hívására érkeztek (ismét) az országba. A török nyelvű nép valamikor a 10. században tűnik fel a Huang-ho nagy kanyarjánál és egy kitaj támadás után kezdi meg vándorlását nyugat felé, maga előtt nyomva az úzokat és a besenyőket. 1054-ben tűnnek fel Európában és 1070-ig az Al-Dunáig meghódítják az egész sztyeppét. Kunországra a döntő csapást az 1222—23-as tatárjárás mérte. A Kalka menti csata után a kunok egy része nyugatra húzódott és Moldvát, ill. a Havasalföldet szállták meg. A lakosság elrománosodott, de a vezető réteg továbbra is kun maradt. A Magyarországra beköltöző kunok nem adták fel azonnal nomadizáló életmódjukat. Ez eleinte súlyos összecsapásokhoz vezetett a már letelepedett, földművelő magyarsággal. Beilleszkedésüket privilégiumokkal próbálták meg elősegíteni. Először IV. László 1279-ben adományozott nekik kiváltságokat, amelyeket időről időre megerősítettek. Az első okleveles adat 1344-ben említi a nagykunsági kunokat. Ebből kiderül, hogy az Olas nemzetség szállta meg ezt a területet, amelynek később Kolbázszállás lett a központja. A kunok letelepedését, megtérését, a vérségi szervezet területi szervezetté, székekké való átalakulását Györffy György tanulmányozta. A Nagykunság középkori történetéről viszonylag keveset tudunk, hiszen az írásos források jórészt megsemmisültek az idők folyamán. Az okleveleket Gyárfás István tette közzé. Karcag város levéltárát az akkori párttitkár égettette el az ötvenes években. A kunok megtelepedéskor elfoglalták az Árpád-kori elpusztult falvakat, de új szállásokat is létrehoztak. Ez a folyamat a 15. században fejeződött be. Ekkorra alakult ki az a kisfalvas, apróhatárú településszerkezet, ami az egész országot jellemezte. A falvak névadásánál a török szokásokat követik: a birtokos személynevéhez hozzáragasztják a háza, ülése, szállása utótagot. A középkori kun szállástemetők és települések régészeti feltárását Selmeczi László végezte el. Ennek eredményeként sok fontos elem került napvilágra a viselet, a hiedelemvilág és az életforma köréből. A hódoltság eleinte nem okozott komoly változásokat a kun szállások életében. Ez az az időszak, amelyben vallást váltottak. A megkeresztelkedett kunok lélekben soha nem váltak katolikussá, így a reformáció gyorsan teret hódított közöttük. Valószínűleg az egész Nagykunság egyszerre tért át a református 1 Kosa L—Filep A. 1978. 2 Németh Gy. 1942. 3 Pálóczi Horváth A. 1994.17-52. 4 Györffy Gy. 1990. 274-314. 5 Gyárfás I. 1870-85. 6 Méri I. 1954. 7 Pálóczi Horváth A. 1974. 8 Selmeczi L. 1992. 269