H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)
Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése
A sírfeliratokból olykor egyéni sorsok tárulnak elénk, máskor a sors akaratába való belenyugvást, megbékélést sugallnak: Állj meg vándor Én is olyan voltam, mint te Te is olyan leszel, mint én Ha mondasz egy Fátihát E földben megtalálsz. 1319-31.8.1963. A sírkövek jelei olykor az elhalt legjellemzőbb tulajdonságaira is utalnak. Például Erzincanhoz közeli Sögütözü faluban a mélyen vallásos, tiszta erkölcsű emberekre a sírkőre vésett vagy festett ibrik emlékezteti a közösséget. A Sivashoz tartozó Kevenli faluban ha az elhunyt példamutatóan élt, sírkövére gyümölcsöt vagy vadászjelenetet festenek. A vendégszeretet jelképeként teáspoharat vagy findzsát láthatunk. A mai sírjelek lényeges formai változása az előző korszakban lévőkéhez képest az, hogy hiányzik a lábtól való kő. Helyette a sírt körbevevő kőkereten vízgyűjtő csészét alakítanak ki, ami a madarak itatására szolgál. Maradandó sírkövet Isztambul környékén - ahol laza a talaj - három hónap elteltével, Belső-Anatóliában — ahol köves a talaj - egy év elteltével állítanak. Ez idő alatt a sírt kövekkel kerítik be, a fejnél, lábnál egy-egy nagyobb kő jelzi a tájolást. Az elhunyt személyére utalás, más jelzés nincs. A temető helye a településtől jókora távolságra van, ami azt igazolja, hogy a hagyomány jól elkülöníti az élő és halott közösség helyét. Rendszerint magaslaton fekszik, vagy folyóvízi út választja el a településtől vagy kerítéssel esetleg árokkal veszik körül. Kijelölésénél a földrajzi viszonyoknak lehet elsődleges szerepük. A sírok elhelyezkedéséből viszont határozottan kitűnik az égtájak fontosága: a sírok kelet-nyugati, pontosabban délkeletészaknyugati tájolásúak, a holttest arccal Mekka irányába fekszik. A városi temetők központjában szakrális építményeket, dzsámit, ahol a halottbúcsúztató szertartást tartják, és kiszolgáló helyiségként a holttest rituális mosdatására, öltöztetésére való helyiségeket találunk. A szakrális építmények és a tőlük szétfutó utak tagolják a temetőt. Fő helynek a dzsámi környéke számít, oda rangosabb, tehetősebb családok temetkeznek. A történelmi temetőknél nem látszik még ez a fajta rendezési elv. A dzsámik kertjében lévő sírok száma rendszerint száz alatti, ott a sírkő nagysága és a fejfedő formája utal a vagyoni helyzetre. Elhelyezkedésük sem ad semmilyen támpontot a temető tájolására, mert a nagyvárosok gyorsan növekvő lélekszáma miatt a lakóházak körbeölelik a temetőket, így újabbnál újabbakat kellett A falusi temetőkben nincs szakrális építmény. A halottbúcsúztató szertartás a falu dzsámijában zajlik, a rituális mosdatás pedig a háznál és rendszerint az imám közreműködésével. A felekezeti temetők jól elkülönülnek a mohamedán temetőktől. Mivel jelentős keresztény közösségek élnek (görögök, örmények) főleg Isztambulban természetes, hogy külön városrészt népesítenek be, amelyhez zárt temető tartozik. Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy a török temetőkultúra koronként változó sírjelölést mutat. Jelképrendszeréből információkat kaphatunk az egykor élőkről, a koronkénti erkölcsi normákról, amelyeket az adott közösség tagjai elhunyt társuk emlékének tisztelete során a legfontosabbnak ítéltek, s amelyek figyelembevételét az utánuk jövő nemzedékektől is elvárták. Irodalom ACIPAYAMLI, 0.: 1961 Türkiye'de Dogumla llgili Adet ve Inanmalarin Etnolojik Etüdü, Erzurum 1963 Iptidailerde Ölü gömme He llgili Bazi Pratíkler ve Izahlari In: Ankara Üniversitesi Dil ve Tarih - Cografya Fakültesi Dergisi XX. 3-4. (Ayr'í basí m) AKSOY, Ö.A.: 1968 Atasözlerí ve Deyimler (Elkitabi), Ankara 1969 Bölge AgT zlarí nda Atasözlerí ve Deyimler, Ankara ALIHOVA, A. E.: 1954 Muranszkij mogilnik is szelizse In: Materiali i iszledovanija po Arheologií USSR No. 42. Moszkva ALOIS, H.: 1968 Einstellungen zum Tod und ihre soziale Bedingtheit, Stuttgart ANDREE, R. 1981 Zur Volkskunde der Juden, Bielefeld und Leipzig ANDREWS, P. A.: 1992 Türkiye'de Etnik Gruplar, Ankara. ARIES, P.: 1987 Gyermek, család, halál (Tanulmányok), Budapest ARPASLAN, A.: 1992 Ünlü Türk hattatlar'í, Ankara (Türk Büyükleri Dizisi. 143.) ASKUN, V.C.: 1943 Sivas Folkloru, Cilt II. Sivas AYANOGLU, I.: 958 FATIH devri ricali mezar taslarí ve kitabeleri, Ankara AYBINOGLU, G.: 1980 Posof'ta ölüm adetleri In: Türk Folklór Arastí rmalarí 366. Istanbul. AYDIN, M.: 1982 Konya Érmének bölgesinde yasayan halk inanclari. In. Milletlerarasí Türk Folklór Kongresi Bildirileri. Ankara 103 Őrnek, S.V. 1971. 71. p. 104 Üszküdas, Baglarbazi részén a Nuhkuyusu sugárút mellett található a keresztény közösségek temetője. Két görög és egy örmény temető az egyházak felügyelete és kezelése alatt. 188
