H. Bathó Edit – Kertész Róbert – Tolnay Gábor – Vadász István szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 11. (1999)

Bartha Júlia: A török sírjelölés történeti áttekintése

sírjel formáját a törzsi hagyományok határozták meg. A homokkőből, mészkőből formált ló, kos formát mintázó sírjelek a XIV. századtól ismertek, századunk első feléig állítottak állatformájú sírkövet a Karakoyunlu és Akkoyunlu törzs leszármazottjainak szálláshelyein. A szokás eredete Közép-Ázsia felé mutat. A juh különös helyet kap a török népek hitvilágában, szokáskultúrájában. Anatólia nomád törzsei számára ma is a megélhetés alapját adja a juhtenyésztés. A nagycsalád rangját, tekintélyét a nyája számával mérik. A szellemi kultúrában a megbecsültsége ősidőkig nyúlik, eredetmondák, eposzok tanúsítják, hogy jeles alkalmakkor állatáldozatot mutattak be az istenek engesztelésére. Születés, lakodalom, halál, háború, esőimádság, termékenységvarázslás alkalmával a lóáldozatot az égnek, a kost a földnek ajánlották. Állatáldozatra utaló első adataink Észak-Kína térségéből származnak (i. e. 1045), amikoris az uralkodó iránti hűség jeléül bárányt vagy kost áldoztak. Recens adataink is utalnak arra, hogy az erőt, hatalmat, bőséget jelképező állatáldozat a legdrágább ajándék. A Kazakisztánban és Türkmenisztánban nomád törzsek élő hagyományai között írja Abülhalük Cay hogy a halott tiszteletére a halotti torra állatot ölnek. Az áldozatra szánt állatot az elhunyt rokonai hozzák, a sátor előtt összegyűjtik, majd kiválasztják a leginkább megfelelő kost. Néha többet is. Az állat lelkét temetik a halottal, a sír fölé kövekből hantot emelnek amelyre az állat karóba húzott fejét szúrják. A karakirgizeknél is szokás, hogy a sírra - a halott rangjától függően esetleg több - kosfejet tűznek. Az adat megegyezik az Ibn Fadlan által a X. századi türk temetkezési szokásokról leírtakkal. A karóba húzott koponya elsődlegesen rontáselhárító funkciója miatt került a sírra, sírjelként való alkalmazása ebből alakulhatott ki. A néphit megőrizte az eredeti jelentéstartalmat, az iszlám szokásrendjébe illesztette az állatáldozatot a kettősségből jöhetett létre a pásztorsírjeleknek az a fajtája amely főleg Kelet-Anatóliában Diyarbakir, Elazig, Erzurum, Kars és a Van tó környékén, az Akkoyunlu és Karakoyunlu törzs szállástemetőiben jellemző. Jó részüket az eredeti helyen őrizte meg a kegyelet, más részüket pedig középületek udvarára, vagy múzeumokba szállították. Az ahlati temetőkatalógus legkorábbi kosformájú sírkövet 1401 ~ 02-re datálja, a legkésőbbit pedig 1934-re teszi. A kos formájú sírjelek állításának szokása legtovább a Dersim és Tunceli vidékén élő alavita vallású zazák és Karakoyunlu falu siíta lakosainak temetkezési szokásaiban élt. Míg általánosan elmondható, hogy állatalakú sírkövet csak férfiaknak állítottak, a siíták körében élő hagyomány szerint kos formájú követ férfi, bárány formájút nő sírjára tettek. Az állatalakos sírjelek egy részét múzeumokban őrzik, vagy középületekhez hordták, más részüket viszont eredeti helyén őrizte meg a kegyelet. Diyarbakir múzeumában 4 darabot találni, közülük hármat Musból hoztak. Ercis (Van megye) központi temetőjében, Ercis Celebi temetőjében, Muradiye város mellett Esbires faluban, valamint a Resadiyehez közeli Pasa Elmali, Han Elmali, és Sahmanus, Bitlis tartomány Alán falvában, Bork falu, Igdir megye Karakoyun falva, Tunceli, Malazgirt megyéjében Kupék, Yukari, Sindan, llanli, Söbek, Lödek, Tarpase, Silik, Ricik, Kurkurik, Kardere, Muhundu, Manekrek, Hodan, Hülüman, Tirkil, Basmezrea falvaiban látható kosformájú sírjel. A kosszobrok különböző típusait írja le Hámit Zübeyir Kosay. némelyik az állat teljes testét ábrázolja, másokon csak a fejet vagy a szarv stilizált formáját látjuk. Van, amelyen szarvval, kicsi farokkal, másokon szarv nélkül hatalmas farokkal (a zsírfarkú fajtára emlékeztető) ábrázolják az állatot. Nyilván ennek is jelentősége lehetett, a tenyésztett fajták közötti különbözőséget hangsúlyozza. Kosay a kosformájú sírjelek eredetét magyarázva felveti a totem gondolatát, valószínűleg helytálló az elképzelése, mert egyrészt a névadási szokások igazolják, másrészt pedig a Nyugat-Anatóliai türkmén sírjelek némelyike, noha stilizált kosformájú, a kő egyik oldalán harci-jelenetet, másik oldalán állatküzdelmet ábrázol. Vélhetően a totemállatok viadalát 72 láthatjuk. A kosformájú sírjelek az állatáldozat emléket őrzik, ily módon az ősvallásra utalnak. Jóllehet, az állatáldozat rítusát az iszlám beépítette a hagyományaiba. A mohamedán böjti hónapot követő áldozatünnep a kurban bayrami, az ősi áldozatünnep monoteista megfelelője. Az állatalakú sírjelek között a felnyergelt lovat ábrázolóak figyelemre méltóak még. A lókultusz emlékét idézik a keletanatóliai kultúrában, bár számuk lényegesen kevesebb a kosformájú sírjeleknél, értékük annál becsesebb, mert a kultúra archaikusabb rétegébe vezetnek vissza bennünket. A kultikus lóáldozat hajdani meglétére a recens hagyományokból is következtethetünk. Büyükkarabag faluban a holtat a közeli rokonok viszik a temetőbe, s az elhantolást követően lóval hétszer körbejárják a sírt, „Kelet-Anatóliában a Kars vidékén ha volt lova az elhunytnak, felnyergelik, díszes szerszámokkal ékesítik, a halott ruháit, 64 KaramagaralT , B. 1934-ből való sírszobor képét közli Ahlat temetőkatalógusában. 184 kép. 1992. 39. p. 65 Cay, A. 1990. 53. p. 66 Cay, A. 1990. 183. p. 67 Cay, A. 1990. 58. p. 68 Türkmenisztán, a Nohurlu törzs szállástemetó'i, Cay, A. - 1990. 58. p. 69 Sesen, R. 1975. 36-37. p. - Vö: Harmattá J. - Archeológiai Értesítő 70 Cay, A. 1990. 58. p. 71 Hámit Zübeyin Kosay hívta fel a török kutatók figyelmét a kos formájú különös sírjelekre. 1936-ban megjelent rövid cikkében csupán a típusokat és a lelőhelyeket regisztrálta. Abdulhalük Cay 1990-ben és 1983-ban megjelent két könyve adja a téma részletekbe menő tárgyalását, sorolja a mai Törökország határait messze túllépő lelőhelyeit. 72 Seyirci, M.-Topbas, A. - A katalógus 1-4; 9-10; 14-15-16. ábrája Goldziher Ignác, 1980. 207-322. p. 73 74 Seyirci, M.-Topbas, A. i.m. 12. p. 183